Te tudod, ki lakik az alattad lévő lakásban?

Majdnem napra pontosan egy éve írtam egy posztot arról, hogy gázszagot éreztem a házunkban, és felhívtam a 112-t, ahol meglepetésemre komolyan vették a problémámat, és küldtek egy teljes tűzoltóosztagot. Most itt van hozzá az epilógus.

Akkor derült ki, hogy az alattam lakó idős néni, Klárika ősrégi gázrezsója volt a ludas. Arra nem tértem ki, hogy kettőnknek már volt némi múltunk az évek során: én nyolc éve költöztem ebbe a lakásba, úgyhogy ennyi idő alatt ez elkerülhetetlen is volt.

A mi történetünk a beköltözésem évének őszén kezdődött, amikor egy reggel Klárika ébresztett, hogy beázik a fürdőszobája. Lementem, és megállapítottam, hogy valóban. Hívhattam szerelőt, és ki is derült, hogy a mosógépem volt rosszul bekötve, de szerencsére nem kellett szétverni a fürdőszobámat, egy egyszerű javítással sikerült kiküszöbölni, a többit intézte a biztosító.

Utána évekig semmi említésre méltó nem történt: Klárika általában kedvesen köszönt, ha összefutottunk néha a lépcsőházban, és úgy tűnt, ideális alsó-felső szomszédi viszony a miénk. Ez az állapot két évvel ezelőttig tartott, amikor egy nyári hétfő reggel megint Klárika ébresztett, hogy beázik a fürdőszobája. És egyáltalán nem volt kedves.

Sőt, kifejezetten ellenségesen sugallta, hogy biztos a fürdőmben dolgozó munkások vertek szét valamit. Ezt nem tudtam mire vélni, hiszen a beköltözésem éve óta nem jártak munkások a fürdőszobámban, de mivel valahol a házban épp felújítottak valamit (itt mindig felújítanak valamit), logikusnak tűnt, hogy esetleg azt hitte, tőlem jön a kalapálás.

Lementem hát megint, megnéztem a fürdőszobát, ami pont olyan volt, mint amikor 6 évvel korábban beázott, úgyhogy megint jött a szokásos kör a biztosítóval és a szerelőkkel. A sztori akkor vett különös fordulatot, amikor végre sikerült megoldani, hogy Klárika is otthon legyen, én is, na meg a szerelőnek is jó legyen az időpont.

Klárika ugyanis azt állította, hogy nálam a legutóbb olyannyira munkások voltak, hogy neki egyenesen egy munkásruhás fiatalember nyitott ajtót, amikor becsöngetett hozzám, és én ezt szerinte letagadom. Ahogy azt is letagadom, hogy munkások verték szét a fürdőszobámat, és ő emiatt ázott be.

Nem sikerült megértetnem vele, hogy semmi okom ilyet tenni, de ha egyszer tényleg nem jártak munkások nálam, akkor nem tudok mit tenni. Pláne, ha tényleg beázik miattam, akkor ez az ügy szempontjából teljesen lényegtelen. Klárika ettől csak jobban kiabált velem, én meg nem tudtam, hogy legyintsek rá, vagy próbáljam meggyőzni az igazamról, a szerelő meg csendben figyelte az egész jelenetet.

Végül, miután magára hagytuk a még mindig zúgolódó Klárikát, a szerelő elárulta, hogy ő bizony semmi friss beázásfoltot nem talált, a fürdőszoba minden bizonnyal ugyanolyan állapotban van, mint amikor hat éve tényleg beázott. Szerinte az se kizárt, hogy Klárika a biztosításra megy.

Ezek után én elengedtem a sztorit, és nem is lett folytatása. Klárikát néha láttam a lépcsőházban, de sose jelezte, hogy folytatni akarná a vitát. Aztán jött a tavalyi június, a gázszag, meg a pillanat, amikor Klárika lelkesen bemutatkozott nekem, hogy ő lakik alattam, az egyik lakótól pedig megtudtam, hogy egy ideje már Alzheimer-kórral küzd. A kép összeállt a beázásról és az állítólagos biztosítási csalásról is, és el is szégyelltem magam.

Az utolsó kör még hátravolt: tavaly augusztusban a Sziget idején épp otthon írtam valami posztot az előző napi koncertekről, amikor egyszer csak azt láttuk, hogy egy idegen áll az előszobában. Általában zárjuk a bejárati ajtót, de most elfelejthettük. A barátnőm szabályosan sokkot kapott, én csak azért nem, mert rögtön láttam, hogy ez Klárika, és szaladtam is felé.

“Mi ez? Miért van itt szétdobálva minden?” – kérdezte mérgesen, és nyilvánvalóan azt hitte, hogy ez az ő lakása, ahol valószínűleg nagyobb volt a rend. Türelmesen elmagyaráztam neki, hogy ő egy emelettel lejjebb lakik, és amikor emiatt elszomorodott, világosan látszott rajta, hogy egy pillanatra pontosan tisztában volt az állapotával.

Ekkor már nyilvánvaló volt, hogy Klárika nem képes arra, hogy egyedül lakjon, és nem is igen láttam többet. Csaknem egy éven keresztül nem is tudtam róla semmit, néhány hete viszont, amikor elhaladtam a lakása előtt, éppen nyílt az ajtó, és ő lépett ki rajta egy idősebb férfi társaságában.

Ma reggel meg láttam egy gyászjelentést az ajtón, amiből a legjobban az döbbentett meg, hogy Klárika 86 éves volt, valamiért egy tízessel fiatalabbnak gondoltam. De az égvilágon nem tudok róla semmit: volt-e férje régebben, mit dolgozott, mióta lakott itt, tényleg semmit.

És ez most már nem is fog megváltozni.