​Ennél bicskanyitogatóbbat ma tuti nem fogsz már olvasni (18+)

Az ELTE Jogi karának Instruktori köre, azok, akik gusztustalan, faszszopós dalokat énekeltettek a beivott gólyákkal, prímán megágyazva a bulierőszak kultúrájának, nyílt levélben védekeznek.

A menetnek vége, kijössz az ágyból,
A tangádban ezer geci táncol.
Egy részeg fazon a segged után nyúl,
Te nem tudod miért, de újra megdugott.

Advertisement

Ilyen indulókat daloltattak a gólyákkal azok az instruktorok, akikre a gólyatábori nemierőszak-botrány kipattanása után lecsapott az ELTE rektora, és akik közül pár napja hárman egyéves, egyetemtől való eltiltást kaptak, egy instruktor pedig egy félévet kénytelen kihagyni.

(Nekik nem direktben volt közük valamelyik kipattant erőszakolási ügyhöz, az egyetem az általuk fenntartott szexista, a borzasztó eseményeknek megágyazó gólyatábori kultúrát tartotta elfogadhatatlannak.)

Advertisement

Szóval a feloszlatott kör megbüntetett tagjai, ahelyett, hogy meghúznák magukat, most védekezés/ellentámadásba mentek át. Az eredmény egy párját ritkítóan hergelő, önmosdató-vádaskodó közlemény, íme:

Az ELTE-ÁJK 2014-es siófoki gólyatáborának lebonyolításában résztvevő Instruktori Kör közleménye a gólyatáborban énekelt dalok miatti fegyelmi eljárás hivatalos eredményével kapcsolatban

Tisztelt Újságíró/Szerkesztő!

Az Instruktori Kör az ELTE Állam- és Jogtudományi karának 14 éve működő, hallgatói öntevékeny szervezete, nem azonos a kari Hallgatói Önkormányzattal. Az Instruktori Kör olyan önkéntesekből álló csoport, melynek tagjai mindenféle juttatás nélkül segítik az elsőéves hallgatók egyetemi beilleszkedését, kari szabadidős programokért felel, továbbá karitatív akciókat szervez árvaházak, alapítványok részére.

Az Instruktori Kör 4 tagja ellen lefolytatott fegyelmi eljárásnak nincs köze az ELTE Tanító- és Óvóképző Karán történt szexuális bűncselekményhez, és a tavalyi ELTE ÁJK gólyatáborban történt erőszakos cselekményhez sem. A szervezet elítéli az erőszak és a bármire való kényszerítés burkolt és nyílt formáját.

Szeptember közepén Főtitkár Úr vezetésével lezajlott a 2014-es siófoki gólyatábori események hivatalos rektori vizsgálata. Az eseményekkel párhuzamosan mind a kari gólyatáborban, mind a vizsgálat alatt „megkérték" a szervezet tagjait, hogy ne adjanak ki sajtónyilatkozatot, és a médiának semmilyen formában ne nyilatkozzanak.

A hivatalos vizsgálat során több mint 150 gólya megkérdezése után elenyésző kisebbség erősítette meg „oda nem illő" dalok éneklését és ezek közül is számos válaszadó hozzáfűzte, hogy valójában nem énekeltetésről volt szó, hanem "a gólyák önkéntes, lelkesedésből fakadó énekléséről", valamint a válaszadók 100%-a cáfolta azt, hogy bármilyen megalázó, személyiségi jogait sértő, vagy szexuális tartalmú játékra sor került volna a tábor során.

Azonban a vizsgálat lefolytatása után Rektor Úr intézkedései alapján az Instruktori Kör tagjai ellen a legsúlyosabb fegyelmi büntetés kiszabására irányuló javaslattétel mellett fegyelmi eljárás indult. Október 7-én két instruktort, valamint az Instruktori Kör elnökét a kari fegyelmi bizottság vétkesnek találta és két félévre eltiltotta egyetemi tanulmányai folytatásától. Az instruktori kör egy további tagját pedig egy félévre tiltotta el a tanulmányai folyatásától. Az eltiltott hallgatók között szerepel ERASMUS ösztöndíjban részesült hallgató és az abszolutóriuma előtt álló tanuló is, így az ő esetükben különösen súlyos hátrányt jelent a kiszabott büntetés.

Maga a fegyelmi bizottság is elismerte, hogy mindez példa nélküli a fegyelmi eljárások történetében, hogy a fegyelmi eljárás kezdeményezője a büntetés mértékére is indítványt tesz. Az Instruktori Kör aránytalannak és méltánytalannak tartja a négy hallgatót ért szankcionálást. A gólyatáborban énekelt kifogásolt dalok nagy része (pl.: Jogászinduló) évtizedes hagyományokkal rendelkező énekek, évtizedek óta a gólyatáborok részei, nem csak az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. A mindenkori kari vezetés tudtával, tűrése és hallgatása mellett léteztek/léteznek.

Az Instruktori Kör tagjai sajnálják, hogy a gólyatáborban énekelt dalok rossz fényt vetettek az egyetem hírnevére. Egyúttal elnézést kér mindazoktól, akiknek mindez sértette a jó ízlését. Az Instruktori Kör vállalja, hogy a jövőben a kari vezetéssel együttműködve változtat az énekelhető egyetemi dalok listáján, hogy tartalmuk méltó legyen az ELTE jó hírnevéhez és szellemi örökségéhez, valamint szeretné, hogy a megfelelő kari ellenőrzési garanciák lefektetése után újra folytathassa a tevékenységét.

„Ius est ars boni et aequi."

Budapest, 2014. október 10.

Tisztelettel,

Az ELTE ÁJK megszüntetett Instruktori Köre

Update: A világ szerencsére nem egyszínű, de még a mi szerkesztőségünk sem, kiderült például, hogy Albert szerint ebben az ügyben farizeus vagyok, aki átesett a moralizáló ló túlsó oldalára. Itt az erről szóló friss posztja, alatta válaszoltam már neki egy kommentben.

Advertisement

Vélemény, hozzászólás?