Az Oreo addiktívabb lehet a kokainnál

Illustration for article titled Az Oreo addiktívabb lehet a kokainnál

A patkányok jobban rákattantak a sütire, mint a kokain- és morfininjekciókra.

Egy november konferencián fogják bemutatni annak az amerikai kísérletnek a pontos részleteit, ami azt állapította meg, hogy a zsíros és édes ételek hasonló, csak erősebb reakciót váltanak ki az agyból, mint a keménydrogok. Az Oreót egyrészt azért választották ki, mert édes, nagy a zsírtartalma és könnyű volt hozzájutni. Másrészt azért, mert a kutatás, amit patkányokkal végeznek, az emberi társadalomra nézve is le akar vonni következtetéseket, mégpedig az alacsony jövedelműek táplálkozási szokásairól. Az ő körükben pedig különösen intenzíven reklámozzák az amcsik pilótakekszét.

Advertisement

Maga a kísérlet úgy zajlott, hogy egy csapat patkányt egy olyan helyre zártak be, amelyiknek az egyik szobájában Oreót, a másikban íztelen rizsropogóst ehettek, majd lemérték, hogy mennyi időt töltenek az egyik és a másik szobában. Egy másik, hasonló lakhelyen még Kurt Cobainabb volt a buli, mert itt az egyik szobában kokain és morfinijekciókat, míg a másikban sóoldatot lőttek be az alanyoknak, majd itt is időt mértek. A patkányok ugyanannyira szerették a sütiszobát, mint a kokósat. Az agyukat is vizsgálták közben, és az örömközpont több sejtje ektiválódott édesség, mint keménydrog hatására.

Mi következik ebből? Nemsokára hullani fognak a netezők, mint a legyek, mert Oreót lőni egészségesebbnek tűnhet, de a morzsák eltömik az ereket.

Advertisement

[via abc]

Vélemény, hozzászólás?