Kategóriák
konc

Állatmentés folyamatos műszakban

A két ünnep között figyeltem fel a Szilveszteri Állatmentő Ügyelet Facebook-oldalára. Két-három nappal a nagy petárdaünnep előtt jött szembe az első poszt, amiből egyértelműen lejött, hogy egy jól kiépült önkénteshálózatot próbál meg összefogni, koordinálni a már-már diszpécserközpont jellegű oldal. Számos vidéki, valamint budapesti szervezet küldte illetve küldi ide az elveszett, vagy éppen megkerült kutyák adatait, képeit, hogy aztán az ügyelet szortírozzon, rendszerezzen, összehangoljon, és irányítson. Az oldal kitervelőjével, irányítójával, szellemi atyjával, Pintér Attilával beszélgettünk.

Illustration for article titled Állatmentés folyamatos műszakban

Advertisement

– Először is mióta létezik az oldalatok, hány önkéntes szervezetet tömörít, és tervezitek-e, hogy ez tovább bővüljön?

– A Szilveszteri Állatmentő Ügyelet Facebook-oldalát 2015, november közepén hoztam létre azért, hogy a segítségével minél több kutyát tudjunk Szilveszter után hazajuttatni. Olyanokat, akik a petárdák és tűzijátékok miatt szaladtak világgá. Az egész működésünk három részből áll. Egyrészt van egy adatbázisunk, amiben körülbelül 150 önkéntes csatlakozott hozzánk az ország több részéről, állatvédő szervezetek tagjai és magán állatvédők egyaránt. Ez nem egy szoros együttműködés, inkább olyan emberek listája, akik egy célért küzdenek. A célom ezzel az adatbázissal az volt, hogy könnyen ki tudják egymást egészíteni, és így több kutyát tudjanak megmenteni. Például valaki, akinek chipolvasója van, de kocsija nincs, összefog valakivel, akinek autója van, kimennek együtt egy talált kutyához, majd a chipszámot lediktálják egy koordinátornak, aki segíti a mentéseket, felhív valakit, aki hozzáfér a Petvetdata adatbázisához, és az ott megadott számon értesíti a gazdit, hova kell mennie a kutyájáért. Itt már be is jött a második része az elképzelésemnek, azok a koordinátorok, akik kontrollálják a mentéseket, összekötik az állatvédőket és a gazdikat, kezelve az adatbázis és figyelve a talált kutyákat posztjait. A harmadik rész pedig a Facebook-oldal, ahová kitesszük az elveszett, talált és hazakerült állatokat. Elsősorban a szilveszteri időszakra hoztuk létre az egészet, de olyan sikeres lett, hogy gondolkozunk azon, hogy egész évben működtessük.

Advertisement

– Személy szerint mióta veszel részt ebben?

– Aktívan 4-5 éve foglalkozom állatmentéssel. Voltam a HEROSZ és a Noé Állatotthon önkéntese is, utóbbiba most is kijárok, amikor időm engedi. Ideiglenesen több állat van nálam mindig. Jelenleg leginkább az Állatmentő Seregnek segítek, illetve a saját projektjeim csinálom. Három éve foglalkozom antiszociális macskák szocializációjával, amiben félős vagy agresszív macskákon segítek, hogy kiegyensúlyozott, boldog életet éljenek, és idővel gazdisodjanak. Erről blogot is írok, a szeretemacicamat.blog.hu oldalon, ahol minél több gazdinak segítek megérteni saját cicájuk viselkedését. Fél éve vegán vagyok, mert semmilyen módon nem akarom támogatni az állatok kihasználását.

Advertisement

– A szilveszteri ügyelet, és a köré szerveződő összefogás ötlete mikor vetődött fel először?

– Egy évvel ezelőtt fogalmazódott meg bennem a gondolat, amikor a Keresünk 100 jó embert Facebook-csoporttal kezdtük el szervezni a szilveszteri mentést, hogy kellene egy adatbázis a részt vevő állatvédőkről. Akkor összeszedtem és rendszereztem a jelentkezőket, és én magam koordináltam több mentést. Idén ezt fejlesztettem tovább, most már mindenki maga jelentkezett az adatbázisba, a Facebook-oldalon keresztül pedig egy egész csapat segítette a mentéseket. Itt emelném ki az ő munkájuk fontosságát. Most jelenleg több, mint 10 fő segíti aktívan, napi szinten az oldal működését, akik mind önkéntesek, munka és család mellett dolgoznak az ügyön. Ezért minden elismerést megérdemelnek, és én itt is köszönöm nekik, hogy lehetővé teszik, hogy minél több kutya és macska jusson haza a gazdihoz!

Advertisement

– Milyen arányban kerülnek elő az “elpetárdázott” kutyák?

Az idei arány elég jó, de még mindig nagyon sok kutya helyzete nincs megoldva. Ebben a pillanatban 360 felett van az oldalon a hazakerült állatok száma, a talált kutyákból 160 van fent, és majdnem 200 kutyát még mindig keresnek.

Advertisement

– Mennyi pusztul el közülük?

– Jelenleg 8 eset van fent az oldalon, olyan kutyák, akikhez már későn ért ki a segítség. Őket nagyrészt elütötték, de volt, akit vadász lőtt le. Utóbbit „erőszakot ábrázoló képnek” minősítette a Facebook, itt folyamatban van, hogy visszatehessük. Fontosnak tartom ugyanis, hogy az életüket vesztett állatokról is tegyünk fel fotót, mert csak így találhatja meg őket volt gazdájuk.

Advertisement

– Sokat olvasni arról, hogy a chipek közül sokat nem regisztrálnak be az állatorvosok, illetve hogy sok chip egyszerűen nem működik? Mik ezekkel kapcsolatban a tapasztalatok?

– Tavaly ez valóban nagy probléma volt, de idén már sokkal jobb volt a helyzet. A kutyák többsége chipes, és majdnem mind regisztrált is, így sokkal könnyebb nekünk is, és hamarabb haza tudjuk vinni őket. Ami most már a legnagyobb gond, hogy nincsenek frissítve az adatok a chipben. Sokan ugyanis egy költözés vagy telefonszám-csere után egyszerűen elfelejtik ezt a chip regisztrációjában átírni. Márpedig így hiába találja meg valaki a kutyát, viszi el chipet nézetni, ha telefonon nem érik el a gazdit, a címen pedig már nem ő lakik. Ezért javaslom, hogy minden gazdi ellenőrizze ezt állatorvosánál a következő látogatáskor, és tegye meg a szükséges módosításokat. A chip adatainak átírása ingyenes kell legyen.

Advertisement

Illustration for article titled Állatmentés folyamatos műszakban

/Attila mentett kutyusokkal/

– Mekkora a chip nélküli elveszett kutyusok aránya?

– Pontos statisztikát nem tudok, az oldallal sajnos sokszor nem osztják meg ezt az információt a gazdik, de azon esetek többségénél, ahol vagy koordináltam a mentést, vagy magam mentem ki, javarészt volt chip. A gondot inkább a fent említett elavult adatok okozták. Persze még mindig vannak chip nélküli ebek, de remélem, hogy jövőre még kisebb lesz a számuk.

Advertisement

– Milyen formában működtök az év további részében?

– Ezen jelenleg gondolkodunk. Az oldal hamarosan eléri a 4000 kedvelést, Szilveszter hetében 1 millió emberhez jutottak el a posztjaink. Jelenleg a mi oldalunk a legnagyobb és legfrissebb adatbázist tartalmazza a Szilveszter környékén eltűnt kutyákról, ezt viszont folyamatosan aktualizálni kell. Sokan keresnek meg minket most is posztokban vagy üzenetekben az elveszett kutyájuk miatt, vagy azért, mert meglett a kutya és ezt szeretnék megköszönni. Én szeretném, ha ez a csapat még ennél is hatékonyabban tudna tovább működni egész évben, ehhez persze minél több önkéntesre és támogatásra van szükség.

Advertisement

A talált kutyákkal/cicákkal messziről kerüljük el a gyepmesteri telepeket, és kizárólag menhelyeket keressünk fel velük?

A gyepmesteri telepeket nem lehet együtt kezelni, nem egyformák. A budapesti Illatos úti telepen például nagyon régen volt helyhiány miatt altatás, helyben van orvosi ellátásuk a kutyáknak és a segítő állatvédő szervezeteknek köszönhetően gazdisodásra is jó esélyeik vannak. Ezzel szemben több olyan vidéki sintértelepet is lelepleztek az utóbbi időben, ahol sem a kutyák megfelelő ellátása nem volt megoldott, de konkrétan altatás helyett agyonverték vagy lelőtték a kutyákat, mert az olcsóbb megoldás volt. Ez tehát a két véglet. Azt ugye tudni kell, hogy mindegyiket az illetékes önkormányzat fizeti a befogott kutyák után, tehát üzleti alapon működnek. Ami önmagában nem lenne baj, ameddig valaki olyan viszi az üzletet, akit a kutyák sorsa is érdekel, nem csak az utánuk kapott fejpénz. Sajnos nagyon sok olyan sintértelep van az országban, amelyik még mindig 2 hét után azonnal altat, és sehol sem hirdeti a kutyákat. Azonban pár ilyen telepet átvettek már állatvédők, akik így az állatok sorsát is szem előtt tartják. Remélhetőleg ez a tendencia folytatódik. Annak, aki kutyát talál én azt szoktam ajánlani, hogy először is fogja meg, és vigye el chipet olvastatni egy állatorvoshoz. Ha van benne chip – ami ugye már törvényileg kötelező 3 hónapos kor felett –, akkor az orvos tudja értesíteni a gazdit. Ha nincs chip, vagy nem regisztrált, vagy nem jók az adatok, akkor próbálja meg magánál elszállásolni pár napra. Fotózza le, és tegye fel internetes oldalakra, köztük az Ügyelet oldalára is, a saját elérhetőségével együtt. Ki is plakátozhatja a környéket, és bevihet a plakátokból a helyi állatorvosi rendelőkbe. Ennyi idő alatt általában jelentkezik a gazdi. Ha nem tudja hosszabb ideig a kutyát magánál tartani, akkor keressen meg menhelyeket és állatvédő szervezeteket, hátha be tudják fogadni. Ha se a gazdi nem lesz meg, se nem tudja elhelyezni menhelyen a kutyust, és semmiképpen sem tudja magánál tartani, akkor például az Illatos út még mindig jobb, mintha az utcán hagyja, ahol elüthetik, felehet valami mérget vagy valami más szörnyűség történik vele. Persze se egy gyepmesteri telep, se egy menhely nem ideális egy kutyának. A kutyának egy gazdi kell, aki foglalkozik vele, vigyáz rá és szereti.

Advertisement

Attila által ajánlott hirdetések:

https://www.facebook.com/szilveszteriug…

https://www.facebook.com/szilveszteriug…

https://www.facebook.com/szilveszteriug…

/Fotók, hirdetések: Szilveszteri Állatmentő Ügyelet /

Ha tetszett, oszd meg ismerőseiddel, csillagozd, hálásak leszünk érte!
Véleményed hozzászólásban, Facebook-üzenetben és bemutatkozó oldalunk Kapcsolat menüpontjában, valamint impresszumában megtalálható személyes elérhetőségeinken várjuk.
Megtalálhatod és követheted a Koncot a Facebookon, a Twitteren és a Tumblren is, bemutatkozó oldalunk a konc.hu címen érhető el.

Vélemény, hozzászólás?