“A hajó a tenger tevéje.”
– Kardinálispinty, az 1. szerver Attika klánjának fővezére –
Véleményem szerint az ideális forgatókönyv mindenképp tartalmaz tevét. Továbbmegyek: az ideális bármi is tartalmaz tevét, lett légyen szó akár az ideális húsos palacsintáról, akár az ideális gitárpengetőről. Talán csak az ideális szex képzelhető el teve nélkül is, de lehet, hogy még ott sem volna kifejezetten zavaró. Filmen viszont elengedhetetlen a teve jelenléte. A jól bekamerázott homoktenger amúgy is mindig hálás téma: lassúdad fodrozódó események láncolata fodrozódik lassúdad, időnként meg-megszaladó történésekkel. Balról az a huncut kinézetű, nagy fülű plüssróka-imitátor be, halványbarna színben derengő, őzike szemekkel kancsalít a kamerába, már-már vonneguti, sőt kafkai mélységeket vélnénk konok hallgatásában felfedezni; az idő apróra metszett termetű, ámde kajla vándora ő, talpa alatt a homok bölcsességével, míg a háttérben monoton őrlő tevefogak monoton őrlése őrli a csendet monoton.
Mert hát tevéből, kérem szépen, van egypúpú, kétpúpú meg mindenféle, s rettentően filozofikus alkat valamennyi. A teve a kifinomult tréfák örök forrása, ki komótos nyugalommal és bölcselkedő ábrázattal botlik el saját lábában, az angol humor legnemesebb hagyományai szerint. Hátán pedig az ember, e nyugtalan, folyton kereső lény, kinek tekintete a messze-távolt vallatja szakadatlan, s nem fordítja sosem figyelmét az oktondi állatra, kinek hátán az idő ballag tevepatákon, egyenest bele a vérnarancsszín felhőkkel és nehéz jázminillattal viselős szudáni naplementébe, explicite kijelentve: vagyok, tehát vagyok, és főképp: aki. Nevem teve. Évén.