Bajnaiék szétkapták a Madách téri kerítést

Bajnai Gordon és aktivistái vasárnap reggel hétkor szétbontották azt a kordont, amit pont azon a területen állítottak fel pár nappal ezelőtt, ahol az Együtt-PM jó előre bejelentett választási központja lenne – és lesz is – ma este.

Illustration for article titled Bajnaiék szétkapták a Madách téri kerítést

Advertisement

A szándékos kicseszésnek tűnő építkezési felvonulás keretében pár konténert, egy homlokrakodós, markolós munkagépet is elhelyezett a teret átépítő cég a Madách utca azon szakaszán, ahol a párt szimpatizánsai vasárnap figyelemmel követték volna a parlamenti választás alakulását. A kerítéseket Bajnaiék akkurátusan egy halomba rakták, a konténereket, a munkagépet végül nem bántották.

A 444 videója a kordonbontásról:

Bajnai Gordonék kora reggeli akcióját pár rendőr és vagy húsz tudósító, riporter kísérte figyelemmel, a rendőrök egyáltalán nem avatkoztak be, ellenben végigvideózták a történteket.

Advertisement

Ellentüntetők, ellenaktivisták nem voltak jelen, egyedül egy arra járó, hatvan-hetven év körüli férfi méltatlankodott, hogy ez itt egy építkezési terület, és nem a parlament, tetszett volna akkor kordont bontani, amikor ott bent ült.

Illustration for article titled Bajnaiék szétkapták a Madách téri kerítést

Advertisement

Illustration for article titled Bajnaiék szétkapták a Madách téri kerítést

Illustration for article titled Bajnaiék szétkapták a Madách téri kerítést

Advertisement

Illustration for article titled Bajnaiék szétkapták a Madách téri kerítést

Illustration for article titled Bajnaiék szétkapták a Madách téri kerítést

Advertisement

Illustration for article titled Bajnaiék szétkapták a Madách téri kerítést

Illustration for article titled Bajnaiék szétkapták a Madách téri kerítést

Advertisement

Fotó: Nagy Attila/Cink

Vélemény, hozzászólás?