És most keserűen bánok minden pillanatot, amikor nem a kártyámat húzták épp le az Il Bacio di Stilében. Megnéztük, mi történik Gattyán György becsődölt szuperluxus áruházában a nyitvatartás utolsó óráiban. Velem az történt, hogy megvettem életem első tunikáját.
Megvan még a Dilis Kokós Fideszes szett? Az eladók már részegen dobálják egymást kétmillió forintos kígyóbőr pénztárcákkal? Vagy csendben sírnak a sarokban?
Egy csomó kérdés merült fel Inkei riporterben és bennem, és mivel korábban együtt bolondoztunk az Il Bacio di Stilében, együtt is vágtunk neki, hogy megnézzük a helyzetet a zárás előtt nem sokkal.
Érzelmekkel csordultig telve ballagtunk az Andrássy úton, hogy a tetthelytől már 2 egész háznyira már mellbe is vágjon a jól ismert parfümillatfelhő. Ekkor találkoztunk két, neve elhallgatását kérő filmes lányismerőssel, akik éppen onnan jöttek, de hajlandók voltak visszanézni velünk. Nők nélkül ugyanis irtó nehéz, szinte lehetetlen feladat ruhát válogatni.
Az áruházban egészen sokan mászkáltak, hátha leesik még valami eszementül leértékelt egymilliós zakó. A férfiosztályra felérve először azt hittük, hogy eltévedtünk, míg rá nem ébredtünk, hogy az alapterület legalább felét már leválasztották és bezárták. Az, hogy így is elfértek a ruhák szép szellősen, arra utal, hogy meglepően sokan vásárolhattak be a leértékelt cuccokból az utóbbi hónapban. Ennek megfelelően alig-alig találtunk ismerős darabokat, Inkei riporter lila értelmiségi pulcsiját és a Dilis Kokós Fideszes virágmintás nadrágját leszámítva.
A lányok révén viszont hamar megismerkedtünk a Yamamoto márkával, ami álnégeres hangulatú, sportos izéket árul, amiket harcedzett gettólakók helyett Z. szerint igazából dagadt ruszkik szoktak hordani. Azonnal hivogatni kezdett a milliárdos laboránsok világát idéző, diszkókba szánt Yamamoto orvosi köpeny. Engedtem a hívásnak, fölvettem, amni olyan hatással volt rám, mintha 98 százalékos tisztaságú bolíviai kokainból szőtték volna. A próbafülkében ezért azonnal gazdag buliorvosként léptem fel, és ellenőriztem Inkei mester prosztatáját.
Adta magát a gondolat, hogy az orvosi köpeny párosítsam össze a Dilis Kokszos Nadrággal. A próba több mint sikeresnek bizonyult:
Így a végére teljesen véletlenszerűen maradtak proletároknak is megfizethető cuccok, így az alant látható, tízezernél alig drágább RUI-t felöltve villámgyorsan átalakulhattam Ekire Váró Fideszes Tendernyertessé:
Hoppá, tenderbontásra illik zakóban érkezni, – jutott eszembe, majd ennek megfelelően feldobtam az összeállítást egy még most is negyedmillióba kerülő, de amúgy igazán kellemes zakóval:
Erre a konszolidált, mégis remek ingre hiába próbáltam rábeszélni Inkeit:
Bence igazából a Ha Ezt Felveszem Talán Ákosnak Néznek mintájú asszimetrikus farmermellénykében érezte magát elemében, de annyira, hogy el is felejtettük felírni az árát:
Most már tudom, hogy miben érzem magam a legtáncosabb kedvűnek: egy Brokeback Mountain hangulatú Yes Saint Laurent diszkódzsekiben. Önkéntelenül is rázni kezdtem benne, és ha nem félmillió, már Ibizán csapatnám benne:
A megváltást viszont az hozta, hogy vissza-visszatértem a Yamamoto-blokkhoz, ahol egyszer csak megláttam ezt az érthetetlenül hosszú pólót, vagyis inkább tunikát vagy mit, ami teljesen magával ragadott, pedig akkor még nadrágot is viseltem alatta:
Amikor kiderült, hogy a helyhez képest bagónak számító 13 ezerrre értékelték le, éreztem, hogy itt a pillanatom, és azzal a lendülettel megvettem. A lányok megkérdezték, hogy leggings-szel fogom-e hordani. Ez elgondolkodtatott, úgyhogy a szerkesztőségbe visszaérve kipróbáltam nadrág nélkül:
Mit mondjak, gazdagnak lenni és hülye ruhákban járni csodálatos! Most itt írok, miközben a szellő olyan pajkosan játszik a combomon, mint L. Simon László a barackmaggal, és elvesztegetett évnek érzem az eddigieket, hogy nem tunikában jártam mindig.
A végén érzelmes pillantást vetettünk a ma bezáró férfiosztályra:
Aztán távoztunk, örökre.
De a tunika, az velem marad. Köszönöm, Gattyán György, köszönöm, NAV, hogy összehoztátok nekem ezt a nem várt alkalmat!