Én egy berlini vagyok?

Holnapután Berlinbe megyek. Soha nem jártam még ott, németül sem beszélek, viszont annyira átszövi a hétköznapjaimat minden ami Berlin, hogy valószínűleg nagyot fogok koppanni.

Berlini zenét hallgatok, tanulok Berlinről, és tényleg, általában azt hiszem, tudom mi Berlin lényege. Vagyis persze hogy nem tudom, mégis azt hiszem, tudom. Így van ez, amikor utazol: súlyos tévképzetekkel indulsz, aztán kapod a pofonokat jobbról-balról, és ha szerencséd van, egy-két dolog beigazolódik, amit elképzeltél. Berlinről 3 dolgot gondolok.

Techno

Szeretem a német technot és a deep houset. Bár nem csak berlini DJ-ket hallgatok, az egész szcénát mégis oda kötöm. Talul, Oliver Koletzki, Kalkbrenner testvérek, Peer Kusiv vagy Patrick Schulze szól a fülemben az éjszakain. Láttam a Berlin Callingot, és ez alapján Berlin egy sötét, melankolikus, dekadens hely, ahol viszont eszement módon lehet bulizni. Ha tudok, mindenképp el is megyek.

Hidegháború

Az 1945 és 1990 közötti időszak világtörténelmének egyik ikonja Berlin. Ezen a városon vitatkozott Sztálin és Truman, Hruscsov és Kennedy. Aztán majdnem fegyveres konfliktus lett abból, hogy a szovjetek lezárták a nyugati megszállási szónákból az ide vezető utat. Itt épült meg a vasfüggönyt jelképező fal, ami családokat választott szét, és amin elkeseredett menekültek százai próbáltak nyugatra menekülni, a leghülyébb módszerekkel. Az amerikai elnökök is szerették a várost, Kennedy így

Reagan pedig így

Multikulti

Kelet európai bevándorlók, orosz katonák leszármazottai, afrikai és török vendégmunkások, a NER-től rettegő magyar írók és művészek, meg úgy mindenki mindenhonnan Berlinben lehet. Ráadásul egy kulturálisan elég termékeny mixet alkotva.

Ez a kép él bennem Berlinről. Ha most onnan olvasod a Cinket, írd meg, hogy miért vagyok tökéletesen tájékozatlan, és hogy hol kéne söröznöm holnapután, ha már megérkeztem az Alexanderplatzra.