“Meg lett véve egy adott hőmennyiség, azt márpedig el kell fűteni és kész!”
– neve elhallgatását kérő informátor –
A szarfraktál kifejezés Tóta W. Árpád zsurnaliszta és beugatásfelelős főkekec nyelvi leleménye, egyike annak a néhány szónak, amelyek kiötlésének dicsőségéért valószínűleg hajlandó volnék megfontolni Spitzer Gyöngyi alias Soma Mamagésa életben hagyásának lehetőségét 3 hét éhezés után is. Nem mást fejez ki ez a csodálatos szó, mint azt, hogy a nevezett dolog legkisebb része is hordozza az egésznek a tulajdonságait, hogy a minősíthetetlen igénytelenség a teljes alkotást éppúgy átjárja, mint az apró részleteket. Kifejezi abbéli megingathatatlan hitemet is, hogy egy-egy társadalom valódi lényegét a jelentéktelen apróságokban tükröződő, idegesítő baromságok mutatják meg igazán.
Minden, amit valaha tudni akartál az Angol Világbirodalomról, egyetlen képben.
Vegyük például a hülye briteket. Világbirodalom ide, Commonwealth oda, a hideg- és a melegvíz-csap összepárosításának lehetősége korszakos zsenijeik egyetlen neuronját sem járta át soha. Tudomásuk van természetesen arról, hogy a langyos víz nem csak az egymástól 40 cm távolságra elhelyezett kazánforró és pincehideg vízsugarak kényelmetlen, csöppet sem praktikus manuális összelögybölésével volna megvalósítható, de a konok ragaszkodás a hagyományhoz, lett légyen az bármekkora sületlenség is – mely attitűd különben az egész fajta sajátja -, végső soron mégis lehetetlenné teszi a normális csaptelepek elterjedését a Szigetországban.
Hasonló megvilágosító erővel bír a magyar néplélek feltárásában a fűtési szezon fogalomkörének megértése. Ha egy átlagos intelligenciával bíró tapírnak, szobakerékpárnak vagy átlagos tő muskátlinak valaha sikerülne a fejébe verni a fűtés fogalmát és célját, még ezek a csekély értelmű entitások is önmaguktól jutnának arra a következtetésre, hogy amikor hideg van és fázunk, akkor érdemes fűteni, ellenben melegben a fűtés úgyszólván indokolatlan. Ehhez képest a Népszabadság Online szeptember 15-én megszólaltatott szakértője a fenti problémahalmazra “A szabály az szabály!” némiképp papírízű és tautologikus aduászát volt képes csak előhúzni, s ami ennél is főbb: meggyőződéssel érezte, hogy a felvetődött kérdésekre pontosan, szakszerűen és megcáfolhatatlan érvekkel válaszolt. Mert mi itt mindahányan: mi vagyunk a Rendszerért. Nálunk nem elég, ha a piac vastörvényeinek konok akarásai közepette a vevői kereslet összetalálkozik az eladói kínálattal, ó dehogy; az évek óta áhított, szabványos plüsskengurura illő halvány zöld csíkos kertésznadrág hosszas könyörgés, fenyegetőzés, sírás és egymás felmenőinek múltjában eszközölt, avatott vájkálások közepette végül a kertésznadrágbolt polcán marad, mert nincs rajta vonalkód. Vagy van, de az nincs a rendszerben. És ami nincs a rendszerben, az nincs; a kezedben tartott tárgy, tűnjék bármily valóságosnak is, nem létezik. Rendszerországban nincsenek fázó és izzadó emberek. Rendszerországban fűtési szezon van. Egy ideje.