Olvasom régi cikkek közt búvárolva, hogy Alabama államban Jersey-marhák hullottak az égből, beszakítva több ház tetejét, egy csűrt, egy pajtát, egy kerti budit, és letarolva egy helyi jelentőségű, ámde mégis fájón hiányzó vegyesboltot. Nem példa nélkül való ez kérem, s koránt sem szabad magunkat abban a hitben ringatni, hogy ilyetén isteni igazságszolgáltatás csak az amerikai földrészen következhet el. Jobb mindenre felkészülni.
Vegyünk akkor most a példa kedvéért egy átlagos méretű, közép-európai kulturális gyökerű tejmarhát. A mindenhatooooo és annak prófétája, Wiki szerint ebben a peremfeltétel-szegmensben az irányadó átlagsúly 450-500 kilogramm a tehenkék esetén. (Zárójelet nyitunk: problémafelvetésünkben e helyütt a hímnemű egyedekkel nem kívánunk foglalkozni, tessék szépen tudomásul venni, hogy marhafronton régóta örvendetesen felülreprezentált a tőgy-fetisizmus a szeggyel szemben. Lenne itt még humán vonatkozásban amúgy tennivaló, kitérő és zárójel bezár.)
Mikor tehát a korrigált Fujita-skála szerinti EF2-es tornádónk átcsap EF3-asba, a birtokunkban lévő valamennyi élőmarhát érdemes fixen rögzíteni. Magunk leginkább a GRIMME Holding burgonyaszedő gépeinél is megelégedéssel alkalmazott TAGEX precíziós görgősláncot ajánlanánk, annak is az SY csúcsminőségű kategóriáját, amely természetesen megfelel mind az európai DIN 8187, mind a vonatkozó amerikai szabványt európéerré emelő DIN 8188 szabványnak (ez nyilvánvaló alapkövetelmény). Ha az nincs, a kutyaközönséges biciklilánc is megteszi. Rögzítési alapként egy legalább 80 cm alapmélységű, konzisztens betonalapot javaslunk, C16-32/KK vagy azzal egyenértékű minőségben. Mivel a tornádók az alsóbb légrétegekből gyakran hoznak magukkal savasító hatású égési gázokat (kén-dioxid, nitrózus gázok, stb.), mindenképp ajánlott időjárásálló bevonatot készíteni. A látszóbeton-homlokzatok védelmére és esztétikus színezésére (tehénbarna színben is kapható!) alkalmas sztirol-akrilátok megnyugtatóan képesek ellátni e feladatot.
Ezen a ponton a szívünknek kedves jószág további sorsa immáron a saját kezében – pontosabban nyakában – van. Sajnos például a magyar szürkemarha hosszú, ám nem túl izmos nyaka nem kínál megnyugtatóan stabil rögzítési pontokat, még az ún. három alátámasztási pontos, szügyhámos rögzítéssel sem. Megjegyzendő, hogy ez az intramuszkuláris zsírral szegényen átszőtt hús kiváló leves-alapanyag, bár ez most nem sokat segít rajta.
Hogy a magunk védelméről is szóljunk; minthogy a tornádók forgási iránya az északi féltekén az óramutató járásával ellentétes irányú, tornádó esetén jellemzően jobbról számíthatunk becsapódó tejmarhákra. Sajnálatos módon a szakirodalom fájón nélkülözi a tejmarhabecsapódásiszög-nyírófeszültség összehasonlító épületgépészeti táblázatokat (mindeddig, kérem alássan, mindeddig), így csak sejtésünk lehet az így kirajzolódó eseményhorizont egyes vetületeiről. Mindenesetre marhánk túlélési esélyeit nagy mértékben növeli, hogy EF5-ös (népszerűbb s röhejesebb nevén: “elképesztő” kategóriájú) tornádót eddig mindössze kétszer jegyeztek fel az amúgy tényszerűen elég rövid tornádó-történetírás könyveiben.
Már megint egy gonddal kevesebb.