Kategóriák
konc

A jól író nő

Mivel pillanatnyilag rám hárul az a megtiszteltetés, a Csapatban én lehetek a Hölgyrovat, úgy véltem, a dolog némi felelősséggel jár, nem lehet csak úgy össze-vissza cikkezgetni, mint eddig tettem.

Racionális énem rögtön kutatásba kezdett, hogy lehet valaki jól író nő. Aki elsőre eszembe jutott, az Szabó Magda, de hát ő zseni volt, nem egyszerűen jól író nő. A másik, aki klasszikusként felvillant a gondolataimban, az Jane Austen, akit lényegében, mint írót tönkretettek a vizespólós Mark Darcy-val, holott ő ennél sokkal több, irónia, kiváló emberismeret, könnyed, de cinikus humor. Túl magas léc szintén, és az ő korában még net sem volt, bár pont azt a stílust képviseli, ami blogra tökéletes lenne, igaz szigorúan szűk, értő közönségnek.

Advertisement

Aztán ott volt Gertrude Stein, de ahhoz mindenféle hírességeket kéne ismerni, és együtt bandázni velük. Szepes Mária túlságosan ezoterikus, különben is, mit érnek a spirituális gondolatok egy olyan korban, mikor már kimondani sincs idő egy ilyen hosszú szót, és a hívek közül sokan csak „spirizésnek” hívják.

Pár éve ott volt nagy szenzációként Tisza Kata, nem tudom, mennyit dobott a népszerűségén a fotogén külső és arisztokrata vérvonal. Egy szép nő híres családnévvel és a háttérben felsejlő lovakkal mindig izgalmas.

Advertisement

Van egy kedves barátom, amolyan igaziíró, ahogy ő hívja a valóban tehetséges írókat, ő fejtette ki nekem egyszer, a neten jól író nők elég testesek. Van ugyan némi kételyem, elvégre, honnan tudja, hogy a plus size részlegről öltöznek-e azok a csajok, akiket ő tehetségesnek tart. Ja, és azt is mondta, hogy én átlagos testalkatú vagyok, nem ragozva tovább, mit gondol a blogomról, de értettem, mit akar mondani.

Az már saját megfigyelésem, a neten népszerű íróként tündöklő nők általában szinglik. Kérdés persze, hogy a népszerűség nagysága egyenes arányban van-e az írások színvonalával, vagy egyszerűen jó a marketingjük. Különben is, nagyjából mindegyiküket már az első körben kénytelen vagyok kirostálni a követhető minták közül, kutya vagy gyerek nevében nem írok egyes szám első személyben. Pénzem és időm sincs, hogy havonta elutazzak magamat keresni, a határaimat addig tudom tágítani, amíg a bkv bérlet érvényes, és nem kell környéki kiegészítőjegy, valamint túl idős és cinikus is vagyok én a pinterest-kultúrához. Nem vagyok igazán oda a fiúkat (normál esetnben 7 éves korig, stand-uposok eseténben 57 éves korig) jellemző pisi-kaki viccekre sem, így megint kénytelen voltam szűkíteni a jól (vagy inkább közönségsikeresen) író nők listáját.

Advertisement

Illustration for article titled A jól író nő

Emocionális énem persze azt mondja, hagyjam a fenébe az elemzést, majd legfeljebb udvariasan kirúgnak a fiúk, ha nem leszek elég jó. Már látom is magam előtt a levelet: Kedves Amy! Sajnálattal közöljük, hogy a tulajdonosi kör struktúraváltás mellett döntött, a jövőben rovatodat S. Judit tévés személyiség igazán egyedi receptjeivel és B. Marcsi pálikafőzési tanácsaival fogjuk megtölteni. Üdvözlettel: a Fiúk.

Vélemény, hozzászólás?