Elfogadta a fővárosi közgyűlés a római parti mobilgát megépítéséről szóló előterjesztést, ezzel halálra ítélte az egyik utolsó természetes partot és ártéri galériaerdőt Budapesten. Vitazárásként Tarlós főpolgármester azt mondta, hogy ő ott volt, amikor 2006-ban 6 centin múlott, hogy elöntse az árvíz a várost, tudja, hogy a gátra szükség van, ezért azt mindenképpen meg fogják építeni. Ez azonban minimum hatalmas csúsztatás. Azt ugyanis az égvilágon senki sem vitatta, hogy gátra, sőt gáterősítésre és magasításra szükség van. Csakhogy a tervezett, vagyis most már elfogadott mobilgát vonalától kijjebb van egy rendes gát, amit fel lehetett és kellett volna turbózni.
A mobilgát nem a Római part lakosait, hanem maroknyi, tudatosan ártérbe építkező, nagy lobbierejű szálloda- és vendéglátóhely-tulajdonos érdekeit védi. Konkrétan 70 darab ingatlant, miközben a legális építési területen több ezer telek található. A hatalmas összegből, maroknyi ember személyes anyagi érdekét szolgáló konstrukciónak két rettenetes hibája van. A legfontosabb, hogy itt nem egyszerűen egy mobil támfal-szerű szerkezetről van szó, hanem hatalmas léptékű part- és tájrendezésről, ami konkrétan a terméezstes kavicsos part, illetve az ártéri erdő teljes megsemmisítését, a terület több méteres feltöltését jelenti. A másik hiba, hogy a több milliárd forintért, pár vendéglátós kedvéért felépítendő gát mindezzel együtt nem lesz elég magas, hogy elsőrendű védővonalként szolgáljon.
Éppen ezért lett volna az egyetlen logikus és értelmes megoldás az eddigi védővonal kiegészítése és megerősítése. Csakhogy akkor továbbra is az lett volna a helyzet, hogy a víz pár évente elöntötte volna azoknak a nyerészkedőknek a telkeit, akik annak idején baromi olcsón vásároltak, hiszen ártérbe építheztek. A nyerészkedők most valahogy elérték, hogy minden elemi logikával dacolva őket védjék meg közpénzből a nem ártérben lakó, elsöprő többséggel szemben.
A partpusztíás pedig a legszomorúbb dolog, amit Tarlós uralkodása latt Budapestttel műveltek. Érdemes elmenni a helyszínre, és saját szemmel megnézni, hogy hogy néz ki és milyen hangulatú egy lankás, természetes kavicspart ligetes facsoportokkal – ez az elpusztítandó szakasz – és attól északra milyen a már kiépített, magasított, a szélén lekövezett kultúrpart.
Miközben boldog boldogtalan arról beszél évek óta, hogy a Dunát vissza kell adni a budapestieknek, és lejárást kell biztosítani a vízhez, az egyik utolsó olyan szakaszt barmolják szét milliárdokért, ahol ez az állapot eleve adott volt. Külön fájdalom, hogy a Városháza még arra se vette a fáradságot, hogy épkézláb indoklást adjon a holdkóros tervhez, hanem a szokásos megoldást választva lehangoló hazugságokkal magyarázta a spanok telkének igen drága megvédését.