“Madarat dalolj nékem, Múzsa
Eget-földet szárnya alá kerítőt, vagymi…”
– ismeretlen költő szerzeménye –
A turul szó kétség kívül török eredetű, amely nyelvben a jelentése vadászsólyom. Ennek megfelelően tehát a különböző vélemények az alábbi fajokat teszik meg a turul ősmintájául:
altaj sólyom (Falco cherrug altaicus)
fakó keselyű (Gyps fulvus)
kerecsensólyom (Falco cherrug)
szakállas keselyű (Gypateus barbarus)
szirti sas (Aquila chrisaetus)
A jó öreg Anonymus, aki annyira pontos forrás, hogy rendszeresen valamelyik Béla királyunk jegyzőjeként hivatkozik rá a történelem, latinul ölyvnek, magyar átültetésben “héja-forma” madárnak nevezi ezt az entitást. Tehát figyeljünk, kérem: sólyom, héja, ölyv, sas, keselyű. Akkor most egy pillanatra álljunk meg, és próbáljuk, a visszafejtés módszerével élve, megkeresni a prototípust, azaz a felsorolt csoportok legnagyobb közös osztóját. Igen, mindegyik madár. Köszönjük, Emese.
Minthogy az átlag ember ragadozómadár-tani ismereteinek szintje nagyjából az üregi bagoly (Speotyto cunicularia) kloákája alatt található, tulajdonképpen nem csodálkozhatunk azon, hogy a mai napig nem tisztázott, mitológiánk eme kiemelkedő jelentőségű totemmadara miféle családból is származik. Talán nem tévedünk nagyot, ha oda vélekedünk, hogy a jó öreg, kódexmásoló benedictus-rendiek sem bírták a rendszertan ismeretének magasabb fokát (s ennek csak részben lehetett oka a rendszertan mint olyan létezésének teljes hiánya). Egy olyan országban, ahol az angol Hawkeye-t az elmúlt négyezer évben következetesen Sólyomszem törzsfőnöknek fordították (hawk = ölyv*), ahol Holló címen fut a The Crow (crow = varjú), és ahol a baranyai köznyelvben a varjú neve máig kánya, miközben a kányát sasnak nevezi, aki látja; nos, ott nem kell csodálkoznunk sólyom, héja és keselyű nagyvonalú összeboronálásán.
*Néhányan most felhördülnek, és oda vélekednek, hogy a hawk bezony inkább héja. A helyzet az, hogy valójában a hawk jelentése “közelebbről meg nem nevezett vágómadár”. Ebbe nagyjából beletartozhat mindenféle kánya (kite), ölyv (buzzard) és héja is (goshawk, buzzard). ami biztosan nem hawk, az a sólyom (falcon) és rokonsága (pl. a vércsék).
Sajnos a turulábrázolások sem segítenek minket számottevő mértékben. A történelmi Magyarország területén bronzba és kőbe szobort turulok vagy jóféle német birodalmi sast formálnak (tulajdonképp ezzel illusztrálva utolsó 300 évünk történelmét), vagy többé-kevésbé egészséges kinézetű, enyhén kopaszodó keselyűre hajaznak. A népi ábrázolások ugyanakkor olyan mértékig stilizáltak (tulajdonsága ez már csak mindenféle népi motívumnak), hogy azoktól a turul akár nyaktekercs (Jynx torquilla) is lehetne. Magunk részéről persze, elsősorban a szó eredete, na meg azon vélekedésünk alapján, hogy a jó öreg Ügyek ősei sokkal valószínűbben foglalkoztak solymászattal, mint fakókeselyű-neveléssel, a kerecsen mellett tesszük le a voksot. Természetesen a sólyom kecsessége, nemessége és légi akrobatikai ügyessége nem nyom annyit a latba, ha nemzeti önképről van szó, mint a molylepkék szellemi színvonalán mozgó sasok impozáns mérete, és a – kétségkívül nagyon hasznos, köztisztasági feladatokat is ellátó – keselyűk dögök iránti sóvárgása.
Döbbent tekintetű sólyomkánya.
Nem csoda hát, hogy eleink – a későbbi pontos besorolás lehetőségét zárójelbe teendő – simán turulnak nevezték madarunkat, megkímélve minket attól, hogy olyan kommersz totemállatunk legyen, mint a vörös vércse, vagy az M3 mellett minden ötödik kerítésoszlopra kiülő egerészölyv (Buteo buteo). Bár a sztyeppén a kerecsen sem ritka. És persze nyilvánvaló, hogy a zsiráf nehezebben volna érthető egy magyar eredetmondában, még ha könnyebb volna is azonosítani.
“Az Arany Atyácska rendelése szerint való ezerszáztizennegyedik, minden addigitól tikkasztóbb nyár utáni első magszentelő napján ménkű hosszú nyakú, akárha a Világfa hét grádicsa, s nem kevésbé foltos állat látogatá meg Emesét álmában. S szóla imígyen: Jóasszony, erre van a Perzsa-öböl?”
Tényleg csak a kényszeres kötözködés miatt kell még megjegyeznünk, miszerint a turul annyira erős nemzeti jelképünk, hogy a finnugrász pusztaivándornép-elméletet makacsul tagadók is képesek összeegyeztetni a turult, ezt a közép-ázsiai sztyeppei madarat) a sumer eredettel. Nyilván ők is úgy gondolják, ahogy egykori osztálytársam: jó dolog lehetett az őskorban mezopotámnak lenni. Lelkük rajta.
(a poszt 50 százalékkal bővebb, háromszerzős változata fellelhető a Plants and Beasts blogon: http://plantsandbeasts.blog.hu/2013/02/20/tur…)