Bár mindent megtesz a napszemüvegem, hogy kiszűrje a vakító fényt, mégis hunyorgok. A langyos szellő libbent egyet a polómon, de a karom már ég a könyörtelen napsütéstől. Finom izzadságfilm kezdi beborítani a homlokomat. Füttyentek a Gusztinak és egyre sietősebb léptekkel igyekszem a kopasz fák ritkás árnyékának vélt hűvösébe. Boldogan szalad utánam, élvezi a hőséget, értetlenül bámulja az arckifejezésemet. Tapintatlanul ugrál körbe, én pedig eljátszom neki egy pillanatra, hogy minden rendben van. Ahogy tovasétálunk az ösvényen, körülöttünk egy utolsót sóhajtva hal meg a tél. Együtt öltük meg, te meg én.