E. L. Doctorow (1931–2015)

A nagyszerű amerikai író 84 éves volt, tüdőrák vitte el. Szerettem a könyveit.

Illustration for article titled E. L. Doctorow (1931–2015)

A nagyszerű amerikai író 84 éves volt, tüdőrák vitte el. Szerettem a könyveit.

Különösen a Ragtime-ot, ami a hetvenes évek közepén jelent meg, és elég hamar lefordították magyarra. Megkaptam úgy nagyjából a 12. születésnapomra valakitől. Kicsit elszámolta magát az ajándékozó, mert hiába forgattam a művet jobbra-balra, nem tudtam mit kezdeni vele, nem értettem belőle semmit, azt sem tudtam, mi a bánat az a ragtime. De teltek-múltak az évek, felcseperedtem teljesen, ismét belelapoztam a kötetbe, és huss, elolvastam. Nagyon bejött. Milos Forman filmet csinált belőle, amiről – emlékeim szerint – eléggé leszedték a keresztvizet az oktondi kritikusok, egyáltalán nem volt igazuk. Jó kis film volt az.

Advertisement

A Ragtime után még jó néhány E. L. Doctorow-könyvet olvastam, például a Vöcsök-tót, a Világkiállítást és a Költők életét is. A Billy Bathgate-et azonban valamiért nem szerettem.

Azt csak most tudtam meg, hogy orosz zsidó származású volt a nagy író, de ő maga már Bronxban született, és az E. L. az Edgar meg a Lawrence keresztneveket takarja.

Advertisement

Nyugodjon békében, ti pedig olvassatok mindennap.

Fotó: Neilson Barnard/Getty

Advertisement

Vélemény, hozzászólás?