Kategóriák
konc

Politikonc#14

Na, ennek láttán kinek tágul ki a pupillája?

Illustration for article titled Politikonc#14

Advertisement

Nem unatkoztunk 2016 14. hetében sem, bár ennél már voltak viharosabb összefoglalóink is. Offshore-ügyben széleskörű az egyetértés a magyar politikai eliten belül abban, hogy az adóelkerülés ezen formája megvetendő, és üldözendő. Sajnos azonban ugyanilyen széleskörűen fedi le a magyar politikai elitet a panamázásban érintett politikusok pártbéli hovatartozása is. A két úgynevezett “nem rendszerpártot”, azaz az LMP-t és Jobbikot, valamit az LMP-ből kivált, illetve a kiváltakkal kooperáló, egyéb kis pártokat leszámítva, gyakorlatilag minden pártból került ki érintett az ügyben (nem csak most, hanem az elmúlt években is). Ez Izlandban simán elég volt egy kormányfő elkergetéséhez, nálunk azonban legfeljebb annyi vizet zavar, mint az utcán szél által kergetett, üres nejlonzacskó. Honfitársaink egyre mélyebb rezignáltsága, a rendszerváltás utáni Magyarország, és az azt irányító politikai elit kíméletlen szegénységi bizonyítványa. Ezekkel a szívmelengető sorokkal indítom útra 14. heti összefoglalónkat, aminek kommentelni is kész olvasói között, egy falból kioperált, II. világháborús bombarepeszt sorsolunk ki!

A pedagógusok sztrájkbizottsága kedden bejelentette, hogy megkezdik az április 20-ra meghirdetett országos pedagógussztrájk előkészítését

Ennek Palkovicsék nem örülnek. A tárgyalással megbízott oktatási államtitkár, folytatta a pedagógus-tiltakozások megkezdése óta következetesen vitt félrevezető kommunikációt, melynek lényege, hogy a követelések közül a kormányzat csak a béremelést emeli ki, megkísérelve feszültséget gerjeszteni a különböző ágazatok munkavállalói, valamit a pedagógusok között, elejét véve a szélesebb társadalmi összefogásnak.

Advertisement

Illustration for article titled Politikonc#14

Advertisement

Belföld

Habony a kormánykörök Sickratman-je

Tavaly tavasszal Szigetvári Viktor kezdeményezett vagyonosodási vizsgálatot A. J. Finkelstein pannóniai helytartója ellen. A 444 azonban kiderítette, hogy a Simicska-közeli Vida Ildikó vezette NAV már Szigetvári feljelentése előtt megkereste Habonyt, hogy kérdéseket tegyen fel neki. Természetesen megnyugtató eredménnyel zárult, zárulhatott csak a vizsgálat, fellélegezhetnek az adófizetők.

Advertisement

Illustration for article titled Politikonc#14

Advertisement

Kiss

Hogy lett volna olyan, aki a sportvilágban ne tudott volna minderről? Nem hiszem. Hogy ennek miért 45 évvel az eset után kellett széleskörű sajtónyilvánosságot kapnia? Jó kérdés. Kiss visszavonulása halaszthatatlanná vált. Ugyanakkor van egy érlelődő gyanúm: nem lehet, hogy Kiss leghangosabb barátai puccsolták meg az öreget?

Advertisement

Illustration for article titled Politikonc#14

Közeleg a vizes VB, Olimpiai pályáztunk éppen kalapálás alatt, csuda kellemetlen lenne, ha mindez azon sportesemény idején látna napvilágot, ami vezénylő tábornokunknak éppen a legfontosabb. Így Kiss utódjának még bőven lesz ideje a saját elképzelései szerint átszervezni/felépíteni az úszóválogatottat. Hát nem csodálatos?

Advertisement

Illustration for article titled Politikonc#14

Advertisement

Aczél úgy belemelegedett Kiss megvédésébe, hogy többet nem is kell írnia a Népszabadságba

Fiatalság, bolondság! Aczél Endre a Facebook-on ismertette véleményét a Kiss László, és bűntársai által, négy évtizeddel ezelőtt elkövetett csoportos nemi erőszakról, amely vélemény miatt a Népszabadság nem rendel több írást a külsős szerzőként foglalkoztatott újságírótól. A Bándy Kata-ügy óta szalonképtelenné vállt nézet, miszerint a megerőszakolt, bántalmazott nők is felelősei a velük megtörtént szörnyűségeknek, Aczél fb-posztjában odáig korcsosult, hogy Kiss ügyében már maga az erőszak ténye is kérdésessé válik azáltal, hogy a sértett – ahogy Aczél fogalmazott – “szeretett kefélni”.

Advertisement

Illustration for article titled Politikonc#14

Advertisement

A megannyi kockázatot vállaló Thürmer Gyula megmérte vala Sándor Máriát, és könnyűnek találta

A nemzet egyik legbátrabb, bár kétségkívül nem a legügyesebb ellenállóját úgy kísértette meg a Munkáspárt elnöke, mint Lucifer Jézust, a pusztai elvonulás szent, elmélkedő magányában. Sándor Mária bűnös teszetoszasága miatt az ország majdan pajtába terelendő Romanovjai egyelőre fellélegezhetnek.

Advertisement

Egyszer találkoztam Sándor Máriával. Nem elég azt mondani, hogy többet kell költeni, azt is meg kell mondani, hogy honnan vegyük a pénzt. – mondta arra a követelésünkre, hogy a GDP legalább 10 százalékát kell az egészségügyre költeni. Rendben! – válaszoltam. De mi ezt is megmondjuk: el kell venni a pénzt a milliárdosoktól, a szupergazdagoktól! Egyszeri 40 százalékos vagyonadóval kell sújtani őket! Ha a kormány erre nem hajlandó, a nép nyomásával kell kikényszeríteni.

Azóta sem találkoztunk, és utólag lemondta részvételét is a Munkáspárt rendezvényén.

Advertisement

Illustration for article titled Politikonc#14

Advertisement

Tiborcz nemzetközi kapcsolatai egyre fokozódnak

Olyannyira, hogy ha így folytatja, hamarosan az egész világ pályára áll a Fejér megyei uralkodócsalád körül.

Advertisement

————

Illustration for article titled Politikonc#14

Advertisement

Mocsai-fokozat

Új sporttudományi fokozat bevezetését készíti elő Mocsai Lajos. A Testnevelési Egyetem rektora olyan mértékben könnyítené meg a doktori cím megszerzését az egyetemen tanuló sportolóknak, amire eddig nem nagyon volt példa a magyar felsőoktatásban.

Advertisement

A Doctor of Sport and Physical Education (DSP) cím az anyag szerint „a világszintű sporttevékenységgel kapcsolatos eredmény elismerése, melynek háttere a gyakorlati sportra jellemző alkalmazott tudományos kutatás is”.

Bánhatja szegény Kiss László, hogy nem most tapossa daliás, húszas éveit.

Advertisement

Most akkor ugráljunk, vagy ne ugráljunk?

Ugyanarról a számról küld sms-eket híveinek a Fradi, és a Fidesz!!! Lelki szemeim előtt látom, ahogy Debreczeni József elégedetten dől hátra a karosszékében, és már csak egy kávét kér!

Advertisement

Illustration for article titled Politikonc#14

Advertisement

Külföld

Friss hír: Lemondott az ukrán miniszterelnök

A “Tíz perc a miniszterelnökkel” című, több ukrán tévécsatorna által sugárzott műsorban – amelyben a kormányfő hetente számolt be az általa vezetett kabinet tevékenységéről – ezúttal posztjáról való távozását jelentette be Jacenyuk. Hozzátette, hogy hivatalosan április 12-én, kedden nyújtja be lemondását a parlamentnek.

Advertisement

Illustration for article titled Politikonc#14

Advertisement

Putyin, a képzeletbeli panama-piramis csúcsán

A világ politikai elitje nagy számban képviselteti magát a fékezett habzású, panamai cégekre és bankokra komponált, adóelkerülési manőverek haszonélvezői között. Ki hitte volna?

Advertisement

Illustration for article titled Politikonc#14

Advertisement

Az oroszok hülyítik a magyart

Talán ez a harmadik írás, amit erről olvasok. A lényeg: a muszkák zavart keltenek az európai fejekben, elbizonytalanítva az embereket az Unió, és a NATO életképességével kapcsolatban… Nehéz dolguk van vajon?

Advertisement

Dobj össze faszább mondatot ennél, ha tudsz: Egy washingtoni putyinista Ronald Reaganhez hasonlította Orbánt!

Illustration for article titled Politikonc#14

Advertisement

Az Orbánt Juan Vargas demokrata képviselővel meglátogató republikánus honatya, Dana Rohrabacher a látogatás apropóján a Népszabadságnak nyilatkozott. Az amerikai politikus szerint ugyanaz történik a magyar miniszterelnökkel, mint Reagannel a kormányzása első két évében.

Az első évek voltak a legnehezebbek, de ahogy kezdeték megismerni, rájöttek, hogy nem jobboldali fasiszta, hanem meggondolt és intelligens.

Advertisement

Kösz, Dana! :-/

Újabb, Merkel-szopó, Orbán-virgácsoló vicc-videó a szabad német sajtó szülőszobájából

Ugye van egy nagy-nagy nyugati demokrácia. Annak első számú vezetője, minden németek lieblingje, Merkel asszony, a jónak, a szabadságnak, az emberi jogok európai védelmének megtestesítője harcba száll a gonosz, csúnya, embertelen és setét Orbánnal.

Advertisement

Nem vitatva hogy Orbán egy ritka nagy pöcs, furcsa, hogy senkinek nem szúr szemet minden demokráciák legnagyszerűbbikében, hogy a regnáló hatalom első számú vezetőjét minden csatában, minden vitában, minden konfliktushelyzetben az igazság és az emberség bajnokának beállítani nem teljesen kerek, ha azt vesszük alapul hogy Merkel politikáját saját hazájában sem támogatja mindenki (ez pont az alant belinkelt videóban démonizált Orbán sajtójának módszere). Ráadásul a törökök és az EU (Merkel) közti, néhány hete megkötött üzlet nem kevés halálos áldozatot követelt már a török-szír határon (erről az előző Politikonc-ban említést tettem már).

Illustration for article titled Politikonc#14

Advertisement

Kultúra

Spiró az identitásról, illetve annak válságáról

Spiró György nemrég töltötte be 70. életévét. Ennek apropóján készített vele interjút a Szombat névre keresztelt (muhahahaaa), hazai zsidó portál. A kiváló drámaíró vall zsidóságáról, magyarságáról, identitásáról, illetve az indentitás kérdéséről úgy általában. Gerő András történész két évvel ezelőtti cikke óta az egyik legfontosabb megnyilvánulás a témában.

Advertisement

Illustration for article titled Politikonc#14

Advertisement

Csontos Kertész-nekrológja, és a berágott Karafiáth Orsolya

“Nyugosztalja Kertész Imrét a közös Istenünk; de ezzel be is fejezném a tiszteletköröket, mert ennél fontosabb közös dolgainkról lesz szó.”

Advertisement

Írja a Magyar Időkben közzé tett, Kertész Imréről írt nekrológjában Csontos János főállású magyar, mellékesen újságíró.

Illustration for article titled Politikonc#14

Advertisement

Karafiáth Orsolya a 24.hu-n elemezte Csontos förmedvényét, szenvedélyes megállapításoktól sem mentes írásában.

Csontos ilyeneket gondolt beleírni a nekrológba, ha már Kertész Imréről van szó:

Advertisement

“Kertész keserű öniróniájával visszatérően reflektált arra az abszurd szituációra, hogy úgy került ebbe az internacionális szcénába, mint Pilátus a krédóba. Álságosnak érezte a helyzetet, s azt is, hogy a díj elfogadásával óhatatlanul ennek a kultúrpolitikai celebgépezetnek a részévé vált; miközben persze gyermeki örömmel költött drága kalapokra, mert végre megtehette.”

Illustration for article titled Politikonc#14

Advertisement

Csontos

Karafiáth atomjaira szedi Csontos írását:

“Az író nem politikus, nem reklámfigura, nem kritikus, és semmiképpen nem szócső. Nem képvisel mást, csak önmagát. De azt hangsúlyozottan és szigorúan a műveivel. Mi köze Kertész életművének a körülötte lévő eseményekhez? Kikezdheti-e egy elfogadott/nem elfogadott díj, egy-egy közéleti hozzászólás magát a művet? Csak az olyan megcsontosodott elmebajosok szemében, mint amilyen a „nekrológ” szerzője.”

Advertisement

Érdekes írás! Ne sajnálja az időt tőle, akinek van.

Illustration for article titled Politikonc#14

Advertisement

Karafiáth Orsolya

Advertisement

Csontos egyszer már Esterházynál is elgurította a gombolyagot

Csontos közel három éve téma volt a Cinken is. Azzal vádolta meg a már az Aczél-korszakban is sikeres magyar írókat, konkrétan Esterházyt, Nádast, és Parti Nagyot, hogy egy Aczéllal megejtett találkozón, pénz fejében ígéretet tettek Kádár kultúrfelelősének, hogy kicsinálják az akkor formálódó ellenzék egyes képviselőit, többek között leendő Fideszeseket is.

Advertisement

Illustration for article titled Politikonc#14

Esterházy a következőt írta Csontos merész fantáziával papírra vetett vádjairól:

Advertisement

“A tízparancsolat nem javallja a hazugságot (legalábbis közvetlen utalás nincsen), de a, fölteszem, mélykereszténykonzervatív Csontos János a Magyar Nemzet-beli Eltiltva és elfelejtve című, A tokaji írótábor a cenzúráról és a rendszereken átívelő aczéli háttéralkukról alcímű, szemkápráztató írásában (2013. augusztus 19.) tiszteletre méltó bátorsággal szarik erre.”

Nosztalgiázzatok! Szily öntötte formába az akkori Csontos-balhét a Cinken:

Advertisement

Kávéház valami

Így még nem aggódtak kávéházért Budapesten. Lokálpatrióta felháborodás és rajzpályázat a Városban blog írásában.

Advertisement

Illustration for article titled Politikonc#14

Advertisement

Megjelenik DVD-n és Blu-Ray-en a Saul fia

A Blu-ray kiadás extrái közt fellelhető egy olyan elem, amitől még a mérsékelt filmbuzik is garantáltan földhöz verik a seggüket!!!!!

Advertisement

Az április 18-án a boltokba kerülő díszdobozos, háromlemezes kiadás limitált, 3000 példányban készült. A dobozban az előbbi két DVD-n kívül a film Blu-ray változatban is megtalálható. *** A korlátozott számú díszkiadás különlegessége egy 35 milliméteres kocka a film eredeti kópiájából ***és egy 28 oldalas füzetet a Saul fia történelmi hátteréről és művészeti koncepciójáról.

Illustration for article titled Politikonc#14

Advertisement

Cigányozott a Sepultura

Hol van már a régi Sepultura, Istenem…. Nah, de itt egy jó hír, a megmaradt, és nem kis átalakuláson átesett Sepulturától:

Advertisement

A brazil–amerikai metálzenekar az április 8-i nemzetközi roma nap alkalmából fejezte ki szolidaritását a cigány közösséggel a Facebookon. A posztjukban a budapesti székhelyű Romedia Alapítványra irányítják át azokat, akik többet akarnak tudni a témáról.

Itt ír az Origo erről:

Advertisement

Itt pedig egy klasszikus Sepultura-dal, a jelenlegi felállás előadásában:

És ha már ilyen pozitív vége kerekedett az eheti szarringlisnek, elhatalmasodó mániámmal, Omar Souleymannal zárom a hetet. Legyetek jók!

Kommentelők! Bombarepesz-sorsolásról nem elfeledkezni!!!

/Fotók: andy41landy; nso.hu; megegycsomóhelymég/

Témaszolgáltatók: Steinmann Amy; andy41landy; CguckFinley; Bagaméri; Klinki.

Vélemény, hozzászólás?