A következő nagyeseményre 2015-ig várni kell: január 2-ára szervezik

Illustration for article titled A következő nagyeseményre 2015-ig várni kell: január 2-ára szervezik

Várady Zsolt, a korábbi sikeres fővárosi megmozdulások egyik főszónoka az Operaház előtti tüntetés 3 éves évfordulójára tervez új rendezvényt, addig dolgozással foglalkoznak. Aznap indulhat az Iwiw-alapító új portálja is, ami a civil szerveződések kezébe adna eszközöket.

Advertisement

Erről ma reggel beszélt a Cinknek Várady, miután hajnalban egy hozzánk is eljuttatott közleményben magyarázta el, miért nem vett részt szónokként a hétfő esti – vitatott megítélésű – Kossuth téri közfelháborodáson. Ezeket írta:

Számos baráti és újságírói megkeresést is kaptam a 2014. november 17-i, Budapest, Kossuth téri tüntetés kapcsán, ezúton közölném a véleményemet, kérem a sajtó munkatársait, hogy közvetítsék a nyilvánosság felé.

Az őszi tüntetéshullám a "Tedd magad szabaddá!" rendezvénnyel kezdődött október 23-án, ahol örömmel mondtam el az adómorál javítását célzó beszédemet. Az internetadós tömegtüntetéseken, majd a NAV-botrány miatt szerveződő tiltakozó megmozduláson szintén felszólaltam. Lelkesítő volt a szervezői csoportok elkötelezettsége, kooperatív és konszenzuskereső attitűdje, amelynek folytonossága azonban a november 17-e előtti héten megtörni látszott. Ezért nem vállaltam szónoki szerepet tegnap.

Nagyon örülök, hogy több tízezren tüntettünk a fővárosban és szerte az országban, sőt külföldön is több megmozdulás zajlott egy időben. A felfokozott várakozások ellenére azonban sokan csalódottan távoztak, míg mások tovább tüntettek a Kossuth téren. Több tízezer embert összehívni egy tüntetésre óriási felelősség. Tudnunk kell, hogy miről akarunk beszélni, tudnunk kell, hogy mit üzenünk, ahogy azt is, mivel küldjük a tüntetőket haza. Bár ez tegnap nem sikerült maradéktalanul, kifejezetten üdvözlöm Horváth András és Karancsi Tibor kezdeményezését, amit az állami korrupcióval szemben felszólaló emberek védelmében és érdekképviseletében hirdettek meg. Mélyen egyetértek azzal a törekvéssel, hogy a jelenlegi rendszerrel szemben kialakuljon egy alternatíva.

Ehhez arra van szükség, hogy a hasonló területen tevékenykedő szereplőket összefogó fórumok jöjjenek létre, amelyek kidolgozzák az állam kontrollálásának normáit, és egy optimális adórendszert. Mert olyan országban szeretnék élni, ahol adózni nem ciki, hanem erény, és ehhez beépített garanciákra van szükség: átláthatóságra és nyilvánosságra.

Idén ősszel a tüntetésekkel párhuzamosan egy olyan csapat alakult és épül, melynek tagjai a következő értékek alapján nekiláttak cselekvéseik közös megtervezéséhez:

  • nem a jelenegi politikai elit által ránk osztott keretek között akarunk élni, hanem egy valódi, át- és megélhető demokrácia modelljének kidolgozását szeretnénk facilitálni a társadalomban
  • építeni szeretnénk, és nem rombolni
  • változni és vátoztatni akarunk
  • hisszük, hogy mindannyian a kooperáció, az empátia és a szolidaritás kultúrájában élhetnénk sikeresebben és boldogabban

A jelenlegi álságos rendszer kritizálása mellett egyre többet kell beszélnünk arról is, hogy milyen országban szeretnénk élni. 2015. január 2-ra, az Operaház előtti nagy rendszerellenes tüntetés harmadik évfordulójára olyan eseményt szervezünk, amely során nem egyszerűen a rendszerrel szembeni elégedetlenségünkek kívánunk hangot adni, hanem annak is, milyen értékek mellett és hogyan képzeljük el az országot, amelyben élni mindannyiunknak jobb lenne, mint most.

Ezen az eseményen, a tematikus fórumok tapasztalatai alapján megfogalmazzuk tehát a víziót, én pedig elindítom a társadalom szerveződései számára a már bejelentett új közösségi portál tesztverzióját.

Advertisement

A tegnap esti beszédek és események után sokan írtak arról az interneten, hogy ami volt, az már kevés – erről mindjárt én is elmondom a magamét (update: elmondtam) –, úgyhogy a közlemény ebből a szempontból is jókor jött. Ennek következtében felhívtam őt és feltettem néhány kérdést.

A következők derültek ki számomra a válaszokból:

  • a netadós szervezők 2015. január 2-áig nem szerveznek más rendezvényt, ha valami komoly okot nem ad erre az esetleg még jobban elpofátlanodó parlamenti politika
  • a szervezők az elkövetkezendő hetekben dolgozni akarnak, tervezni, ütemezni
  • noha Várady többes számot használt a közleményében, további neveket egyelőre nem akart mondani
  • a már többször említett portál, amelynek tesztüzeme indul január 2-án – már működő értelmes funkciókkal –, nemcsak a párhuzamos politika platformja lenne és a szervezkedés praktikus oldalát biztosítaná, hanem ennél sokkal szélesebb értelemben adna eszközöket a civil szerveződések kezébe
Advertisement

Várady végül szóban is hangoztatta, aláhúzta, kiemelte, az a cél, hogy "inkább építsünk, és ne romboljunk". Itt tartunk most, és meglátjuk, hol fogunk tartani másfél hónap múlva.

[Marjai János/MTI fotóján – amely október 31-én készült a József nádor téren – zöld pulóverben figyelhető meg Várady Zsolt, balról Füzessy Károly aktivista látható, középen pedig Gulyás Balázs szervező]

Vélemény, hozzászólás?