Köröz mostanában egy cikk (tudjuk, a mainstreamnak lélektana van, ha valamit 100-an megosztottak, akkor az átlag fb-s megosztja, baj nem lehet belőle, ha ennyi embernek tetszett…), ami arról szól, hogy az iskola beteggé tesz. Egy gyerekpszichológusnő írta, és sok mindenben igaza van, csak a lényegben nyúl mellé. Amolyan “vekerdytanáruras” a nő, csak fiatalabb és modernebb kiadásban, és mint tudjuk, aki leírja, hogy szar az iskola, hülyék a tanárok, bezzeg a szülőkkel és gyerekkel minden rendben van, az csak népszerű lehet, mint egy jó nagy adag csokifagyi.
Igaz, hogy poros a tananyagtartalom, hogy felesleges hülyeségeket akarnak bemagoltatni a gyerekekkel. Igaz, hogy túlterheltek a gyerekek. Az is igaz, hogy számos iskolában túl sok a házifeladat. Abban is egyetértek, sokszor nem a gyerekek életkorának megfelelő ismereteket kéne megtanulniuk.
Baj van az oktatással, ez tagadhatatlan.
Az viszont, ha a gyerek ettől beteg lesz, nagyrészt a szülő felelőssége.
“Vekerdytanárúr” lassan kiöregszik a tanárok cseszegetéséből, kell helyette egy új, fiatal arc, aki a nemzet “főgyerekszakértője” lehet, és jó megmondja a tutit, ami lényegében az, amit a szülő hallani akar.Ha egy újság nem tudja a családi rovatot éppen mivel kitölteni, akkor csak elő kell venni a “főgyerekszakértőt”aki majd leírja a szülők szája íze szerinti cikket, ami nem kényelmetlen számukra, nem szembesíti őket az igazsággal. A családban lévő, gyerekkel kapcsolatos problémák persze ettől nem oldódnak meg, de nem is ez a cél, elvégre egy újság nem terápiás központ, “Sanyi vagyok, apuka és túlstresszelem a gyereket”….Ugyan már. A tanár, meg az iskola stresszeli túl, nem én, a szülő…mennyivel kényelmesebb így, nem?
Mit kérdez a szülő délután a gyerektől, azt, hogy milyen élményed volt ma a suliban, min nevettél, milyen érdekes dolgot tudtál meg, vagy azt, hogy hányas lett a dolgozat?
Mit értékel a szülő, ha a gyerek ügyesen szerepel az iskolai énekkarban, szinjátszókörben, röplabda csapatban, vagy ha jeles lett a félévi bizonyítványa?
Mivel dicsekszik egy szülő, azzal, hogy a gyerek ugyan közepes tanuló, de remek kis ember, segítőkész, barátságos, talpraesett, vagy azzal, hogy kitűnő lett év végén.
Különösen „tetszett” a pszichológusnő esettanulmányai között az az eset, amikor a hatosztályos gimibe járó gyerek szülője kesereg, hogy az iskola beteggé tesz.
Ez az iskolatípus NEM kötelező jellegű, külön kell felvételizni, mindenféle írásbeli, szóbeli procedúrán át kell esnie egy 12 évesnek, hogy kisgimnazista lehessen hetediktől. Mégis mire gondol egy szülő, aki többfordulós felvételinek teszi ki a hatodikos (vagy akár negyedikes) gyerekét, hogy versenyistállóba járhasson? Nem azért íratta be, mert jó „kemény”a választott iskola?
Az iskolák a központi kerettantervi, klikkes, centrumos kívánalmakon kívül leginkább a szülőknek kívánnak megfelelni.
Ha a szülő „jó” iskolát keres, „jó” iskolát fog kapni.
Kevés a gyerek, sok az iskolai férőhely, az iskolák versenyeznek a tanulókért, ha nem iratkozik be elég gyerek, ha nem tudnak elég osztályt indítani, akkor akár be is zárhatják őket. A verseny egyetlen fokmérője a szülők szemében pedig az, „mennyire színvonalas az iskola”.
Manapság (illetve hosszú évtizedek óta) nálunk az iskola színvonalát nem azzal mérik, mennyire gyerekbarát, mennyire nyitott a tanári szoba, mennyire alkalmaznak alternatív pedagógia módszereket a tanárai, van-e fejlesztő pedagógusa, pszichológusa, hanem és kizárólag a számszerűsített eredményekkel. Hányan kerültek be a felsőoktatásba az adott intézményből.
Évente készülnek listák, „legjobb gimnáziumok” és „legjobb szakközépiskolák” ahová ötszörös –tízszeres a túljelentkezés, ahol mindenki kitűnő, mindenki ötösre írja a dolgozatokat, nyelvvizsgázik, teljesít, tanulmányi versenyt nyer….amíg ezek a számok az iskolák minősítésének fő mérőszámai, addig mit is vár el a szülő az iskoláktól? Az iskolák pedig abban fognak versenyezni, amit a szülő látni akar tőlük- a számszerűsített eredményeket.
Valóban az iskola betegít, és nem a szülő?
Nem az a szülő teszi beteggé a gyereket, akinek első kérdése délután a dolgozat eredménye? És nem csak az érdemjegy, hanem az is, hogy rendben, hogy ötös, de Julcsinak több vagy kevesebb pontja volt, mint neked?
Valóban minden felelősséget a tanárokra lehet hárítani, hogy „az iskola betegít”?
Hol a szülő felelőssége, mikor a gyerek szorong, pánikol, utálja az iskolát? Nem lehet, hogy ő maga, szülőként nem tudja a helyén kezelni, mennyire fontos vagy éppen nem fontos az iskolai teljesítmény?
Pontosan tudom, ez a cikk ezredannyi megosztást nem fog kapni, mint a pszichológusnő cikke, elvégre mennyivel egyszerűbb bűnbakot keresni (tanárok, iskola, oktatási rendszer…) mint szülőként szembenézni önmagunkkal, valóban helyén kezelem a gyerek iskolai teljesítményét? Nem tulajdonítok túl nagy jelentőséget az osztályzatoknak, eredményeknek, és túl keveset a nem számszerűsíthető dolgoknak, mint pl. annak, hogy a gyerek jól érezte-e magát az iskola kiránduláson?
Kedves szülők, lehet választani! Egyrészt iskolát, másrészt hozzáállást. A bűnbakkeresés, a tanár hibáztatása nem segít a gyereken. Próbálják meg a helyén kezelni az iskolai teljesítményt, a gyerek is kevésbé fog szorongani!
Ha tetszett, oszd meg a facebookon! Vesszen a mainstream, éljenek a kisblogok, teret a fősodortól eltérni merő véleményeknek!