Andrew Sullivan brit létére lett a politikai blogolás legfontosabb alakja Amerikában, van, aki egyenesen az elmúlt húsz év legnagyobb hatású közgondolkodójaként méltatja. És mi lesz így a blogolással?
Andrew Sullivan brit létére lett a politikai blogolás legfontosabb alakja Amerikában, van, aki egyenesen az elmúlt húsz év legnagyobb hatású közgondolkodójaként méltatja. És mi lesz így a blogolással?
"A meleg, brit származású, konzervatív-libertárius, Ron Paul-kedvelő és Obama-imádó, katolikus, fűszívó Sullivan" a Daily Dish nevű blogján jelentette be még szerdán, hogy felhagy a blogolással, azóta pedig számos írásban méltatták a munkásságát. Sullivanről annak idején a Cink is megírta, hogy 2013 elején lelépett a Daily Beasttől, és önállósította magát, a blogját pedig közadakozásból finanszírozta.
"Sullivan a blogolást menő újságszerkesztőként hobbiból kezdte egymaga, aztán annyira jól bejött a megmondóemberség, hogy az egyre sikeresebb, nagy és hűséges olvasótábort összekovácsoló Dish-sel leszerződött a Time-hoz, majd növekvő stábjával együtt anyalapról anyalapra vándorolt. Konkrétan előbb az Atlantic Monthly, majd a Newsweek/Daily Beast domainje alatt jelent meg a Dish" – így foglalta össze Szily Sullivan bloggerkarrierjét két éve, és akkor az volt a kérdés, meg tud-e élni a blog függetlenként is.
Nos, Sullivan teljesen másfajta okokkal indokolja a visszavonulását: az egyik, hogy tizenöt év folyamatos blogolás után egyszerűen valami mást akar csinálni, egy kicsit kiégett. A másik pedig az, amit online élő emberként mi is abszolút át tudunk érezni: túlságosan a neten élte az életét, és ebből is elege lett: "Szeretnék újra lassan, figyelmesen olvasni. El akarok mélyedni nehéz könyvekben, és utána még sokáig érlelni a gondolataimat. Szeretném, hogyha van valami ötletem, akkor azt hagyhassam lassan kibontakozni, nem pedig azonnal kiblogolni."
Továbbá esszéket és könyvet akar írni, több időt akar tölteni a szüleivel és a férjével, többször találkozni a barátaival, és az egészségére is több időt szeretne fordítani, mert a tizenöt év folyamatos stresszel járó blogolás annak sem tett jót.
Sullivan visszavonulásáról két érdekes cikket is közölt a Vox: az egyikben nevezi a közgazdász Tyler Cowen korunk legnagyobb hatású értelmiségijének, akinek tagadhatatlan hatása volt a melegházasság bevezetésében (mára 36 amerikai államban van erre lehetőség), lévén ő volt az egyik első, és aki még évtizedekkel ezelőtt komolyan kampányolni kezdett ezért, és makacsul kitartott mellette.
Még ennél is fontosabb, hogy Cowen gyakorlatilag neki tulajdonítja a politikai blogolás megteremtését, és Sullivan hibáit is a műfajból adódó következményeknek tartja, hiszen a blogolás személyes műfaj. Amibe belefért, hogy Sullivan eleinte támogatta az iraki háborút, de aztán tévedését elismerve élesen szembefordult az USA külpolitikájával és egyúttal a republikánusokkal is.
(Azzal is sokat támadták, hogy a korábbi jobboldaliságát kompenzálandó túlzásba vitte a lelkesedést Obama iránt, és mániákusan támadta Sarah Palint, sőt, későbbi Izrael-ellenessége miatt még antiszemitizmussal is megvádolták.)
A másik cikkben pedig Ezra Klein írt arról, mit üzen magának a blogolásnak Sullivan visszavonulása. Szerinte a hagyományos blogolás egyszerűen nem igazán tud versenyezni másfajta tartalmakkal a Facebook-megosztások korában, mert a blogolás leginkább beszélgetés, és azt nem szokták tömegesen megosztani.
Másrészt a blog lényege a saját, személyes hang, de minél nagyobb egy blog látogatottsága, és minél inkább üzlet lesz belőle, annál nehezebb megtartani az eredeti, személyes hangvételt. Klein szerint Sullivan példája is azt mutatja, hogy az előző évtizedben használt értelemben vett blogolás ma már nem életképes, annak ellenére is, hogy Nick Denton pont nemrég hirdette meg a visszatérést a blogoláshoz.