A Bors különös összefüggésre bukkant az euró árfolyama és Orbán Viktor néha feltűnő, „ikonikus” hátizsákja között. Vagy a Bors lett az ország egyetlen, hiteles Onion-követője vagy megbuggyant mindenki a szerkesztőségben.
A Bors alapállítása:
2010 óta, ha elővette hátizsákját, mindig erősödött a forint.
Ejha, tök jó játék lenne párhuzamot vonni politikusok divatkiegészítői és a világ pénzügyi mozgolódásai között, gondolom ha Rogán Antal csak hetven százalékig tömi meg a Louis Vuitton táskáját, akkor az OPEC jellemzően morcosabban határozza meg egy hordónyi olaj árát, Áder János pecabotjára pedig érzékenyen tud reagálni a hongkongi tőzsde kereskedése. De vissza a Borsra, ami azt feszegeti, hogy a delejes hátizsáknak lehet, hogy elfogyott az ereje, mert ugyan előkerült egy fotón, de a forint úgy gyengül, mint az én esélyeim ma egy egészséges ebédre.
Szóval a Bors azt írja, hogy:
2010 októberében például azután került elő, hogy az euró drágulni kezdett. Egy héttel előtte még 270 forintnál járt, pár nap alatt azonban 275-ig emelkedett. Akkor enyhülést hozott a táska. Két évvel később aztán szintén egy gyorsan emelkedő ciklust tört meg, 2012 szeptember elején hirtelen 3-4 forintot ugrott az árfolyam, jött is a táska.
A héten viszont hiába posztolta ki a miniszterelnök az íróasztalát a német focivébés hátizsákjával együtt, egyre rosszabbak a kilátások. A Bors jogosan spekulál, ha a varázsszütyő nem működik, akkor jogosan várhatjuk, hogy nőnek majd a devizahitelek törlesztőrészletei, drágábbak lesznek a külföldi termékek, drágábban lehet majd külföldre utazni vagy emelkednek a megtakarítások kamatai.
Mi történik itt? Viccel a Bors? Hülyét akar csinálni az Orbán Viktor mögött csaholó Blikkből? Hülyét akar csinálni Bencsik Andrásból? Hülyét akar csinálni belőlem?