Elfogult horgászként halászvérrel szerettem volna kocintani a Parlamentben Áder János köztársasági elnökkel a halgazdálkodási törvényről rendezett parlamenti nyílt napon, aztán kiderült, hogy a kormány mégsem húzza meg azt a radikális lépést, hogy csak úgy kitiltsa a halászokat a természetes vizekről.
De miért van ez az ádáz viszony horgász és halász között? A magyar természetes vizek haltalanságának a négy legfőbb oka, nem számolva ide a csatornaszemléletű folyószabályozást:
– a halászok
– az orvhalászok
– a kormoránok
– az ellenőrzés hiánya
A kábé 150 darab magyarországi halász csak az egyik káros faktort jelenti, miért mégis miattuk örjöngök legtöbbször én is?
Vannak olyan vizek persze, a legjobb példa a Balaton, ahol a szervezett bandák még a hivatásosaknál is nagyobb kárt okoznak, de a profik összetettben mégis verik az amatőröket. A halászok azért károsabbak még a hivatásos rapsicoknál is, mert ők jellemzően minden kifognak, amit bírnak, fajra, bőrszínre és vallásra való tekintet nélkül, így a keszegeket, vagy a folyami pecások kedvenceit, a zsidóhalakat is. Míg a rapsicok célzottan mennek a néhány eladható fajra, legfőképpen a süllőre és a harcsára, illetve a horgásztavaknak oltári drágán eladható nagy pontyokra.
A halászok elleni dühöt táplálja az is, hogy a legtöbbjüknek ellenőrzési joga is van, így ha a kedvük tartja, elkérhetik a környékbeli horgászok engedélyét, és csuklóztathatják ugyanazokat, akik előtte meg utána végignézték, ahogyan egyetlen illegális hálókifeszítéssel eltüntetik mondjuk egy hosszú folyószakasz teljes évi dévérszaporulatát.
[grafika: szarvas]
A fentiekkel függ össze, hogy míg a kirívó korrupciós esetektől eltekintve a vízi rendőrök orvhalász láttán akcióba lépnek, a halászok a szövetségeseiknek számítanak, így gyakorlatilag érinthetetlenek.
Azért is olyan ingerlőek a halászok, mert rájuk, ellentétben az abstart illegális rapsicokkal – vonatkoznak szabályok, csak éppen nem tartják ba ezeket. A horgászok egy része sem, de egy természetes vizen összehasonlíthatatlanul nagyobb kárt lehet okozni pár száz méter hálóval, esetleg állományfelmérésnek hazudott villanyozással, mint akárhány, illegálisan bedobott pecacuccal. Egyetlen halász képes a hatalmas Szentendrei sziget alsó csúcsától a felsőig mindkét Duna-ágban megzavarni az összes harcsa- és keszegívó helyet annyi hálóval, amit egy csónakban el tud vinni magával. Ő maga dicsekedett el nekem azzal például, hogy a sziget oldalában található egyik kis sekély erdei holtágba, ami a környékbeli harcsák kedvenc és egyetlen ívóhelye, késő tavasszal 300 méternyi hálót szokott lerakni.
Egy nem horgász el sem tudja képzelni, hogy milyen kevés halász elég egy Duna méretű folyó tönkretételéhez. Nem azáltal, hogy a mederből kifognák az összes halat, hiszen ehhez túl nagy a víz, hanem azáltal, hogy a szűk keresztmetszetnél, az ívóhelyek bejáratánál támadnak, így pont a szaporodóképes állományt vágják gajra.
Mivel egy folyón meglepően nehéz elbújni, horgász és természetkedvelő meg sokkal több van, mint halász, logikus lépés lenne akár a teljes tiltás, hiszen így sokezerszer több ember szórakozna jól, ha pedig bárkit halászni látunk, azt tudni lehetne, hogy tutira tilosban jár. A kormány ezt a purgálást a jelek szerint nem meri bevállani, hanem amint az az Indexre írt beszámolómban olvasható, óvatos korbácsolással és az Uniónál pályázható cukorral akarja fokról-fokra kiszorítani a halastavakon kívüli vizekről a halászokat.