A kormány mégis támogatja a nagy boltok vasárnapi zárva tartását

Illustration for article titled A kormány mégis támogatja a nagy boltok vasárnapi zárva tartását

Harrach Péter szerint a törvénytervezetet még ma be is nyújtja a KDNP, de mit szól ehhez Varga Mihály?!

Advertisement

Megírtuk kedden mi is, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint "nem bölcs dolog korlátozni a boltok nyitva tartását". Akkor úgy tűnt, az ötlet lekerül a napirendről, ehhez képest most Harrach Péter egészen mást mondott az MTI-nek.

A kisebbik kormánypárt frakcióvezetője csütörtök délelőtti sajtótájékoztatóján jelentett be, hogy a kormány megtárgyalta és támogatja a Kereszténydemokrata Néppárt javaslatát, amely a boltok vasárnapi nyitva tartását korlátozza.

Advertisement

A tervezetben kivételként a négyszáz négyzetméter alatti és családi vállalkozásként működő boltok szerepelnek – tette hozzá. Az intézkedés 2015. március 15-étől lépne hatályba, ha a parlament is jóváhagyja az elképzelést.

Nem reprezentatív felmérésünkben a Cink olvasóinak mindössze 17 százaléka támogatta a javaslatot. Varga Mihályból pedig rövid időn belül már sokadszorra csinál hülyét a saját kormánya.

Advertisement

Fotó: AP Photo/Kirsty Wigglesworth

Vélemény, hozzászólás?