Rég nem látott idegesség, zavar és rettegés jellemezte az általános iskolás szülők nem agyatlan vérfideszes részét a tanév mai indulásakor. Hogyne idegeskednének a szülők, amikor maguk a tanárok is zavarodottak, hiszen a Szovjetunió korai korszakát jellemző államosítási mámor és a sztálinista rendpártiság – amit
Rég nem látott idegesség, zavar és rettegés jellemezte az általános iskolás szülők nem agyatlan vérfideszes részét a tanév mai indulásakor. Hogyne idegeskednének a szülők, amikor maguk a tanárok is zavarodottak, hiszen a Szovjetunió korai korszakát jellemző államosítási mámor és a sztálinista rendpártiság – amit kifejezetten nem engedünk meg, az mind tilos – és a beteges központosítás mostanra hozott kézzelfogható eredményeket.
Az ember most szembesül igazán olyanokkal, hogy mit jelentett a tankönyvbeszerzés rendszerének államosítása (nem működő számítógépes rendszert, ami még a szülők befizetéseit sem képes regisztrálni ), és mostantól tudhatja meg, milyen lesz az erkölcstanoktatás (ami lehetne teljesen normális, semleges dolog is, ha nem küldetéses robotemberek szervezték volna), hogy mit művel a gyakorlatban az iskolarendőr, hogy nem lesz-e iskolacsendőr vagy iskolagárda is, illetve hogy milyen lesz a gyakorlatban a délután négyig tartó tanítás.
Az iskolaügy eddigi intézése sűrítve és kikristályosítva mutatta meg a kormány más ügyekben is jellemző hozzáállását és taktikáját. Érezték, hogy valamit tényleg jó lenne tenni, de nem volt az égvilágon semmi ötletük, azon kívül, hogy halványan emlékeztek a saját alsós korukra, a Kádár-rendszer mélyén, amikor, milyen meglepő, még többé-kevésbé boldogok voltak. Ezért hatalmas lendülettel, lekezelő agresszivitással, a vita árnyékát sem megtűrve keresztülvittek egy, a kicsit lazuló MSZMP-hez illő, portáskommunista szellemiségű ötletcsomagot, amit pár kis képességű káderünk gyorsan kiötölt. Így most már van mindenható tanfelügyelőnk, a látszatfüggetlenségét is elvesztett, önállótlan iskolánk, szuperközpontosított tanrendünk, egy rakás gigantikus, centralizált szervezetünk, és mert a Vezénylő Tábornok pont focizni szeret, minden nap tornaóránk. Ha Orbán Viktor a tomporába illesztett furulyán szeretne dalokat játszani, akkor énekóra lenne minden nap.
Érdekes, hogy míg a magyar nagypolitikát a Fideszt vezető baráti fiúcsapat sorkatonaként szerzett élményei határozzák meg – úgyis mint "nehogy már jól érezzék magukaz elvtársak", sok csuklóztatás, az ellenzékinek minősített kultúra tereinek beultrázása és a hab felverése, csendőrpertu és lekezelő kaszárnyahumor, primitív ellenségkép, nyalás az elöljáróknak, szopatás lefelé, az igazi úr a raktáros, aki mindent ellophat – addig a közoktatást a hetvenes-nyolcvanas évek tanári szobáinak hangulata lengi körbe.
Nem is csoda, hogy annyi szülő félt a mai naptól, meg a következő párszáztól. Az informáltság azonban segít leküzdeni a félelmet, ezért ezúton biztatok minden olvasó szülőt, hogy amint lesznek élményei, írja meg a Cinknek a saját bőrén tapasztaltakat! A következő témák különösen érdekelnének, miközben persze bámilyen sztorinak vagy tapasztalatnak nagyon örülök:
– Hogyan ment nálatok a központosított tankönykiosztás a korábbi évekhez képest? Sokak befizetését nem regisztrálták? Mindenki megkapott mindent időben?
– Mik a gyerekek első élményei az erkölcstanórával? Kilóg bármilyen politikai lóláb vagy normális a tanár? Másképp kezelik a hittanos és az erkölcstanos gyerkeket? Hány százalék választotta nálatok az erkölcstant?
– Jelentkezett már az iskolarendőr? Mit csinál odabent?
– Változott bármi is a délutánig kötelező tanítás bevezetésével? Aki kéri, annak automatikusan megadja az engedélyt az igazgató, hogy délben hazamehessen?
– Próbált bárki szülő házi meleg ételt bejuttani, mert elégedetlen volt a menzakajával?