Besült a gyerekes, de jó szándékú ötlet – a gonosz bankárok nem akartak hitelkárosultakkal és utcalakókkal megnézni egy francia filmet a pénzéhes bankemberekről.
A terv az volt, hogy hajléktalanok, devizakárosultak és a Magyarországon működő nagy bankok vezérigazgatói közösen nézik majd meg Costa-Gavras új filmjét, a Bennfentes játékot. A sajtóközlemény szerint akár vezérigazgatói szinten is jelen lett volna a CIB, a Budapest Bank, a Magnet Bank, az OTP, a Raiffeisen, a Széchenyi Bank, a Volksbank és az Erste Bank. Epekedve vártam, hogy Csányi Sándor mellett majszolhassam a pattogatott kukoricát és Axel Hummellel összevesszünk a karfák használati arányán.
A probléma csak az volt, hogy a meghívott üzletemberek a helyszínen tudták meg, hogy hajléktalanok közé lesznek beültetve. Az ex-Moképes Gulyás Balázs, jelenleg a PARLUX Entertainment ügyvezetője, nyitó beszédében el is árulta, hogy volt egy vezérigazgató, aki megjelent a helyszínen, regisztrált, de a filmre nem ült be. Olyan is akadt, aki lelkesen jelzett vissza és még meg is kérdezte, hogy kell-e fizetni a jegyért, majd az utolsó pillanatban lemondta a részvételt; egyedül a K&H és Citi Bank szólt előre, hogy nem kíván jelen lenni az eseményen (a vetítésen egyedüli high-class meghívottként részt vett Doubravszky György, a pénzügyi jogok biztosa). A kérdés már csak az, hogy mi a nagyobb bunkóság, azért nem beülni egy filmre, mert hajléktalanok mellett kell ülni, vagy elhívni egy vezérigazgatót és családját, majd azzal a frappánsnak gondolt ötlettel beültetni devizakárosultak és utcán élők közé, hogy ezzel valamiféle jelképes igazságtételt vegyenek.
A gesztus mindenképpen értékelendő. Ahogy az elhangzott, a hajléktalanok nem gyakran jutnak el moziba, ráadásul a programnak része volt egy közös, lilahagymás zsíroskenyerezés is, ami bájosan szokatlan módon le is zajlott a mozipénztár mellett. Az eseménynek jelképes jelentősége lett volna: a leggazdagabb és legbefolyásosabb üzletember is képes egy film erejéig leülni egy szegény és kilátástalan sorsú ember mellé. A film azonban nem valami könnyed vígjáték volt, hanem egy sablonosan és egyszerűen, de határozottan megfogalmazott kritika a bankvilág összes szereplőjének irányába. 113 percig nem szívesen hallgatja az ember, hogy mekkora szemétláda, akkor sem ha tényleg az, és főleg nem, ha nem így van. A Város Mindenkié csoport által meghívott hajléktalanoknak azonban bántó volt a párbeszédtől való teljes elfordulás.
Abból, amit elmondtak nekem a résztvevők, és abból amit józan ésszel gondol az ember, nem lett volna szó se nem lincselésről, se nem könnyes számonkérésről, kabátráncigálásról. Erdős B. Gyula, hajléktalan még azzal viccelődött nekem, hogy a film előtt elugrottak az ÁNTSZ-be fertőtleníteni magukat. A hajléktalanok megítélése erős vitatéma Magyarországon, egyéni tapasztalatok és örökölt előítéletek alakítják a közvélekedést. Elvakultnak sem lehetünk; van akit zavar az autósforgalom kellős közepén kéregető ember, van olyan hajléktalan, aki iszik és van olyan is, akinek egyszerűen nincs lehetősége tisztálkodásra. Hajléktalannak lenni még mindig a legnagyobb megpróbáltatás, amivel európai ember szembenézhet, általában a teljes reménytelenség küszöbén. Tökéletes megoldás nincs, de párbeszéd sincs.
A film bugyuta volt. Nem ajánlom.
[fotó: France 2 Cinéma, Canal+]