​Bréking: brutális, bokrosi megszorítások jönnek

Illustration for article titled ​Bréking: brutális, bokrosi megszorítások jönnek

Varga Mihály szivárogtatott: egyetlen számot árult el a nemzetgazdasági miniszter egy konferencián, de aki megértette, beleremegett. Nem adóemelés jön, a kiadásokat csökkentik. Néhány év alatt 1700 milliárddal.

Advertisement

A miniszter felszólalásának két lényegi pontja volt, eszerint fokozatosan csökkenteni kell – a GDP arányában 45 százalékra – az államháztartás kiadási oldalát, valamint szűkíteni az újraelosztás mértékét.

Ebből az első hallásra esetleg jelentéktelennek tűnő bejelentésből, amit Varga Mihály a Napi Gazdaság mai konferenciáján tett, az következik, hogy a kormány a GDP-arányos állami újraelosztást – vagyis hogy az állam a bevételeinek hány százalékát költi el – az idei 50,6 százalékról 5,6 százalékkal 45 százalékra akarja csökkenteni. Ez összesen durván 1700 milliárd forintos megszorítást jelent.

Advertisement

Nem egyetlen lépésben – ez gyakorlatilag képtelenség lenne –, hanem több év alatt. (Az összehasonlítás végett: a manapság ördöginek lefestett Bokros-csomag két év alatt 5 százalékos csökkentést jelentett.) Ha Varga a több lépéssel a mostani választási ciklus 3 hátralévő évével számolt, ez akkor is évi több mint 500 milliárdos állami kiadáscsökkentést jelent.

Jól érzékelteti a méreteket, hogy a sokat átkozott giga stadionépítési program összesen 130 milliárdos.

Advertisement

A bombát robbantó napi.hu megjegyzi:

Varga itt nem a hiány csökkentéséről beszélt – vagyis adóemelések valószínűleg kizárva –, hanem egyenesen a kiadások csökkentéséről, ami a leginkább piacbaráti lépés.

Advertisement

Update: A nagy hír hatására már meg is született a Cink kedvenc kormánytagja, Bokros Mihály!

Advertisement

Fotó: Kovács Attila/MTI

Vélemény, hozzászólás?