A 10 legnagyobb bunkóság, amit beszélgetés közben el lehet követni

Illustration for article titled A 10 legnagyobb bunkóság, amit beszélgetés közben el lehet követni

Kíméletlenül szegeztük nektek a kérdést pár napja: szerintetek melyek a legnagyobb bunkóságok? Olyan mennyiségű válasz érkezett, hogy jobbnak láttam tematikusan bontani a toplistákat. Pénteken a tömegközlekedési tahóságokra került sor, most pedig következzen a köszönés-bemutatkozás-beszélgetés témaköre. Szerintetek ezek a legsúlyosabb illetlenségek ebben a szituációban. Hamarosan jön a harmadik rész is, amihez külön posztban tesszük fel a kérdést!

Advertisement
Advertisement

Nyitókép: toothpicking time by Scratchin Dog on Flickr.


10.) Köszönésre nem köszönni vissza

Jól látjátok, itt szó sincs még beszélgetésről, mert hiába köszöntünk illedelmesen, a másik levegőbe se vesz minket. Többen is említettétek mint tipikus társasházi jelenséget. Persze vannak változatai: "beköltözéskor egyik helyen a közösképviselő visszaköszönés helyett ennyit bírt böfögni szinte támadólag: maga ki??!" (mentalhotline) "A lépcsőházban közlekedve már többször is előfordult, hogy az öregnéni/öregbácsi először jól végigmér, de a köszönés elmarad." (Hyden)

Advertisement
Advertisement

Tipp még: Lieutenant_Frank_Drebin

Advertisement

9.) Bemutatkozni napszemüvegben

"Szemtelenségnek tartom azt, ha valaki a megismerkedés folyamatát napszemüvegben próbálja lezavarni. Szerintem az a kölcsönösen elvárható minimum, amikor bemutatkozunk egymásnak és lekezelünk, akkor feltolja de méginkább leveszi az ember a szemcsit, mert nem magát akarja látni a tükörben és sok infó lejön a másikról, ha rendesen egymás szemébe nézhetünk."

Advertisement

Tipp: Malacpersely

Advertisement

8.) Indokolatlanul tegeződni

Annyi csúnya szót még soha nem olvastam az illem védelmében, mint HISPAN07 kirohanásában: "gyűlölöm a sokaknál és sok helyen kényszeres, indokolatlan és előzmény nélküli tegeződést. az alapállás a NEM tegezés – és könyörgök, ne nekem kelljen már merev tekintélyelvű pöcsfejnek éreznem magam, mert nem helósziázok le minden csakmertvelemegykorúnaktűnik ismeretlent, vagy nálam 20-30 évvel idősebb beosztottaimat, csak mert "szokás errefelé tegeződni". külön felbasz, mikor vki angol szöveget fordít tegezésnek. az angol alapjáraton SOHA nem tegez, ott tegeződés egészen más szinten, nyelvi környezetben és csak bizonyos élethelyzetekben-viszonyokban fordulhat elő. és ide kapcsolódik a kényszeres önözés is. magázás, az az alap. ön a rangban magasan felettem álló. a többi: maga."

Advertisement

7.) Indokolatlanul teccikezni

"Az indokolatlan tegezéssel éppen egyenértékű az esetlen csókolomozás, és a minden mondatban teccikezve magázódás . Amikor egy velem kb. egykorú kis értékesítő ganéjtúró (25-30) csókolomozik úgy, hogy az életben nem láttam, és úgy beszél velem mintha az aggastyán öreganyja lennék, vagy legalább munkanélküli DK-s háziasszony. nem is tudom… Persze a következetes távolságtartó tiszta hivatali magázódás, nem rettenti el a sunyi gennyes szirupos beszédstílustól, gyanítható hogy nem tanult meg másképp kommunikálni, kicsit sajnálom…..nodekérem…."

Advertisement

Tipp: marmegint

Advertisement

6.) Másik szavába vágni

Alap! Illetve annak spciális változata is, amit Németi Zoltán írt: "Vannak olyan emberek, akik tele vannak kérdésekkel és folyamatosan kérdeznek valamit. Ha gondolkodnod kell a válaszom, akkor mantrázzák a kérdést folyamatosan, mintha azért nem válaszolnál, mert nem hallottad. Ha válaszolnál, meg a szabadba vág egy újabb kérdéssel."

Advertisement

Tipp még: Lieutenant_Frank_Drebin


5.) Választ várni, miközben a másik mást csinál

"Folyamatosan beszélni valakihez és választ várni, miközben a másik éppen emailt (cikket, blogbejegyzsét, wtwr) ír."

Advertisement

Tipp: mentalhotline

Advertisement

4.) Másik arcába hajolni

"Amikor egy idegen 10 cm-re az arcomtól magyaráz, és ha hátrálok, akkor jön utánam."

Advertisement

Tipp: krumplisteszta2

Advertisement

3.) Tököt vakarni

"Jé, a tökvakarás valahogy kimaradt a kommentekből.:)" De a listáról semiképp nem!

Advertisement

Tipp: Gizike Körülbelül

Advertisement

2.) Kreatív takonykezelési módszerek

Már maga a kitermelés sem túl gusztosos, de az utóhasznosításra is szép példákat hoztatok:

"A főnököm MINDIG úgy túrja az orrát egy zsepin keresztül, hogy közben másokkal beszél, feléjük fordulva. Ha elfordulok, hogy ne lássam ezt a két ujjpercnyi mélyre vájó förtelmet, akármeddig is várok, ha visszanézek, meg mindig túrja." (Szintagmäár)

Advertisement

"1000 éve volt egy tanárom, aki mindig úgy törölte meg a homlokát, hogy elővett a köpenye zsebéből egy bazi nagy zsebkendőt (vászon. akkor még az volt), alaposan megtörölte az orrát, majd csak aztán ugrott egy szintet és jöhetett a homloka, halántéka! 😀 közben meg beszélt hozzánk. egy idő után hozzászoktunk, de ma sem értem miért így. :)" (roland-t-flakfizer)

Advertisement

"Az orrtúrás és fikaevés mindent visz. Ilyenkor helyre lehetne tenni a kedves embertársunkat egy jólirányzott hányással." (bagaméri)

Advertisement

1.) Lepedéket kapargatni a fogunkról

"Volt gimis osztálytársnőmnek volt ilyen Törpe '95 Bt ügyvezetője stílusban nyomuló lakótelepi műkörmös vállalkozóné anyja, aki beszélgetés közben a koreai bokorugró-terepjáróból kihajolva kapargatta a lepedéket a fogáról az egyetértése jeleként."

Advertisement

Tipp: ThePinochetSudoku

Advertisement


A megmondtátok rovat eddigi legsikeresebb darabjai

azok voltak, amikor megmondtátok melyek a legnagyobb bunkóságok a tömegközlekedési eszközökön, mely a gyermekkori kedvenc filmjeitek okozták a legnagyobb csalódást felnőve,…

Advertisement

…mik legyenek a kötelező olvasmányok szerintetek és mivel vertek át a szüleitek egykor.

Advertisement

Vélemény, hozzászólás?