Magyar, vagy levantei menekültek, kabuli hentessegédek, salgótarjáni buszsofőrök? Egyre megy! Kairói repülőmérnök, vagy szegedi szívsebész? Van bármi különbség? Ugyan már! Békási sváb parasztgyerek, vagy egy szaudi hitszónok? Ne legyetek nevetségesek, xenofób, náci, jöttment onugorok!!! A történelem csak ismétli önmagát! Leleplező gyűjtés a Koncon, egy 444-es cikk margójára.
Ne áltassuk magunkat, kedves barátaim. Lőttek 56-ban, és lőnek Aleppónál is. A menekült az menekült. Akkor és most; nincs különbség. Olyannyira nincs, hogy hatvan éve, a befogadók bizalmával, és vendégszeretetével visszaélve, számtalan magyar fejezte ki spontán, vagy előre megtervezett terrorakciókkal ellenérzéseit, a dekadens nyugattal, és az értékvesztett szekularizmussal szemben. Hitetlenek nem maradtak büntetlenül. Menekülttáborokban, kisebb-nagyobb, dologtalan férficsoportokból szerveződtek az első magyar terrorsejtek. Pörkölszagú no-go zónák, fejkendőben fürdőző hollókői, buzsáki asszonyok borzolták a kedélyeket. Calais melletti utakon, teherautók ponyváit felhasogató betyárcsapatok dézsmálták az Egyesült Királyságba tartó francia szállítmányokat. És mindezt elfelejtve most épp mi félünk? Épp mi rettegünk?
A kommunista laktanyákban kiképzett magyar férfiak, gondos, ámde gyors tervezés után akcióba is lendültek.
Párizsban, hat magyar menekült felfegyverkezve bement egy anerikai R&R koncertre, és “cserbenhagytatok minket” felkiáltással lövöldözni kezdett. Nyolcvan áldozat.
Svédországban, egy ifjúsági fesztiválon, néhány hormonjaitól megzavarodott tizenéves magyar, egy elhagyatottabb, bokros-cserjés részen leteperte Ingrid Lens 21 éves egyetemistalányt, és megerőszakolta.
57 nyarán, egy, a francia állami ünnepségek keretében megrendezett tengerparti tűzijáték alatt, Kátrány Béla, a Csepeli Vasművek egykori, 22 éves gépjárművezetője az emberek közé hajtott, és 2 kilométeren keresztül gyilkolt a bepánikolt tömegben. 100 halott.
57 januárjában, az akkor még csupán csíráját bontogató francia muszlim közösség is megtudhatta, mi is a magyarok istene, amikor Fisher B. Antal bölcsészhallgató, mint felbujtó és elkövető, két társával egy Párizs-környéki mecsetben lefejezett egy imámot.
Ugyancsak 57-ben, szilveszterkor, a kölni ünnepségek alatt, mintegy 1200 magyar bevándorló férfi zaklatott békésen ünneplő német nőket, közülük többen nemi erőszak miatt tettek feljelentést.
A 26 éves, miskolci Bagdi Endre, és barátnője, Peiffer Lili egy madridi orosz étteremben ejtett túszokat. A szovjet konzulátus kérésére a spanyol hatóságok hírzárlatot rendeltek el. Esetleges áldozatokról, valamint az elkövetőkről nem maradtak fenn hitelt érdemlő információk.
És mindez csak a jéghegy csúcsa. A tengerentúlon sem voltak tétlenek a befogadókkal kíméletlen magya terroristák. 1962-ben egy chicagoi malom tulajdonosát, bizonyos Daniel Weilandot – miután két alkalmazottja, a 23 éves Tóth János, és a 37 éves Peresztegi Géza meggyilkolta, – saját malmának szárítójában találták meg az eltűnése ügyében vizsgálódó nyomozók. Weiland bűne az volt, hogy szovjet balettelőadást nézett a tévében.
1958 szeptember 4-én, egy orlandói bárban, melybe köztudottan elsősorban meleg művészek, költők, írók, és muzsikusok jártak, egy magyar férfi, bizonyos Biszvurm Dezső, zsebéből revolvert előhúzva lövöldözni kezdett. A szemtanúk beszámolóinak anyanyelvi szakértők által való kielemzése után sikerült a Biszvurm által, a támadás közben üvöltött mondatokat rekonstruálni:
“Éljen Mindszenty! Éljen a kétezer éves keresztény erkölcs!”
33 halott.
Megannyi példa bizonyítja, hogy mi, magyarok, ugyanúgy terhére voltunk a világnak, ha nem jobban, mint muszlim testvéreink, a világ azonban – ellentétben a mi jelenlegi magatartásunkkal – nem fordított hátat nekünk.
Így hát most, ezekben a nehéz időkben, ne legyünk hálátlanok!