A fonódó villamoshálózat – vagy fonódóvillamos-hálózat? – építése miatt a fejük tetejére fordultak a közlekedési viszonyok a budai oldalon, de legalább van, ami felvidítja az utazót.
Aki jár-járt arra, tudja, hogy autóval vagy busszal gyakorlatilag lehetetlen most közlekedni a Margit híd és a Batthyány tér, illetve a Lukács fürdő meg a Komjádi uszoda hátulja környékén, az építkezések miatt a sávok nagy része megszűnt. Az utóbbi napokban jött még hozzá ehhez, hogy reggel kilenc után, továbbá hétvégén egész nap a HÉV sem megy be a Batthyányra, az új-ideiglenes végállomás a Margit hídnál terül el, lent a mélyben.
A menetrendet azonban célszerű már fent megmutatni a kedves embereknek, gondolhatta a végóráit élő BKK – nagyon helyesen, mivel ott lent nem lehet csak úgy szaladgálni a vágányok között, az egyik oldalon ráadásul mozgólépcső sincs.
Elővették tehát a magyar gógyit, és azt a megoldást találták ki, amit a fenti fotón láttok. A táblából kettő van és kétoldalú, átfordítható Szentendrévé, a papírlapokból bármilyen időpont kirakható. Amit nem láttok a fotón, az a biztonsági őr, aki szükség esetén ügyesen pörgeti a lapokat. A délutáni csúcsban van is dolga neki, amint azt tegnap magam is megfigyelhettem. Mondjuk azt még nem tudom, hogy ez hónapokig így marad-e, amíg az építkezés el nem készül, vagy a burkolatbontás végeztével ismét beengedik majd a HÉV-et a Battyhányra. Az előbbi viccesebb lenne, az utóbbi kényelmesebb, legalábbis nekem.
Úgyhogy mindenképp javaslom – mindenkinek, aki a 21. századi technika híve –, hogy addig figyeljétek meg a rendszert működés közben, amíg lehet.
Fotó: Kacsik Gábor/Cink