Tőlem pár méterre, egy hétvégi horgászversenyen. Mi persze szoptunk, mint a torkos bodorka.
Tőlem pár méterre, egy hétvégi horgászversenyen. Mi persze szoptunk, mint a torkos bodorka.
Óriási hacacáré volt a Maconkai-víztározón, ahol média- és társasági horgászversenyt rendeztek, méghozzá hatalmasat, 50 darab háromfős csapattal.
Bodolai László médiaügyvéd-újságíróval és a barátjával, Ticsörrel alkottuk a lelkesítő nevű Sikeres Sporthorgász 2. csapatot, ami nem ráolvasás, hanem egy horgászlap címe.
Remek helyet húztunk a sorsolásnál, ami abból is látszott, hogy a 9 órás verseny alatt a profi szomszédaink 100-90-80 kilókat fogtak óriási pontyokból. A startunk tökéletes volt, a 9 órás verseny 10. percében egy dobásnál derékba tört az egyetlen bot, amit magammal hoztam.
Lazára vettük az egészet, bár az sem számított volna, ha megfeszülünk, mert egyikünknek sem volt olyan felszerelése, amivel itt fogni lehetett volna, vagyis amelyikkel 100-120 méterre lehet dobálni és beetetni. De jó volt így is, legalább láttunk egy rakás fárasztást. Ilyen van a képen is.
Erdeiék pontya beleúszott a part menti növényzetbe, ő pedig vállalta, hogy bemegy érte, és onnan szákolja meg. Ez bizonyult a legszórakoztatóbbnak a rengeteg fárasztás közül, mivel Erdei és a csapattársa végig szidták egymást, mint a bokrot. Erdei irtó vicces és lelkes csapattag, de nem a szákolás professzora. Ennek megfelelően általában rábízták ezt a feladatot, ő meg csak toporgott a szákkal, és kiabált, hogy emeljék már meg a hal fejét, ami fizikai képteleség ilyenkor, ekkora halaknál. A csapattársai meg visszaordítottak, hogy pofázás helyett inkább merítsen alá.
Mi bezzeg nem ordibáltunk! Végül nagy nehezen fogtunk 10 kiló halat, szinte csak keszegekből, de a vége előtt legalább sikerült kifognom egy jó kétkilós becsületpontyot, ami akkora volt, mint a szomszédaink halainak a feje.