Cinizmusversennyé silányulhat az 1956-os magyar forradalom hatvanéves évfordulója.
Egyrészt, a sajtószabadságról sajátosan gondolkodó hatalom Kossuth téri megemlékezésén nem mást, mint a “szabadság népét” ünnepli, ami tökéletesen illeszkedik a döngölt padlójú tömésházakból Carrara-i márványpadlós rezidenciákra gumicsizmában átslattyogó parasztlegényeink mosolygós, disznószarszagú cinizmusához.
Másrészt, a Gyurcsány vezette “demokratikus ellenzék” nem máshol, mint az Astoriánál (!!!) hírdette meg a “Mossuk le a gyalázatot” nevű rendezvényt. A tíz évvel ezelőtt, éppen az Astoria környékén boldog-boldogtalant összeverő rendőrség akkori vezetőit hálából kitüntető Gyurcsánytól, és tarka-barka szövetségeseitől ez szintén tiszteletet parancsoló, öklendetes teljesítmény.
Mindeközben érdemi ellenzéki munkát végző keveseink egyike, Juhász Péter kiátkoztatott, és lefideszbérenceztetett a gyurcsánypárt által, amire Juhi gondolt egy nagyot, és kevés, ámde lelkes támogatójával együtt, a migránskvótás hangulatkeltéstől folyamatos erekciót abszolváló fidesz-zombik háta megett kíván majd sípolni egy jót.
A Jobbik a Corvin közben, az LMP pedig… – a fene tudja hol, ugyanis még a weboldalukon sem tartották szükségesnek tudatni ezt, a CETA miatt zaklatott híveikkel (talán a Várban, a Mansfeld emlékműnél, de senki ne vegyen rá mérget) – tart megemlékezést.
Ugyanott tartunk , mint tíz éve; becstelen hatalom, becstelen ellenzék, és a Rákosi-címert zászlóból kihasítókkal, a Sztálin-szobrot ledöntőkkel, és az utcán harcoló, csillogó szemű kölkökkel egy univerzumban sem említhető, az aktuálpolitika-koktélban feloldódó, cinikus hangadóik.