Csókolj gyorsan, préselj lassan*

Utolért a felnőtt emberek átka, végre én is beleőrültem egy háztartási gépbe. Ráadásul nem is ütvefúróról vagy flexről van szó – hanem egy gyümölcsprésről.

Számomra a rendszerváltással kinyíló nagyvilág egyik legfontosabb hozadéka az volt, hogy anyám kitalálta magának: mindenáron szüksége van egy gyümölcscentrifugára.

Egy vagy két évig rendszeresen sóhajtozott miatta, hogy milyen jó is lenne egy gyümölcsprés, aztán végül apám beadta a derekát, és az egyik karácsonykor ott volt a fa alatt egy vadiúj Braun centrifuga. Pont olyan, mint az alábbi videón.

Azt ma már nehéz átélni, hogy a Braun akkor mennyire cool cég volt: az MTV-n (ami akkor még valódi zenetévé volt, videoklipekkel és szuper zenés műsorokkal) folyamatosan a Braun jött szembe mindenütt. Hogy mást ne mondjak: MTV's Braun European Top 20. Közben a rikkantással leállítható Voice Control vekker reklámjai mentek, szóval a Braunt már csak ezért is örömmel fogadtam én is.

A gyümölcsprést kipróbáltuk: almával, naranccsal, tudom is én, még mivel. Szuper volt, a lelkesedés egészen az első tisztításig ki is tartott, akkor azonban szembesültünk azzal, hogy a prés úgy van összerakva, hogy mind a nyolc alkatrészét külön el kell mosni.

Használtuk vagy háromszor, aztán kész, ennyi volt, elfelejtettük, anyámmal az élen, hiába a sok sóvárgás azelőtt. A gyümölcsprés jó két évtizedre eltűnt az életemből, és ha nagy ritkán eszünkbe jutott, akkor is csak gunyoros megjegyzések erejéig.

Aztán januárban apám pincéjében rátaláltam a dobozra, benne a gyümölcsprés, úgy, ahogy azt 1992-ben elcsomagoltuk. Hirtelen ötlettel megkérdeztem a barátnőmet, ne vigyük-e haza, úgyis csak a port fogja. Hazavittük, és azóta – bátran mondhatom – megváltozott az életem.

Nem volt ez teljesen előzmények nélküli, hiszen néha csináltunk smoothie-szerűségeket otthon, amik nem rosszak, de eleve kell hozzájuk valami más, meg is kell hámozni a gyümölcsöket, a centrifuga viszont új távlatokat nyitott. Pláne, hogy a hipszter juice-bárok még divatosak is lettek – de nem pont arról van szó, hogy a 25 éves gyümölcsprésünket utolérte a korszellem.

Préselni először is tök jó érzés: benyomod az almát (azt még hámozni se kell), a narancsot, az akármit a gépbe, hallod, ahogy szaggatja szét a gyümölcshúst, alul pedig már csorog is ki a változó színű lé, ami szinte mindig finom. Olyannyira, hogy ma már eszembe sem jutna gyümölcslevet venni a boltban, mert az egyszerűen nem ilyen jó.

A gyümölcsprés ráadásul kreativitásra sarkall: ma mit préseljek és mivel? Az alma-narancs kombó elég egyértelmű, és nagyon jó is, de ez csak a kezdet. Alap a sárgarépa meg a cékla is, és aztán jön a többi: kivi, ananász, mangó, mandarin, passiógyümölcs, aztán zöldségek, és hol van még a gyümölcsszezon?

Ma már úgy megyek be a zöldségeshez, hogy ezekből mit lehet lepréselni? Vajon a retket vagy a brokkolit érdemes? Olyan lettem, mint özvegy Szievertné abban az Örkény-egypercesben, akit megbabonáz a vadonatúj mosógép:

Mikor visszatért, s négyszemközt maradt a géppel, oly frissnek és kipihentnek érezte magát, hogy eszébe sem jutott lefeküdni. Odahúzta a hokedlit, s egy ideig barátságosan nézegette a mosógépet. A szekrény aljában talált még egy csomó viseltes, foltozásra vagy foltnak szánt fehérneműt; ezeket gyorsan kimosta, s aztán a következő fuvarral az összes konyha- és padlóruhákat. Ekkor becsöngetett a szomszéd Hoffmanékhoz, ahol három gyerek volt, és elkérte a szennyesüket. Negyed egy múlt, mikor ezzel is végzett.

A Nagy Lajos király úton már mindenki aludt, csak a mosógép nem volt álmos, és özvegy Szievert néni sem. Behozta a létrát, fölmászott a tetejére, és súlyos testével a magasban imbolyogva leszedte az ablakokról a függönyöket. Megkínálta velük a gépet.

Hát én is megkínáltam sok mindennel. Ki kellett tapasztalni, hogy az alma olyan, mint a vivőolaj, sok levet ad, a színe is semleges, és majdnem mindenhez passzol. Ja, és finom is! A másik hasonló adalék a sárgarépa, az hasonlóan olcsó is, bár talán egy fokkal markánsabb íz.

A céklalének kicsit földíze van, de az alma és a narancs csodás többletet hoz ki belőle, egyszer pedig kivit is tettem bele, és egyből kiderült, hogy az volt a hiányzó láncszem, mert kivivel még finomabb.

Aki a fentiekből azt szűrte le, hogy igazából mindegy, mit keverünk mivel, az téved: nem megy minden mindenhez, és ha igen, akkor sem mindegy az arány. Például nagy kedvencem volt a kivi, alma, zellerszál trió, nemcsak a szép zöld szín miatt (a szín érdekében még spirulinát is raktam bele, de arról azt se tudom, micsoda), de valahogy úgy sikerült eltalálni, hogy egyik íz sem nyomta el a másikat, viszont kellemesen savanykás és édes is maradt egyszerre.

A lilakáposzta keményebb dió: azt már csak én vagyok képes meginni otthon, eléggé elnyomja a többi ízt, de én egyrészt szeretem, másrészt gyönyörű színe van, egy lilakáposzta-cékla-alma koktél színre maga a tökély, és ízre sem rossz egyáltalán.

Na oké-oké, de mi lett a mosogatással? – merül fel a kérdés, teljes joggal. Magam sem tudom az okát, de most valahogy nem okoz gondot. Pedig semmi nem változott, ugyanolyan gusztustalan pép marad utána, plusz mindenhonnét le kell mosni a kifröccsenő céklafoltokat, de gond nélkül megcsinálom.

Egyszerűen akkora élmény a préselés, hogy bőven megéri, másfelől lehet, hogy évtizedek alatt kisebb horrorként rakódott le bennem a gép elmosása, és ehhez képest annyira nem durva.

Azt persze nem gondolom, hogy évekig kitart a lelkesedés, de ez a másfél hónap is jelentősen túlszárnyalta már a várakozásaimat. Az sem érdekel, ha valaki majd bebizonyítja, hogy a centrifugálás az összes fontos vitamint meg enzimet tönkreteszi – mert így is finom, és még mindig egészségesebb, mint kb. bármilyen gyümölcslé.

Akkor bizonyosodtam meg végleg, hogy jó úton járok, amikor a hírhedten undorítókaja-mániás Szily látványosan viszolyogni kezdett a préselős mániám hallatán. Pedig a gyümölcslé egyszerűen tök jó: csinálni is, inni is. Préseljetek ti is, és a világ egy boldogabb hely lesz!

*az első, aki megmondja, honnét van az idézet, kap egy pohár ringlójuice-t ajándékba, ha szezonja lesz!