Besúgók és provokátorok

Mióta kijött a hír, hogy a Fidelitas provokátorbesúgásra biztatja a keményen dolgozó magyar kisembereket, azóta boldog-boldogtalan ezt a Kontroll Csoport-számot osztja facebookon.

Jól teszik, hiszen jó a dal.

Ráadásul lehetőséget teremt arra, hogy elmeséljem: milyen jó kis együttes volt ez a maga idejében, vagyis a múlt század nyolcvanas éveinek elején. Akkor sajnos még más országban éltem, így a Kontroll fénykorában nem mehettem el egyetlen hangversenyükre sem, és hanghordozókon is csak évekkel később ismerkedhettem meg a munkásságukkal, de nekem már szinte az is elég volt, hogy abban a híres 1982-es Rockévkönyvben az ő szövegeik közül is lehoztak néhányat. Azok hatásának ábrázolására találták ki a revelatív kifejezést.

Múltkor egyébként egy étterem egy sarkában – két egymás melletti asztalnál – vacsoráltunk Bárdos Deák Ágnessel. Ez aztán teljesen mellékes, de nem volt jó az áthallatszás.

Ami viszont a Fidelitas-kezdeményezést illeti – áthallások ide vagy oda –, hát az elképesztő. Kurucos tempó. Hogy hogy juthat eszébe ilyen – jelentsétek fel az ellenséget névvel, képpel, tokkal, vonóval – politikába vágyó fiatal embereknek, azt én nem értem. Vagy nem akarom érteni. Vagy valami. Tényleg az lehet – ezt pedzegettem régebben –, hogy olyan szinten kontraszelektál már a politika, hogy nem marad a környéken senki, aki azt mondaná, ácsi.

Hadd meséljem el, hogy mint aznap ki is derült, én ott voltam a Múzeum körúton, és láttam azokat a provokátorokat. Közelről. Erre persze bizonyítékom nincsen, de: pontosan annyira szervezték őket oda a demoellenzék pártjai, amennyire a Fidesz volt az, aki kiadta a parancsot 2006 őszén a tévészékház ostromára. Meg hát az is elég valószínű, hogy ha csak ezek a március 15-ei provokátorok lennének a szisztéma ellenségei, akár örökké is tarthatna.

De nem fog. Éspedig azért nem, mert mint a házmesterkedésből is látható, kezd tényleg elveszni a kontroll. Vészesen, rohamosan. A kontraszelekció kontraproduktív, ez van.