​A jobbosok vagy a balosok tüntették el Kálmán Olgát? A balosok!

Illustration for article titled ​A jobbosok vagy a balosok tüntették el Kálmán Olgát? A balosok!

Nem tűnt fel, hogy hetek óta nincsen Kálmán Olga az ATV-n? Kinek volt az útjában az összes politikai oldal kedvenc riportere? Pont a kampány elején! Amikor már a csajom anyja is ezzel jött, kénytelen voltam felhívni.

Advertisement

Végre neveket tudok mondani! A Cink oknyomozása szerint valószínűleg a következő közéleti szereplők és interjualanyok egyike miatt tűnt el három hete Kálmán Olga a képernyőről:

Kolláth György, Fodor Gábor, Scheiring Gábor, Gréczy Zsolt, Réti László, Barabás Richárd, Hiller István, Deák Dániel, Darvas István, Tóth Zoltán, Navranyi Zsigmond.

Advertisement

Nem minden konteó hazudik! Kálmán Olgát, mint látható jó eséllyel tényleg politikusok csinálták ki, és ha igen, kizárásos alapon egy baloldali. Az ATV kérdezősztárjának ugyanis súlyos tüdőgyulladása lett, amit valószínűleg valamelyik poitikus vendége ragasztott rá. Mindezt maga Kálmán mesélte el a Cinknek, hála istennek már a szokásos hangján, amin világosan érződött az is, mennyire fel lehet dobva, hogy már hazamehetett a kórházból.

Azért kerestem meg, mert a csomó levélíró olvasón kívül már a csajom anyja is nyomás alatt tartott, hogy ha egyszer újságíró vagyok, derítsem ki a Legfontosabbat, miszerint hová tűnt K.O.

Advertisement

Az elmúlt két hónapban egy rakás politikus kezdte azzal a beszélgetést, hogy bocsánat, de lázas beteg vagyok – idézte fel a riporter a fertőzés valószínű forrását. Csakhogy utánanéztem, a vírusos tüdőgyulladás lappangási ideje mindössze 1-2 nap. Ha jól látom, Kálmán Olga február 11-án vezette utoljára az Egyenes Beszédet, 12-étől már kidőlt. Vagyis hiába jártak hozzá hónapokig betegek nyilatkozni, a vírusgazda egy 10-11-ei progresszív demokrata lehetett, főleg, hogy előtte 7-én volt utoljára adás.

A magyar baloldal sajnos tényleg nem bír magával! Meg sem merem kérdezni, hogy mi jöhet ezután.

Advertisement

Nekem az egészból az fáj a legjobban, hogy talán az a Tóth Zoltán a bűnös, aki nemrég még Kálmán Olgát álmodta az Egyesített Baloldal listavezetőjének.

Vélemény, hozzászólás?