Két percre a belvárostól a dombok oldalában ott van Miskolc kispolgári favelája. Katakombaszerű borospincék és illegális kocsmák az Avason.
Én vagyok az igazi szerencsétlen turista, legtöbbször képtelen vagyok egyedül egy térképpel vagy egy okostelefonnal elindulni egy tökismeretlen városban, inkább várom azt, hogy valami idegen megkeressen és felajánlja, hogy ő most megmutatja nekem, mi az igazi trúság a templomokon és a múzeumokon kívül. Mondanom sem kell, hogy ilyen 0, azaz nulla alkalommal történt meg, úgyhogy marad nekem általában az, mint amikor Grazban unalmamban felsétáltam a Schlossbergre és megnéztem a lakat-, és kulcsmúzeumot. Az utóbbi tök jó volt egyébként, ajánlom mindenkinek.
A hét elején viszont kaptam egy levelet Bereczki Zoltántól, a Miskolc Blog egyik írójától, aki felajánlotta, hogy körbevisz az Avason, de nem a híres lakótelepen, hanem a domb másik oldalán, ahol ott lapul legalább ezer borospince úgy, hogy alig tud róla bárki, aki nem helyi. Még szép, hogy ugrottam a lehetőségre.
Két perc után tudtam, hogy egyáltalán nem bántam meg. A borospincék egy bürokráciai szürkezónában vannak a domboldalán, ami azt jelenti, hogy nagyrészét nem is engedélyezték. Az önkormányzat állítólag még azt sem mérte fel rendesen, hogy mennyi és milyen méretű pincehálózat lapul a telkek alatt. Voltunk olyan kisháznál, ahol a kikért papírok szerint más a ház és a kert helyrajzi száma.
A fura méretek és a nem pont legális terjeszkedések miatt az egész avasi domboldal leginkább úgy néz ki, mint ahogy én itt a hotelszobámban elképzelek egy brazil favelát, egymás hegyén-hátán állnak a nagyon fura méretű, egymásból kinövő, néhol homlokegyenest különböző kisházak. Vannak olyanok, amiket lakóháznak használnak, vannak, amiket csak víkendháznak, de vannak olyanok is, amik üresen állnak vagy amikbe hajléktalanok költöztek. Villanyt már vezettek a legtöbb pincéhez, csatorna vagy víz alig van.
Hajléktalant nem látunk, de egy elkóborolt csirkére vadászó nénit igen. Meg két kecskét is. Zoltán megmutatja azt a tetőt, ahol ők rendszeresen szoktak üldögélni és borozni, de a tulajdonos azóta lebetonozta üvegszilánkokkal. Móra Ferenc is ivott errefele régen, bár őt nem hajtották el gerillacsapdákkal, hanem kapott magának egy rendes emlékművet.
A borospincék nagyrésze még akkor épült, amikor a város jelentős borhatalomnak számított. Az Avas túloldala tele volt szőlővel, de a beépítés és a lakótelep elvette a helyet a tőkék elől. Zoltán családjának borospincéjébe például a Tokajból hozzák a bort és öntik helyben hordóba, hogy legalább a hangulat meglegyen.
2010-ben Csáki László készített egy rövid dokumentumfilmet a pincékről Bádogváros címmel, itt meg is tudjátok nézni.
Csáki filmjében is kimondja az egyik szereplő, hogy az Avasnak vigalmi negyednek kellene lennie, egy olyan városrésznek, ahova el lehet menni sétálni, borozni, bulizni. De amíg nincsen víz meg csatornázás, addig hogy legyen az belőle?
Pont ugyanilyen gondolatokkal sétáltam a hepehupás utcákon, de aztán egyre jobban arra figyeltem, hogy milyen vagány díszítések vannak egyes házaknál. A legenda szerint az egyik borospince egy volt munkásőré volt, a terasz korlátján pedig ehhez passzolóan olyan díszítések voltak, amiken prominensen megjelent egy gépfegyver, egy kalapács, egy repülőgép és egy csomó füstölgő gyárkémény.
Vagy ott volt az a ház, ami gyakorlatilag lepofozza az összes budapesti romkocsmát külső dizájnban:
A csirkevadászó néni és unokája kivételével senki sem jön szembe az Avason. Az egész olyan, mint egy szellemváros, ahova még néha visszajárnának vakolni és csempézni a lakók. Úgyhogy kifejezetten örülök, amikor megtudjuk, hogy igen, létezik több nyitott pince is van a dombon, sőt, következő nap az egyikben buli is lesz. Amikor elküldi emailben a flyert, kétfajta zenei stílus áll rajta: ezoterikus világzene és hardcore techno.
A buli a TINTA Multikulturális Közhasznú Egyesület pincéjében van. A Tinta tulajdonosa Bence, akiről két nagyon vicces dolgot tudok meg, még mielőtt felérnék az Avasra:
- A főutcán dolgozik élő szoborként.
- Ő volt a város egyetlen biciklisfutára. Évek alatt egyetlen megrendelése volt.
Amikor odaérünk a tintához, akkor nem tudom min lepődök meg jobban: azon, hogy Bence még szobornak mázolva, egy fezben fogadja az embereket, vagy hogy egy 2013-as VICE-buli posztere van a bejáratnál.
A Tinta belülről úgy néz ki, mint bármelyik budapesti romkocsma, csak kicsiben. Régi fotók, régi poszterek, ironikus retró tárgyak, egy csomó zsizsegő ember. De két lépésre a bejárattól kezdődik a lépcső a nyirkos, elképesztő hangulatú borpincébe, ahol éppen sámándobolnak. Visszaértünk 1996-ba.
A kétrészes, hosszú pince végében úgy dobol a Yazd Trio, mintha egész Tibet szabadsága múlna rajta, a színpad előtt egy maroknyi ember bólogat. Nem tudom eldönteni, hogy viccelnek, vagy komolyan veszik, de aztán előadják a Norbi című számukat, aminek az egyetlen szövege az elnyújtott "Norbi". A közönségben dülöngélő Norbi nagyon örül a számnak.
Kimegyünk a pincéből, mert kezd a füstölőktől se nem látunk, se nem szagolunk rendesen. A bejáratnál közben megérkezett még egy csoportnyi budapesti, akiket egész nap azzal traktáltunk, hogy megyünk bulizni az Avasra. Senki sem fordul vissza rögtön. A Tinta előtt áldogálni legalább annyira menő dolog, mint a Központ vagy a Vittula előtt, azzal a különbséggel, hogy nem a belváros néz vissza ránk, hanem egy csomó sötét és üres nyaraló. A bejárattól látni Miskolc fényeit, úgyhogy egy percre sem felejtjük el, hogy két percre vagyunk a belvárostól.
Még akkor sem, amikor a Yazd Triót leváltja DJ Hard Lama és az ő hardcore technója, vagyis hát őszintén szólva én nem tudom, ki az a DJ Hard Lama, mert a színpad teljesen üres, a techno viszont már dörömböl, amikor leérünk. Ott van még rajtunk kívül két helyi arc, akik olyan táncot nyomnak, amiket én élőben soha nem láttam, egy sötét sarokban pedig egy hosszúhajú szőke lány napszemüvegben rázza a fejét. Először elkezdünk ironikusan ugrálni, aztán folytatjuk nem ironikusan. Ha van helye olyan döngölésnek, amit a Ponyvaregény szövegei szakítanak meg, az egy párás és füstös borospince Miskolc dombjának mélyén.
Megint felmegyünk, ahol a stabil aláfestő gumizenéből YouTube-diszkó lett, amiben egymást váltja az Anthrax és a Yello. A budapestiek még mindig itt vannak, bár páran el akarnak indulni a város egyik igazi romkocsmájába, a Helynekembe. Következő reggel tudom csak meg, hogy ott nem volt ekkora a buli.
Azt majdnem elfelejtettem, hogy Miskolcon is ettem gigaburgert:
És még itt van egy kép Miskolcról az avasi kilátóból:
Hatalmas köszönet Bereczki Zoltánnak, amiért megkeresett engem azzal, hogy körbevezet az Avason. A Miskolc Blogot itt tudjátok elolvasni. És ha bármi hasonlóság van a poszt és az Origo beszámolója között, az csak azért, mert a túrát és a bulit is együtt csapattam Varga Dénessel.
Fotók: Klág Dávid / cink.hu