Kategóriák
konc

Állatmentés folyamatos műszakban

Rájöttem, a Heti Válasz miért mosdatja László Petrát és hagyja legyilkosozni a 444-et

Mindeközben megjelent egy fotó a farmer miniszoknyás Schmidt Máriáról

Ha másképp alakul az életem, zenész lehettem volna – Vámos Miklós a Cinknek

A 65 éves író magyar nyelvű Beatles-szövegekkel jelentet meg most könyvet, nekem pedig lehetőségem nyílt beszélgetni vele, és kizárólag a zenéről kérdeztem. Szóba került az egykori pol-beates múlt, a nehezen énekelhető magyar nyelv, és az is, hogy Vámos Miklós miért nem vett gitárt a kezébe 42 évig, és miért zenél

14 év után interjút adott az egyik legérdekesebb magyar ember

Eladta a CBA elnöke a repülőgépnél drágább autóját

Miért jöttél el a Narancstól?

Nanointerjú a hetilapot a 444 kedvéért hat év után elhagyó Rényi Pál Dániellel arról, hogy milyen egy nyomtatott hetilap után egy online szerkesztőségbe csöppenni.

Nincs ügy – Palkovics László felsőoktatási államtitkár a Cinknek

Forronganak az egyetemek, veszélyben érzik magukat a gyakorlóiskolák, indulatokat kavar a felsőoktatási törvény módosítása. A Cink is írt több ide vágó témáról a héten, úgyhogy a legegyszerűbbnek az tűnt, ha ezekről az ügyekről megkérdezzük az államtitkárt direktben.

Minden középkortörténész ilyen szórakoztató fickó?

Ez a legnehezebb része a történetnek – Vaszily Miklós a Cinknek

Sokkolta a magyar médiaszínteret, hogy Vaszily Miklós egykori Index- és Origo-vezérigazgató, az Origo széthullásával végződő cenzúrabotrány egyik főszereplője a közmédia második embere lett. Vaszily villáminterjút adott a Cinknek, íme a Hivatalos Fekete Bárány érzései a 0. napon.