Tényleg egy rozzant-kiöregedett bohóc lenne Orbán Viktor?

Nem állítom, kérdezem. A mai ébresztőfújó évértékelő után csak úgy sorjáznak az olyasfajta beszédértékelések, melyek szerint fáradt, levert, szürke miniszterelnök szólt híveihez, és nem mondott nekik semmit, aminek örülhettek volna. Szerintem viszont jó formában tolta.

Na vajon kinek van igaza? És mire elég, ha tegyük fel nekem van igazam ebben?

Abban, hogy az ellenzék vezető politikusai szerint Orbán V. nagy szar és szerencsétlen nulla, nincs semmi különös. Nekik nyilván ezt kell mondaniuk, azt mégsem ismételgethetik, hogy egy legyőzhetetlen óriás tornyosul előttük, hisz akkor soha nem fogják tudni legyőzni.

Bár másfelől az is igaz, hogy sokkal menőbb leütni Góliátot – kikapni tőle pláne –, mint egy nyiszlett senkiházit, de most még arra kell játszani, hogy önbeteljesítő lehet a thinking.

Ami viszont a politikai gondolkodókat illeti – ebbe merészen és kissé igazságtalanul beleértek most minden felmerülhető politológust, publicistát, bloggert, mikrobloggert, kommentelőt –, nekik nem kellene a politikusokéihoz hasonló szempontok mentén gondolkodniuk. Erre mégis nyüzüge, értéktelen, lejárt szavatosságú Orbán V.-t látnak maguk előtt.

Ha nem én haladok forgalommal szemben az autópályán – simán lehet, hogy igen, de még nem bizonyosodott be szerencsémre –, akkor a következő magyarázat jöhet szóba.

A legpikírtebb kritikusok szerintem abból indulnak ki, hogy Orbán V. nullagép, hiszen képtelen őket (!) bármiről is meggyőzni. Persze, hogy képtelen – de ezt a Fidesz táborára is kivetítik. Ez hiba. Orbán V. régóta nem beszél szinte senki máshoz, csak a saját táborához. Az elmúlt években – a nullanullás évtized második felében – kiderült, hogy ez a tábor nagyobb, mint bármelyik másik, és elegendő őt mobilizálni, amikor szükséges. Veszprém azért bukott el – vonták le a következtetést a habonyi boszorkánykonyhában –, mert ez nem sikerült. Az, hogy világnézetileg liberális, zöldliberális, szocialista, anarchista, neokonzervatív, kommunista, kapitalista stb. – biztos van, akit kihagytam – emberek bármit elhihessenek a miniszterelnöknek, jó ideje teljesen kizárt. Ők már egyáltalán nem érdekesek Orbán V. számára, lemondott róluk – ők is Orbán V.-ről –, mert a többiek alapjában véve elegen vannak. Azaz lehetnek, ha tényleg vannak.

Hát az a cél, hogy legyenek.

A mai beszéd épp erről szólt. A mai beszéd kristálytiszta mobilizációs beszéd volt. Hogy egy évvel az előző választás után, hárommal a következő előtt ilyen hangzik el egy ártatlan februári napon, az elég abszurd dolog, de egy héttel a csúfos bukást követően magyarázható.

Fel kellett rázni a búslakodókat és a bizonytalankodókat.

Nem ülhetünk a babérjainkon, mondta Orbán V., nem szabad finnyáskodni, dolgozni kell, mindenkinek oda kell tennie magát. Megjelölte az ellenséget, az ellenségeket, megpróbálta visszahozni azokat, akiket elveszítettek (nekik szólt a polgári Magyarország szlogenjének intenzív szidolozgatása), és megjelölte azokat is (a keményen dolgozó magyarokat – ha úgy tetszik, a munkásosztályt), akiket meg kell szerezni, hogy fordítani lehessen a tendenciákon. Az most tökmindegy, hogy brit minta nyomán tette ezt, vagy sem, arról, hogy ezt a dolgot is lopták, csak értelmiségi viták lesznek, a célcsoportot ez nem éri el.

Jó reggelt, Magyarország, mondta Orbán V. – ha harc, legyen harc, gondolta Orbán V.

Nézni nem volt időm a beszédet, jegyzetelnem kellett, csak hallgattam, nem tudom, milyenek voltak a gesztusai, hányszor nyalta meg a szája székét, mennyire csillogott a szeme. De a szöveget erősnek, az ívét látványosnak éreztem, és úgy tűnt, a közeg is abszolút nyitott rá.

Ezzel együtt sem állítom, hogy mindez elég a Fidesz és a kormány újraemelkedéséhez. Minden azon múlik, hogy a párt és Orbán V. legszélesebb közönsége vevő-e még ezekre a gondolatokra – amelyekben végső soron nincs semmi új. Hogy akar-e harcolni az az egy tábor az egy zászló alatt – mindenki más ellen. Az ellenzék, Európa, a rezsidémon meg a többi mumus ellen.

Ezek a topikok szerintem nevetségesek – de a választók hány százaléka gondolja vajon így?

Az, hogy engem egyetlen megmondása sem tudott megérinteni, nem jelent semmit. Nem vagyok célcsoport. Az, hogy benneteket sem – sajnálom –, nem jelent semmit. Nem vagytok célcsoport. Sőt még az sem jelent semmit – bizony nem! –, hogy a békemeneteseket fogta-e. Ők célcsoport, és lényegében biztos vagyok benne, hogy igen, megfogta őket, de hiába örülnek vagy elégedettek, önmagukban nincsenek elegen semmihez.

Ők csak a köménymag.

Hogy mire akarok kilyukadni? A kérdés a következő: ezzel a retorikával vajon csak az ellustult katonákat lehet-e csatába vinni – akik semmire sem mentek Veszprémben –, vagy a hívek fáradó százezrei is fellelkesíthetők-e még vele. Nem tudom. De abban az egyben biztos vagyok, hogy Tapolcának másképp fognak nekimenni. Ezért az sok mindent el is árul majd.

[fotó: Orbán Viktor facebook]