Művészetét lehet szeretni vagy nem szeretni, de el kell ismerni, hogy Zámbó Jimmy tényleg a legnagyobb király volt. De legalábbis a legnagyobb királyok egyike.
Művészetét lehet szeretni vagy nem szeretni, de el kell ismerni, hogy Zámbó Jimmy tényleg a legnagyobb király volt. De legalábbis a legnagyobb királyok egyike.
Míg a gitárkirály Radics Béla „pengékre" és „halakra" osztotta fel az emberiséget (a pengék azok, akik érzik a rockot, azon belül is a brit szellemet, vagy valami ilyesmi), az oktávkirály Jimmynél két kategória létezett: a "köcsög" és a „Bingó" – és utóbbiba csak saját maga tartozott!
Illetve egy időben Pataky Attila is – legalábbis Pataky Attila szerint. Mindez a Háromkirályok-turnén derült ki, ahol Pataky a rock-, Lagzi Lajcsi a mulatós-, Jimmy pedig a popzene királyaként lépett fel. Adjuk is át neki a szót, idézzünk Pataky önéletrajzi könyvéből:
Előbb persze megállapodtunk a gázsikban, aztán nyakukba vettük kis hazánk összes városát. Nem indult egyszerűen a dolog, mert az első felvidéki buli majdnem elmaradt, amit bemelegítésnek szánt Lajosunk, mert a beállásnál Jimmy meglátta a Lajcsi-féle szerény kis hangcuccot, és közölte, hogy már indul is hazafelé. Mást is mondott még, például, hogy a „dagadt" meg van bolondulva, amikor azt képzeli, hogy ő majd fellép egy ilyen hitvány énekcuccon, és egyébként is mindenki mehet a picsába. Ominózus kijelentése közvetlenül a buli előtt hagyta el a száját, amit a közönség egy része is hallott. Lajcsi szinte remegett (talán még fogyott is néhány dekát) Jimmy felháborodását látva, és amikor a „király" elindult az autója felé, kétségbeesetten hozzám fordult segítségért. "Attila, könyörgöm, hozd vissza, totál telt ház van, és óriási balhé lesz, ha elmarad a buli!" – nyöszörgött Lajosunk, és mit tehettem mást, Jimmy után iramodtam. Nem emlékszem már pontosan, mit is mondtam neki, de hosszú rábeszélés után arra kellett rájönnöm, hogy nemcsak az Edda énekese és megannyi nagylemez birtokosa vagyok, hanem Bingó is. Ezt mindaddig nem tudtam, de Jimmy felvilágosított, hogy őrajta kívül az egyetlen Bingó vagyok a szakmában, és az ő szavaival élve "a többi mind köcsög."
Később persze kiderül, Attila is érdemtelen a Bingó címre, és ráadásul mindezt pont Miskolcon kellett megtudnia.
A cigi, a pia és a mit tudom én, mi (vagy tudom, csak nem mondom) felőrölték az idegrendszeredet, és mindezek összessége törvényszerűen vezetett a tragédiához, aminek pontos és igaz történetét soha nem fogjuk megtudni, de a lényegen ez nem is változtat semmit. Egy ilyen említett 24 órás cigi, pia, nem eszem, nem alszom után még Jimmy kedvéért sem voltam hajlandó tovább „bulizni" és folytatni a nihilt, mivel már kurvára elegem volt az egészből. Felmentem szállodai szobámba (hogy még pikánsabb legyen a történet, ez éppen Miskolcon történt), miután Jimmy közölte az ott maradó társasággal, hogy én is egy köcsög vagyok (a Bingó már a múlté) és én is elmehetek a picsába stb. stb. Én hallottam mindezt, amitől persze nem tudtam elaludni, és hajnal felé lementem a még mindig dorbézolók közé, hogy közöljem Jimmyvel, hogy szerintem derék őrangyala van, mert az adott helyen védi őt a vendégjog, de ha máshol lennénk, bizony szétütném azt a szép arcát, amivel megáldotta őt a Teremtő. "Nem kell téged bántani, kinyírod te saját magad!" – vágtam a fejéhez, és nem gondoltam volna, hogy olyan rövid idő múlva ez be is következik.
Bizony, sajnos bekövetkezett. 2000–2001-ben huzamosabb ideig Londonban tartózkodtam, ott értesültem a haláláról. Egy haverom írta meg e-mailben, először azt hittem, csak szórakozik, ugratni akar. Az egész sztori annyira valószerűtlennek tűnt. Aztán kiderült, hogy nem.
A hazai sajtóban nem tudtam követni az eseményeket, de Jimmyvel két ismertebb brit magazin is foglalkozott.
Az FHM 2001. márciusi számában a „Híres bandák, akikről még sosem hallottál" rovatba került be Jimmy. „Gulyás, Erdély és Ferenc Ferdinánd – ez az ütős koktél teszi Magyarországot oly vonzóvá és unalmassá egyszerre" – kezdi egy érdekes felütéssel a lap, aztán rátér Jimmyre, aki az újságíró szerint Elvis-imitátorként kezdte. (Jimmy sok minden volt, de Elvis-imitátor pont nem.). Beszélnek még a „tízezer fős, teljesen tébolyodott klimaxos nőkből álló hadseregről", aki rajongótáborát alkotta, és arról, hogy a Király 1994-ben képviselőjelölt is volt. Ez valóban így történt, az énekes a Pozsgay-féle NDSZ (Nemzeti Demokrata Szövetség) színeiben indult Csepelen az országgyűlési választásokon. Elbukott az első fordulóban, ahogy a párt többi versenyzője is.
Szóba kerül az is, hogy valaki beküldte a fotóját egy csúnya nőkkel foglalkozó weboldalra, ahol nagy sikert aratott. Külön kiemeli a cikk, hogy Jimmy haját ellopták, és a belgrádi (!) rendőrség nagy erőkkel nyomoz a tincsek után. Az FHM forrásai szerint 30 000 fontot is érhet az eltűnt királyi hajkorona – vagyis akkori értéken számolva 10-11 millió forintot.
Jimmy érdemeinek felsorolásából viszont kimarad, hogy Miskolctapolcán egy hotel is viselte a nevét. Pedig ez szerintem egyedülálló dolog a popzene történetében! (Jim Morrison ugyan lemezborítón is pózol egy Morrison Hotel előtt, csak azt nem róla nevezték el, hanem egyébként is úgy hívták.) A Jimmy Hotelben nemcsak Jimmy-freskó, -szobor és aranykoronás étlapok, szalvéták voltak, de a szobákat is úgy hívták, hogy „Királyi lakosztály", „Adrián kuckója", "Edit asszony szentélye" stb.
Az FHM vicceskedő/gonoszkodó cikke mellett jóval érdekesebb a Q magazin beszámolója, szintén a márciusi számban. Amelyben olyan kép is van, amint Jimmyt a mentőben viszik. Mint említettem, ekkoriban nem voltam itthon, elkerülhette a figyelmemet, de én sosem láttam ilyen fotót a magyar sajtóban, vagy csak nem emlékszem. Kérdés, honnan vett egy ilyen képet a Q magazin, illetve, hogy egyáltalán Jimmy van-e a fotón, mert azt nem lehet megállapítani. A lap sztorija szerint a Király lelkes vadász volt, és egy barátjának mutatta meg épp új pisztolyát, amikor az magától elsült a kezében. A hajeltűnés itt is központi téma.
Apró kultúrtörténeti érdekesség még: egy viszonylag nem túl ismert, de magyarországi kapcsolatokkal is rendelkező londoni művészt, zenészt, David Swiftet annyira megihlette a Király tragédiája, hogy készítette egy ilyen művészi cd-installációt kartonpapírból, amit aztán nekem ajándékozott, azóta is nagy becsben őrzöm. A műből ez az egy darab van a világon, eszmei értéke felbecsülhetetlen.
A sorozat előző részei:
Budapest nem Banglades 1.: Trabant taxik az éjszakában
Budapest nem Banglades 2.: Káposztaföldek forever