Én semmi csúnyát nem láttam benne. Két középcsapatot láttam játszani pénteken, mindkettő keményen odatette magát az elejétől a végéig, és az nyert, amely úgymond jobban akarta a sikert. Annál meg, hogy egy magyar válogatott 95 percig megy – és nyer! –, több nem kell.
Én semmi csúnyát nem láttam benne. Két középcsapatot láttam játszani pénteken, mindkettő keményen odatette magát az elejétől a végéig, és az nyert, amely úgymond jobban akarta a sikert. Annál meg, hogy egy magyar válogatott 95 percig megy – és nyer! –, több nem kell.
Egy ilyen meccs nem lehet csúnya sem szerintem.
A futball lényege tudniillik éppen ez a pörgés és ez a menés, és nem pusztán a dribli, a perfekt keresztpasszok és a csodálatos robinzonádok. (Noha azok is akadtak, Dzsudzsáktól, Királytól, plusz a gólunk is pompás volt.) Aki akar, és ez úgy istenigazából le is rí róla, az ellen már semmit nem lehet és nem is kell felhozni. De akarni is sokféle módon lehet, nem mindegy, hogy istenigazából vagy görcsösen. Állítólag a Feröer-szigeteken is akartak ezek a fiataelmberek – akkor néztem meg őket sok-sok év után először –, de abból alig tűnt fel valami, esztétikailag abszolút értékelhetetlen volt, amit a gyepre kitettek. Az csúnya meccs volt.
Ezzel szemben tegnap este másképpen zajlott minden. Látszott, hogy benne van a sztoriban az extázis. Ezt nem mindig tudni, hogy mitől van vagy nincs, de az biztos, hogy nélküle semmilyen meccs nem ér semmit. Ez nem feltétlen sebességet, pontosságot, kreativitást jelent, csak azt a kis pluszt adja hozzá, ami adott esetben elég a labdák megszerzéséhez és megtartásához, a párharcok megnyeréséhez. Ha ez megvan, az esztétika is rendben lesz. Akkor egyébként a stadionban is olyan hangulat alakul ki, amilyen rendes, normális európai futball-létesítményekben ki szokott alakulni.
Mondom, két teljesen egyforma csapat volt kint a pályán, és akkor sem lehetett volna a sors igazságtalansága miatt panaszkodni, ha nem a magyarok küzdik be azt a bizonyos gólt. De ilyenkor én mégis azt gondolom mindig, hogy nem véletlenül történik úgy, ahogy.
Mit jelent mindez? Mármint az 1-0-s győzelem, a 7 pont és a 3. hely az Eb-csoportban?
Semmi többet, csak annyit, hogy a válogatott egy újabb meccset hozott, és a játékosai úgy néztek ki, mintha labdarúgók lennének, és csapatszerű csapatot alkotnának. Minimális garancia sincs arra, hogy legközelebb is így fognak kinézni, hiszen Feröer ellen sem így néztek ki. Gondolom, a csúnyázáson túl már jön is a csodavárás és a számolgatás.
Engem ez nem érdekel. Én csak annyit akartam megírni most, hogy két órát a magyar futballnak adtam az életemből, és ezt egészen kivételes módon nem tartom kidobott időnek. Sem erkölcsileg, sem esztétikailag. Régen volt velem ilyen, és jó, hogy megint volt.
Fotó: Illyés Tibor/MTI