A Cink tudomása szerint 10 igennel és 4 tartózkodással Zalavári László lett a bajai művelődési központ igazgatója, nem pedig a polgármester embere. Hiába adott meg hamis adatokat pályázatában a Fidesz-szóvivő polgámester favoritja!
Talán a Cinken közölt, nagy felháborodást keltett tegnapi poszt, talán a józan ész tette, de csütörtökön délelőtt a három pályázó közül nem Zsigó Róbert Fidesz-szóvivő-polgármester káderét, a kamu adatokkal pályázó Munczig Dénesnét, hanem az eddigi igazgató-helyettest, Zalavári Lászlót tették meg igazgatónak.
A sztori azért érdemelt országos figyelmet, mert Zsigó Róbert amiatt, hogy a nem egészen negyvenezres települése könyvtár-kultúrházának élére a saját emberét ültethesse, jogszabálymódosítást lobbizott ki Halász János kulturális államtitkárnál. Majd ezek után kiderült, hogy véletlenül mégis benne hagytak a rendeletben egy olyan pontot, amit a hátszeles jelölt nem tud megugrani: az öt év szakmai gyakorlatot.
Ezt úgy próbálták megoldani, hogy Munczigné pályázatában valótlan adatokat adott meg, amiket a munkáját meglepetésre komolyan vevő szakértő kiszúrt és szóvá is tett.
Mégis úgy nézett ki, hogy Munczignét az isten meg nem menti az igazgatóságtól, helyi forrásaink szerint tegnap ugyanis a település jegyzője magyarázta el az illetékes bizottságnak, hogy a szakértőnek nem volt igaza, és a 3 év 2 hónap gyakorlat valójában 5 év, mert a helyi rádió ügyvezetői pozíciója is művelődésszervezésnek számít.
Mára minden megváltozott.
Jellemző a pillanatnyi magyarországi és bajai helyzetre, hogy az egyik, az ügyet ismerő helyi ismerősünk a meglepő bréking hír hallatán így reagált:
Amit ez a Zsigó eddig itt csinált ebben a városban, és amilyen gátlástalanul, hát, nem hittem volna, hogy meg lehet ingatni (de persze reménykedtem). Most úgy érezheti magát a Zalavári, mint Hruscsov, amikor Beriját levezették az alagsorba, és egyszerűen fejbe lőtték. Szóval vannak rések a falon, és most találtunk egyet. 🙂