A magyar közbeszéd, és közgondolkodás hiánybetegségekben szenved. Ennek számtalan tünete közül az egyik legsúlyosabb, és legkrónikusabb, hogy a szemben álló politikai kurzusok lövészárkaival tagolt, magyar társadalom elsodródott az értelmes párbeszéd, és vita nyújtotta lehetőségektől.
Az árkok nyújtotta fedezékből fellőtt jelzőrakéták sohasem a másik oldal megértését, értékeinek felismerését segítik, hanem csak és kizárólag azok pozicionálását: önmagunkhoz képest határozni meg a másikat, és fordítva. Átjárás pedig nincs.
A Trianon-sérelem vicces, a holokauszt pedig relativizálható. Minden kimozdítható a sarkaiból, amit a másik állít, a mi narratívánk pedig megkérdőjelezhetetlen. Ebben a páclében puhulunk két és fél évtizede, vagy régebb óta, az elhallgatás évtizedeiről már nem is beszélve. Az egyéni gondolkodás ízét felváltja az “egy a tábor, egy a zászló” elve szerint működő helyettünk gondolkodás. Pont, mint az egyforma ízű gyros, Budán, Pesten, vagy az agglomerációban: bárhol eszed, ugyanaz az íz, mert a hús már a tüskén érkezik, befűszerezve, ugyanabból a nagyüzemi előkészítő konyhából, mindenhova. Kész panelek közül választhattál, lehettél az aláírókkal, és tapsolhattál szegény Esterházynak, vagy énekelhetted a “Barátom, mond merre vagy?” c. dalt a Kárpátiával. Szemkilövetők, kilőtt szeműek, Gergényi, Morvai, vagy Gyurcsány. Kész gondolatcsomagok, és az ezek miatt szépen, lassan megcsömörlő, megkeseredett magyar társadalom.
A kétezres évek második felétől, több, nem feltétlenül egy véleményen lévő szellemi műhely is alakult, amelyek elvetve a korábbi tagolódásokat és ideológiai szabásmintákat, a szekértáborok által vallásosan képviselt dogmák ledöntésén kezdtek el munkálkodni.
Az ezen előre gyártott panelekkel frontálisan szembehelyezkedő irányzat egyik legmasszívabb műhelye, a Farkas Attila Márton (FAM), és Puzsér Róbert fémjelezte Apu azért iszik, mert te sírsz rendezvénysorozat.
A közelmúltig hetente jelentkező szellemi workshop olyan, a magyar közbeszédben kevésbé, vagy egyáltalán nem tárgyalt témákat boncolgatott, mint az iszlám európai térhódítása, a genderizmus, Orbán és Gyurcsány egymásnak való kitettsége, a kádárizmus, a feminizmus, a misztika, a modernizmus, Nietzsche és Diderot, vagy Philip K. Dick, és Hamvas Béla sokszor látnoki írásai, gondolatai.
Ment is minden a maga útján. A rendezvény közönsége nőttön nőtt, a rendezvényről készült, és a youtubeon posztolt videofelvételek alatt pedig élénk, többnyire üdítő vita folyt. Apu könyv jelent meg, a rendezvénysorozat, Puzsér, illetve FAM köré pedig egy, még csak nem is rossz értelemben vett szekta szerveződött…
Aztán jött Barát Csaba….
Barát, az ateista. A polihisztor (ha Fankedeli az, akkor ő miért ne?), a mestertroll, az Apu-videók alá kommentelők üstököse, három az egyben királya. Vicces jelenség, aki hitet tesz a tudomány mellett, tagadja istent, és nem érti a szimbolizmust. Lassan kelti fel a közönség, és a műsorkészítők figyelmét. Beszédtéma lesz, idéznek tőle, köszönése a szekta köszönésévé válik:
Boldog Hatalmat!
Persze mindez csak vicc, ki-, és összekacsintás, egy nem teljesen idevaló, szórakoztató figurával kapcsolatban, akit még merev önmeghatározása szerint is nehéz lenne ideológiailag definiálni. Van, elvan, A/4-es terjedelmű prédikációival, sejtelmes mondattagolásával, hangsúlytalanságával, és közhelyeivel.
Az Apuval, és a hasonló rendezvényekkel kapcsolatban jogosan felmerülő kérdés, hogy azok ki tudnak-e törni a belvárosi romkomokból, el tudnak-e érni szélesebb rétegeket is, vagy megmaradnak azon fiatal értelmiségiek látogatta szellemi műhelyekként , akik így vagy úgy, de mindenképp belesodródtak volna a rendezvények keltette hullámverésbe.
A közösségi média révén, témáktól függően több tízezer emberhez is eljutottak egyes előadások hang- és videóanyagai, így szélesítve azt a réteget, amely visszatérő szemlélője, majd kommentelője lett az Apu-univerzumának. Ez a nyitás eredményezte aztán azt, hogy az együttgondolkodásba – amely nem csak a rendezvény előadásain folyt, hanem az azokról készült és megosztott felvételek alatti kommentmezőkben is -, olyanok is bekapcsolódtak, akiknek nem feltétlenül volt meg a kulturális beágyazottsága ahhoz, hogy a rendezvényeken hallottakat a maguk eredeti értelme szerint gondolják tovább.
A rendezvény rávilágított arra, hogy felnőtt egy generáció a megrepedezett, és ezer sebből vérző középosztályban, akikhez egyrészt a hasonló tartalmak irtó nehezen jutnak el, de ha el is jutnak, annak idézőjeles, kikacsintós show-elemei, visszacsatolásai és utalásai, sokszor nem az elérni kívánt módon rezonálnak.
A dilemma ezek után lehet akár az is, hogy szabad-e folytatni, vagy miként szabad, nem feledve a missziót magát, azaz, hogy a gondolkodás és a szórakozás eme szerencsés arányban kikevert elegyének élvezete és feldolgozása ne egy szűk kör privilégiuma legyen.
Ugyanis a szélesebb nyilvánosság által bevonzott “új közönség” hordoz bizonyos nem kívánt, a vitát kevésbé segítő, véleménycsatornákon és kommentfelületeken már régóta jelenlévő mintákat.
Barát Csaba munkássága az ateizmus kérdését tárgyaló Apu-posztok alatt folytatott kommenttevékenysége kapcsán került a rendezvény figyelmének középpontjába. Nem is a Barát-vlog tartalma önmagában, hanem az azt jellemző logikai, és érvelési rendszer, illetve ezek hiányosságai, hézagai.
Barát Csaba kitárgyalása nem zajlott fölényes vagy bunkó módon, hiszen a vitába saját elhatározásából kapcsolódott be, és bár hívták, hogy színpadon védje meg álláspontját, ő ettől elzárkózott.
Mivel a műsor témái az ősz folyamán többször is érintették a Barát kapcsán felmerült kérdéseket, Barát maga is téma maradt. Köszönése nyitotta a műsort, gyakran idéztek tőle, vagy idézték meg sokszor vicces videóit, illetve azok szövegeit.
Pletykák születtek arról ( szektán belül és kívül),hogy Barát Csaba kitalált személy, hangja digitálisan létrehozott, sőt, esetleg Barát nem más, mint Puzsér Róbert.
Immortalis barátom, a Cink egykori törzskommentelője, a rendezvény lelkes rajongója, egy többszörös aranylemezes magyar producer/ hangmérnököt kért meg arra, hogy elemezze Barát hangját. Az elemzés szerint a vlogger hangja nincs torzítva, sem digitálisan, sem természetes módon, sőt, a sajátos beszédmód sem mímelt!
Tehát Barátnak úgy sikerült a szektán belül elmémesednie, hogy közben mindvégig önmagát adta, karaktere nem belső kísérlet, vagy zárt körű médiahack, ahogy azt sokan gondolták.
Külön érdekesség, hogy a mém szót az a Richard Dawkins alkotta meg (The selfish gene – Az önző gén c. nagy sikerű könyvében) a miméma, utánzás szóból, akinek munkásságával (harcos, és következetes ateizmusával) kapcsolatban heves viták folytak az Apu kommentfelületén, és amely vita kapcsán aztán Barát is felhívta magára a figyelmet.
A mém(apró kulturális információs csomag), amely – egy a genetikából vett példával élve – igyekszik reprodukálni, és továbbadni magát, a XXI. század második évtizedére az egyik legfontosabb, és leghatékonyabb kulturális információegységgé vált.
Viszonylag komplexebb közlések is mémesíthetőek, ahogy egy Balotelli-gólöröm is. Mémesíthető Putyin autoriter rendszere és önfényezése, mémesíthető Michel Houellebecq, a nyugati világból, és az értelmiségből való kiábrándultsága, vagy maga Donald J. Trump. Minden mémesíthető, a mém pedig mélyre hat, beég, elraktározódik a tudattalanban, majd ott csendben munkál. Olyan közlési forma, mely okosan használva szavazatokat szerez, vagy vesz el, termékeket tesz vonzóvá, vagy embereket járat le, akár végérvényesen (“Drogos Juhász”).
Az Apu közönségének egy része pontosan ezen mechanizmusok segítségével emelt ki, majd hájpolt közléseket az előadássorozat immáron sokéves anyagaiból, témáiból és vitáiból, ahogy a Barát-topik legérdekesebb és legszórakoztatóbb momentumaiból is.
De nem csupán a közönség élt a mém, mint tömörített közlési forma nyújtotta lehetőségekkel. Robi erről így beszélt, az Apu december 26-ai előadásán:
Azok a mémek, melyeket mi gyártunk, amelyeket mi hozunk létre, azoknak saját életük, saját sorsuk, saját evolúciójuk van(…) A tömegmédia léptékével kimutathatatlan mennyiség, ugyanakkor meg intelligens mémek, amelyeket el lehet engedni, amelyek aztán működni tudnak, tőlünk függetlenül, a saját útjukat tudják járni.
Mém nyilván lehet egy képmontázs, egy mondat, vagy egy köszönés is, amennyiben az tartalmaz valami hozzácsatolhatót, a mém által megcélzott csoport számára külön magyarázat nélkül értelmezhetőt. De a mém lehet maga az értelmezés/újraértelmezés kulcsa is, és éppen ezért olyan hatékony. Ki az, akinek a Lomnici-csúcsról ma nem Benke Laci bácsi rémjégkréme jut eszébe?
Bizonyos információk mémmé adódnak össze, mások mémmé egyszerűsödnek le, vagy már mémként születnek. Ebben a konkrét esetben a lényeg az, hogy Benke most már nyugodtan szögre akaszthatja a séfkabátot, még ha ennek időszerűsége nem is új keletű, csak mindeddig a nagyérdemű magasról leszarta a mákos-káposztás Bila-Git felfújtat, ahogy a Széll Tamás-féle mangalicacickány-velős anakondacsíkokat, békacombkéregben is.
Az Apu közönségében ugyan kisebbségben lévő, de a kommentfelületeken tanúsított aktivitásuk tekintetében mégiscsak domináns, fentebb már tárgyalt újonnan érkezők, a könnyebb megragadhatóság felől közelítettek a rendezvények aktuális mondanivalójához. Szájízükre finomítva, elemekre cincálva, azokból részeket kiragadva tárgyalták, vagy osztották az igét tovább.
Félreértelmezték, eltúlozták a Puzsér, FAM, és Barát közti vita vélt, vagy valós törésvonalait, amelyben a kritika mellett fellelhetőek voltak az emberségesség kereteit messze nem túllépő viccelődések és ironizálások is. Ennek lett aztán a következménye az, hogy Barát Csabát (vélhetően a közönségből/rajongók közül) feljelentették a youtube-nál, amely a panasz kivizsgálása után eltávolította a vlogger anyagait.
Mindezek messze távol állnak az Apura korábban jellemző szellemiségtől, és közvetett, vagy közvetlen módon FAM és Robi nem is tehető felelőssé ezekért a fejleményekért. Azzal a gondolattal azonban érdemes eljátszani, hogy a mém, és a mémeket legnagyobb hatékonysággal felszívó réteg közti heveny reakció hozzájárulhatott-e egyrészt a közönség között felszaporodó trollok megerősödéséhez, és a két kultúrmisszionárius közléseinek végletességekbe átcsapó értelmezéséhez.
Az előadások során korábban már kritizált jelenségekből, eszmékből, vagy folyamatokból ( gender, modernitás, liberalizmus, iszlám, elit, baloldal, posztmodern) szitokszavakat generáló hangos kisebbség jól láthatóan nem tesz, és nem is tett mást, mint tömörítve a közlést, áthelyezve a hangsúlyokat, fellazította magának az előadások anyagát, majd szemezgetve a murvából, rögökként adta, terjesztette azokat tovább, amellyel így újabb hasonszőrűeket vonzott be a körbe, majd később a közönségbe. És így járt Robi vehemenciája, és kritikai attitűdje is, amely egy, a december 6-ai adást és FAM-ot kritizáló (!!!) rajongói(?) írásban aztán jól felismerhetően manifesztálódott.
A kérdés nem csupán az, hogy ki tudják, vagy ki akarják-e zárni Robiék a mémesedésnek táptalajt adó körülményeket, hanem hogy életképes maradhat-e a formátum, ha mindez nem sikerül?
Őszintén szurkolok, hogy a kísérlet ne valljon kudarcot!
Szerzőtárs: Immortalis