A világoskék forradalom elkötelezett híveként és a BKK elfogult rajongójaként elég rosszul esett, hogy máris lerobbant egy alig hónapja üzembe állított Volvo. Persze lehet, hogy csak pihent a megállóban a Sibriknél és jó kedvében villogott.
Kár, mert nagyon odavoltam érte. Ráadásul a Cinkes poszt után fedeztem csak fel további remek dolgait, hogy például a végállomásokon kiírja, hány perc múlva indul, meg hogy kis képernyőkön követheti a sofőr, mi történik az egyes ajtóknál.
Szomorú volt látni a mellette elsuhanó légkondi nélküli régi Ikarusról, amelyre ráadásul egy ideiglenes megállóban szálltam fel egy rakás utas, plusz vagy két osztálynyi úszótáboros gyerek mellé.
A legrosszabb azonban az volt, hogy a tanítónéni, aki amúgy nagyon kedvesnek tűnt, az első ajtóból fegyelmezte a csuklós busz legvégében rendetlenkedőket is. Ott is elég fegyelmező ereje volt a hangjának, hát még tíz centire a szájától, ahol a fülem volt.
Szerencsére a sofőr átérezte a helyzetet és amikor látta, hogy leszállás jön, bemondta a hangosbemondóba, hogy úszótáborosok szálljanak le a következőnél. Szépen türelmesen megvárta míg szinte kiürült a busz, utána még megkérdezte az utazóközönséget, hogy vajon minden táborozó leszállt-e.
Megnyugtattuk, hogy igen, erre továbbmentünk. Tök szimpatikus volt. Komolyan, az ilyen sofőrök dobják fel a pesti tömegközlekedést, nem a légkondi (bár azért az sem árt, ha van).