Véleményposztok Klinkerhoffennel az ultrákról, Szily Laci nácis posztjáról, a karlendítésről és sok minden másról.
A címet Vajda Gábor kollégától kaptuk ajándékba. 🙂
Klinkerhoffen
Szily László munkásságának 2547. nácivadász posztjával több bajom is van.
Ennek az írásnak a“máshol miért nincs már rég, nálunk meg miért van még mindig?” az alaphazugsága.
Szily Lászlónak Róma-drukkerként pontosan ismernie kellene a tényeket. Tudnia kellene például azt, hogy a Lazio szervezett szurkolói csoportjai a szervezőktől a tagokig netto fasiszták. A világ söpredéke, de tényleg. Olaszországban ráadásul a gyilkosságtól sem riadnak vissza, ha elfajul egy utcai csetepaté.
Horvátországban, Szerbiában éles lőfegyverek figyelnek a zsebben, ha elérkezik a derbi napja, biztos, ami biztos.
Eddig kifejezetten jó volt EB-ügyben 444-et olvasni. Talán a legfaszább EB-posztok voltak valaha. Tényleg! Éppen azért volt üdítő számomra szinte kizárólag tőlük informálódni EB-ügyben, mert mind ezidáig egy teljesen normális lapként működve, szurkoltak, összegeztek, esélyt latolgattak, és szembemenve az előítéleteimmel, nem a lelátóra beszivárgó prolik segglyukában kutakodtak svastikák után.
Persze aztán hazatért Szily László, és ami eddig üdítő módon hiányzott, csak beköszönt aztán. Egyszerűen nincs még egy olyan lap Európában, ami a saját szurkolótábor prolijainak hónaljáig ereszkedik, barlangrajz-felderítő Almásy gróf módra, hogy nácit, meg náculást találjon, majd megbélyegezve vele az egész eddigi faszaságot, címplap-csákót hajtogasson egy valag-fejű idióta hónaljszőrében lapuló horogkeresztből. Nincs még egy ilyen önfelszámoló banda a világon, mint a magyar, élükön a magyar zsurnalisztákkal.
Proli mindig lesz, ahogy náci karlendítés is, főleg addig, amíg ez valakit tutira felbasz. Kár tagadni, ahogy a marseille-i menet elején a sieg heil, sieg heil-eket is (egy torokból, talán négyszer egymás után). De tényleg csak ott, a videó legelején hallottam, pedig azt gyönyörű vonulásos videót, teljes hangerővel, vagy tízszer láttam.
Ezeket a jelenségeket, a Szily által ránk olvasott skilleket, például az ugyanezt a Marseille-t szétbaszó, több ezres angol csürhe egyáltalán ne birtokolná? Ez egyszerűen faszság! Az angol sajtó mégsem kezdte el a saját szurkolótábort az újságírás koktélpoharában finoman, óvatosan összerázni a kétségkívül hangos, prolinegyedekből érkező, angol nácikkal. Nem ellenségei önmaguknak.
A magyar ultrát azonban elővették. Mondom, nem ellenségei önmaguknak! Valahogy mégis csak kompenzálni kell. Fogást kell találni a magyarokon, mert nem átallottak NEM szétverni Marseille-t. Nehogymá’ az angol és az orosz söpredék legyen a legalja, ha mutathatunk, egy, azaz egy darab karlendítő magyar nyomorultat, vagy egy dujván kigyúrt magyar ultrát, aki buzik fülcimpájából fűzött nyakláncot hord…..
És a legvégén, vegyük sorra, hogy melyik rigmus számít igazából nácinak, és melyik nem? Hiszen ha már nácizunk, akkor dolgozzunk a megidézett fogalom szigorúan vett jelentéstartalmával. Ki nem ugrál, büdös… hej, hej!
Ki nem ugrál rakott krumpli, hej, hej…! Ennek a rigmusnak körülbelül fél tucat külföldi megfelelőjét hallottam ezen az EB-n. A rossz hír az, hogy nem itt találták ki. 🙂 Ettől még nem szép dolog skandálni, és a tetszőleges etnikai panelt bepattintatva gyalázkodni, de leírom még egyszer: Még ŐK sem verték szét Marseille-t.
Nem történt más, mint hogy hosszú idő után, Szily László -történetesen családostul, ami nagyon kellemetlen – rossz ízlésű prolikkal találkozott a nyílt utcán. Ez elég is volt ahhoz, hogy nácizós poszt szülessék belőle.
Szívből gratulálok!
Update az Update-hez: Nevelt gyermekem kint volt a Szily által felidézett, “botrányba fulladt” krakkói Lengyelország – Magyarország hokimeccsen. Olyan felháborítóan, gyomorforgatóan és gyűlölködve szurkoltak a fekete, gárdás hangulatú pólóikban, hogy a mérkőzés után egy lengyel kislány, egy lengyel sálért cserébe elkérte a gyerek vállát beterítő magyar zászlót. A srácom mind a mai napig nem tudta feldolgozni ezt a pökhendi, szláv arcátlanságot.
Őrjöngő Szurikáta
Szily posztjában sok igazság van, de annál több tévedés. Most abba nem mennék bele, hogy Európa szerte tombol a szélsőjobb, a “civilizált” nyugaton csakúgy, mint itthon is, általában a második legmeghatározóbb politikai tényezővé vált. Az állítás, miszerint Európában rég nincsenek már nemzetiszocialista megnyilvánulások a futballszurkolásban, sőt náci ultrák sem (de legalábbis nem látványos a dolog), távolabb nem is eshetne a valóságtól. Elég csak mostani európa bajnokságra gondolni.
Nem látom úgy, hogy a magyar ultrák lennének Európa szégyenei, sőt, ha az oroszokra, az angolokra, a franciákra, vagy akár a horvátokra nézek, kifejezetten büszke vagyok rájuk (persze a körülményekhez képest), mivel senkit nem öltek meg, nem vertek szét városokat és úgy általában teljesen normálisan viselkedtek. Hangsúlyozom, az ultrákról beszélek, nem a szurkolókról (nézőkről). Ez részükről igenis nagy dolog, főleg az izlandiak elleni meccs után.
A nacionalista megnyilvánulások nem összekeverendők a náci karlendítéssel. Nagyon nem. Nacionalista megnyilvánulások nemzetek közötti versengés közben bizony előfordulnak. Jómagam sem vagyok ez alól kivétel. Az, hogy büdösruszkiztam az izland elleni mérkőzés alatt, eufemizmus. Nem vagyok rá büszke, csupán jelezni akartam, hogy mocskos “balliberálisként” is kiszaladhat ilyesmi az ember száján a szurkolás hevében, minthogy Szalait is lekurvaanyáztam, pont három másodperccel azelőtt, hogy hálakönnyekkel a szememben ígértem volna neki élete orális élményét. Ilyen dolog ez. Aki ugrál büdös náci, slussz-passz, nem különben az, aki büdösrománozik? Azért ez nem ilyen egyszerű. Részben valóban a megszokás a bűnös, ahogy Laci is említette, jóval nagyobb részben pedig történelmi háttere van a dolognak. Kárpátalján ruszkiznak, a vajdaságban szerbeznek, a szomszédaink pedig kivétel nélkül magyaroznak. Anglia, csakúgy, mint fél Dél Amerika, argentinozik és viszont, fél Európa oroszozik (nem a felső biztosításra gondolok természetesen), az olaszok az afrikaiakat gyalázzák, a szlovákoknál büdös magyar, aki nem ugrál. Érdemes lett volna belehallgatni az angol-argentinba pár vb-vel ezelőtt, ott ennél jóval cifrább dolgokat is elkaphatott az ember. Azok a sérelmek ugyanis jóval frissebbek. Egyik sem kevésbé vérlázító, mint a másik. Bár az időrend kicsit elcsúszott közben, de azért nehéz a történelmi hátteret nem észrevenni, ha az osztrák-magyar meccsen francia dönt és szerb követi el az első súlyos szabálytalanságot, majd a következő meccsen orosz próbál minden hatalmával romba dönteni mindent, de nem jár sikerrel. Végezetül pedig mindent elbasznak a nácik, belülről rothasztva szét a nemzeti egységet. Ezzel meg is érkeztünk ahhoz a dologhoz, ami valóban számít szerintem (bocsánat kedves szomszédok), ez pedig a karlendítés. Az megbocsáthatatlan. Egy mindenki által ismert szimbólum, amit az a pár buta fasz rendkívül fontosnak és időszerűnek érzett megosztani több, mint húszezer szívvel szurkoló magyar között.
Nos karlendítő nácik (nem az ultrák, nem a magyar címeres tökéletes felsőtest, de még csak nem is azok a nácik, akik kibírták karlendítés nélkül a kamerák előtt), ez nem egyszerűen primitív és közönséges dolog volt, hanem jóval több annál. Nem egyszerűen azt a pozitív képet tiportátok szét ezzel pártárnyian, amiért nem ti harcoltatok foggal-körömmel, nem egyszerűen besároztátok a nemzeti tizenegy mezét, hanem elárultátok a saját hazátokat. Nemcsak én látom így, így látja mindenki, aki szereti ezt országot még valamennyire. Így látja Klinkerhoffen, így látja a szélsőjobb azon része is, akiknek még fontosabb az ország becsülete, mint egy halott osztrák elmebeteg emléke, így látják azok az ultrák is, akik nyílt levélben határolódnak el attól, amit képviseltek. A magam részéről ezt soha a kurva életbe nem fogom nektek megbocsátani. Nem az ultráknak, hanem nektek, karlendítő náciknak. Egy mérgező kelés vagytok ennek a társadalomnak a megnyomorított lelkén, ami soha nem fog kifakadni, mert “az eszmék golyóállóak” és ez sajnos minden eszmére vonatkozik.
Pontosan tudtátok, hogy mit tesztek. Pontosan tudtátok hogyan fog erre reagálni a mostanában igen szűk, egyirányú toleranciautcában tilitolizó Európa, hogy mennyire várják azt, hogy hibázzunk. Nem hibáztunk. Ezek után ti egyetlen karlendítéssel vertétek szét ezt az illékony egységet, amivé kovácsolt minket tizenegy ember kőkemény munkája és egy ország bizalma egy közös álom megvalósítása érdekében. Ti ébresztettetek fel minket ebből az álomból. Gyerekek vagytok. Ostoba, elkényeztetett gyerekek, akik akkor sem fogják fel, hogy van, ami többet jelent náluk, ha az szájbarúgja őket egy focilabdával 40-ről, csavarva. Szégyent hoztatok az országra, a csapatra, a húszezer szurkolóra és a tízmillió itthon maradtra. Pont, mint a horvátok. De tőlünk nem indulnak veteránok, hogy megbüntessenek érte titeket. Nektek mostantól ezzel kell együttélni. Varrjatok egy tetkót erre az alkalomra is, elég egy dátum, meg egy sor; ezen a napon köptem szemen a saját nemzetemet.