Ez a poszt még hétvégén jutott eszembe, most pedig meg is írtam. Az volt, hogy Fehérvárról hazafelé jövet szokás szerint felbosszantottak a középső sávban cammogók. Ebből kiindulva gondolkodtam el rajta, hogy mi az, ami még szintén idegesít, amikor közlekedek.
Ez a poszt még hétvégén jutott eszembe, most pedig meg is írtam. Az volt, hogy Fehérvárról hazafelé jövet szokás szerint felbosszantottak a középső sávban cammogók. Ebből kiindulva gondolkodtam el rajta, hogy mi az, ami még szintén idegesít, amikor közlekedek.
Egyébként nem vagyok egy ideges típusú autós, nem nagyon szoktam üvöltözni és mutogatni, különösen azóta, mióta kis híján megvert Újpesten egy sportos testalkatú fiatalember. De ez már nagyon régen volt. Szóval, mormogok persze az orrom alatt, de nem azért, mert dühöngök, hanem csak hogy ne unatkozzam. (Ezt a feleségem nem hiszi, pedig tény.) Nem mondom, hogy néha nem lenne kedvem legéppuskázni a másokra fittyet hányó majmokat, de a kulturális sztenderdek mellett a géppuskátlanságom is megakadályoz ebben. Különösen az alábbi három esetben szeretnék ámokfutásba torkollni olykor.
1. Amikor az egyetlen háromsávos magyar sztrádaszakaszon 110-zel cammognak a majmok a középső sávban!
Ez a szituáció a fenti ábrán látható. A három sáv azért van Székesfehérvár és Budapest között, hogy aki szeret haladni, az haladjon, aki meg nem siet, vagy nem mer gyorsabban menni, az a külső sávban szerencsétlenkedjen magának. (Meg azért is még, hogy ne legyen annyira brutális a dugó a főváros felé sose, ám ez most mellékes.) Ehelyett mi történik? Az, hogy beállnak a középsőbe, tökörésznek 110-zel, engem meg megüt a guta mögöttük, noha nem száguldozok sose, normális tempót megyek. Értem én, hogy kényelmesebb sávváltás nélkül megúszni azt a 60 kilométert, na de a büdös francba már! Nekem miért muszáj cikkcakkoznom, ha nem lenne muszáj?! És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a Kresz szerint is jobbra tartási kötelezettség van. Tehát a cammogás szabálytalan!
2. Amikor beengedem a furakodó majmot, de nem köszöni meg!
Az van, hogy hacsak nem sietek nagyon, be szoktam engedni az elfogyó sávból a furakodókat. Ki tudja, miért siet? Az is lehet, hogy oka van rá – beteg a gyerek, rohanni kell a gyógyszerrel, vagy mit tudom én –, még ha tízből kilencszer nincs is. Ráadásul jól is esik, amikor látom, hogy így visszaintenek és -villognak. Ez elég gyakori, és olyankor úgy érzem, nem kell még temetni az emberiséget. Na de amikor nem köszönik meg, az felhergel. Fáj nekem egy jó napot vagy legalább pár jó percet szerezni, pajtások?
3. Amikor nem idexel, pedig ha megtenné, kikanyarodhatnék a főútra
Az ábrán minden információ megtalálható. Állok a mackósajtos tábla előtt, mennék jobbra. De jön ez a majom balról, mindjárt odaér, várnom kell. Aztán lekanyarodik az állatja, indexelés nélkül. Mibe került volna neki, ha jelzi, merre megy? Semmibe. Én meg kaptam volna plusz 15 másodpercet az élettől. Sajnáltad, mi, te nyomorult?!
Hát ezek. Ez a top 3. Közlekedjetek okosan és udvariasan! Ugyanitt szeretettel várom az ezeknél sokkal görényebb szituációkkal kapcsolatos kommenteket.