Húszéves Eric Cantona kung-fu rúgása, ami mára az amúgy zseniális futballista leghíresebb megmozdulása.
Húszéves Eric Cantona kung-fu rúgása, ami mára az amúgy zseniális futballista leghíresebb megmozdulása.
Cantona egyébként is balhés játékos volt, kifejezetten nehéz ember, de ha nincs ez az őrült pillanat, akkor talán ma mindenkinek a felhajtott gallér jutna az eszébe róla, meg az, hogy mekkora labdarúgó is volt. Így viszont örökre összeforrt a neve a kung-fuval.
A francia annyira nehéz ember volt, hogy egyebek között azért is ment Angliába, mert odahaza elfogyott körülötte a levegő: akivel lehetett, összeverekedett és összeveszett, a legutolsó botránya miatt el is tiltották, mire ő válaszul bejelentette a visszavonulását – de szerencsére aztán inkább csak Angliába költözött.
A Leedshez szerződve kulcsszerepet vállalt a klub bajnoki címében 1992-ben, de egy évet sem töltött eé, mert az év végén Alex Ferguson átcsábította Manchesterbe, ahol végül igazi legenda vált belőle. A United új aranycsapatának vezéregyénisége lett, rögtön nyertek két bajnoki címet, és úton voltak a harmadik felé, amikor következett 1995. január 25.
Az évfordulóra a BBC és a Guardian is nagyszerű visszaemlékező cikkekkel készült – utóbbiak még Legóval is modellezték a halhatatlan képsorokat –, úgyhogy azok alapján könnyen fel tudjuk frissíteni a nevezetes napot.
A Crystal Palace elleni mérkőzés eredetileg nem Cantonáról, hanem a United új igazolásáról, Andy Cole-ról szólt, akit két héttel azelőtt vásárolt meg Ferguson, a kor egyik nagy szenzációját okozva ezzel. A Selhurst Parkban azonban ott volt a tribünön Massimo Moratti, az Inter jövendőbeli tulajdonosa is, aki inkább Cantonára volt kíváncsi.
Sokat sem ő, sem Cole nem mutatott: a gól nélküli első félidőben Richard Shaw szorosan fogta a franciát, aki jól felhúzta magát ellenfele kellemetlen piócastílusa miatt, meg azon is, hogy a játékvezető szerinte nem volt elég erélyes Shaw szemétkedéseivel szemben. Egykori játékostársa, Iain Dowie szerint ebben semmi szokatlan nem volt, Shaw edzésen is ugyanilyen volt, és néha össze is verekedtek emiatt, noha jó barátok voltak.
Cantonát viszont amúgy sem volt nehéz felhúzni, és a második félidő elején nem is bírta tovább, jókorát rúgott őrzőjébe, ráadásul pont a partjelző orra előtt. A bírónak nem volt más választása, mint hogy kiállítsa a francia zsenit, aki akkurátusan lehajtotta a gallérját, majd megindult a manchesteri kispad felé. Ferguson azonban tudomást sem vett róla, ezért elindult a távolabb lévő játékoskijáró felé.
Ekkor jelent meg Matthew Simmons, egy húszéves ablakgyártó, aki a helyét elhagyva szaladt le közvetlenül a pálya mellé, hogy beszóljon Cantonának. Ő azt állítja, csak annyit mondott, hogy "Ennyi volt, Cantona, mehetsz korábban zuhanyozni!", a mellette ülők szerint viszont a "Takarodj haza Franciaországba, a francia kurva anyádba!" közelebb áll a valósághoz.
Cantona amúgy is elborult agya végképp felmondta a szolgálatot, és a reklámtáblán átlendülve mellbe rúgta Simmonst, majd némi ütésváltásra is sor került, mielőtt a United szertárosa elrángatta onnét a verekedő futballistát. Úgy beárnyékolta az incidens az egész meccset, hogy a húsz évvel később a Guardian által megkérdezett három egykori Palace-játékos közül egyik sem emlékezett helyesen az eredményre: ketten azt hitték, kikaptak, egy azt, hogy megnyerték a meccset, pedig valójában döntetlen lett.
Voltak, akik másokban keresték a hibát (Ferguson a bírót tette felelőssé, hogy idáig fajulhattak a dolgok), de abban nem volt vita, hogy Cantonára hosszú eltiltás vár. Természetesen az Inter vezetői is csalódottan mentek haza, a United pedig megbírságolta játékosát, és eltiltotta a bajnokságból hátra lévő négy hónapra. Az FA-nek ez nem volt elég, és összesen nyolc hónapra meszelte el a játékost, majd az eltiltást a FIFA az egész világra kiterjesztette.
Még ennyivel sem úszta meg Cantona, mert jött még a bírósági eljárás is, ahol a játékosnak testi sértés miatt kellett felelnie: az elsőfokú ítélet két hét elzárásra ítélte, szerencséjére a fellebbezés nyomán ezt 120 óra közmunkára enyhítették, amit végül a United pályáján tölthetett le, ahol gyerekeknek kellett edzést tartania. A legfontosabb következmény viszont az volt, hogy a Manchester United elbukta a bajnokságot a Blackburnnel szemben.
Nyáron aztán volt még egy kisebb botrány abból, hogy Cantona pályára lépett a United színeiben egy zárt kapus edzőmeccsen, amivel a szövetség szerint megszegte az eltiltását. Emiatt aztán ott is akarta hagyni Angliát, de végül Ferguson meggyőzte, maradt, az Inter pedig inkább Paul Ince-t szerződtette. Cantona 1995. október 1-jén, a Liverpool ellen tért vissza, góllal és gólpasszal, a csapata megint bajnokságot nyert, mellé még az FA-kupát is behúzta.
A rúgásból akkor lett popkulturális jelenség, amikor márciusban az Ash Kung Fu című kislemeze (melyet még az eset előtt írtak) az esetről készült fotóval illusztrálva jelent meg, az év végén pedig a Q Magazin az év "legrockandrollabb" pillanatának választotta a rúgást.
Maga Cantona 2011-ben beszélt az esetről a BBC-nek. Beismerte, hogy hibázott, de mégis "jó érzés volt", hogy megtette, és úgy érzi, sok szurkoló álmát váltotta valóra, mikor megrúgott egy huligánt. Ma már egész Nagy-Britannia mosolygós nosztalgiával beszél az esetről.
(A címben a Manchester United egykori ügyvédjét, Maurice Watkinst idéztem.)