Felfelé nyaló, lefelé taposó, önfényező, deprimáló energiavámpírként festi le Orbán volt kormányszóvivője a NER kettes számú emberét, Lázár Jánost.
Gigászok csatája! Az eddig is egészen fantasztikus Tarlós István–Lázár János beszólási versenybe kéretlenül beszállt egy harmadik, verbális csoportszexszé alakítva a két idősödő fideszes pöcskardozását.
Borókai Gábor a polgári értékek védelmezőjétől némileg meglepő módon a “részeg taxis”stílusú beszólásairól ismert Tarlós mellé áll, és Heti Válasz-os vezércikkében megpróbálja megteremteni a Tóta W.-i lendületű jobbos beszólóember figuráját.
A polgári cicaharcos együtt érez az elnyomottakkal:
A főpolgármester szabadságfoka egészen kivételes. Nem úgy, mint azoké a hierarchiába zárt kormány- vagy párttagoké, akik, bár naponta szenvedik el Lázár sokszor öncélú és érdemtelen vegzatúráját, mégis lefojtják indulataikat.
Szereti az olyan kofabölcsességeket, mint a “felfelé nyal, lefelé tapos” vádja:
Tarlós szerint gond van a miniszterrel. Gond van, ahogy általában lenni szokott a gyorsan magasra érő, egy pontra felfüggesztett emberekkel, akik vigyázó szemüket mindig csak felfelé szegezik, lefelé kalimpáló lábukkal meg sokakba belerúgnak.
Mária országának igazi szolgálójaként ki nem állja az öntömjénezőket:
A lázári háttérbeszélgetéseken csak a miniszterelnök nem szokott alkalmatlan minősítést kapni, mindenki más megszégyenül. (…) A környezet örökös szapulása az önfényezés sajátos módja.
Több tucat szóval írja le azt, hogy “hangember”:
Cél, hogy a Miniszterelnökség építményeire mihamarabb kitűzzék a májusfákat, még ha az alapok elnagyoltak és gyengék is. Még ha a megfontoltság, az alaposság és a közösségi bölcsesség és a teremtő erő hiányzik is.
De a legvégén is csak egy számít neki: a közösség:
Így aztán összetartás helyett szétfeszít, deprimál, energiát pusztít. Közösségtelenít.