És azt tudtátok, hogy magyar zászló is keringett már a Hold körül?

Illustration for article titled És azt tudtátok, hogy magyar zászló is keringett már a Hold körül?

Ugyan Farkas Bertalan az Interkozmosz program részeként több, mint hét napot töltött a világűrben, Magyarországot a hetedik helyre repítve az űrbe jutó nemzetek listáján, nem ő volt az első, aki a magyar zászlót a Kármán-vonal fölé juttatta.

Advertisement

A megtiszteltetés az Apollo-program kilencedik repülésén résztvevő űrhajósokat (Apollo-15, 1971. július 26.-augusztus 7.) érte. De mi köze egy amerikai missziónak a magyarokhoz?

Illustration for article titled És azt tudtátok, hogy magyar zászló is keringett már a Hold körül?

Advertisement

Az Apollo-15 küldetés során rengeteg forradalmi újítást vezettek be – átalakították a Saturn V hordozórakétát, így nagyobb tömeget tudtak sikeresen a Holdra juttatni, de ebben az esetben használták először az A7L-B jelű űrruhát is, amely a korábbi (Apollo 11-14) repülések során használtakkal ellentétben lehetővé tette viselői számára a könnyedebb mozgást a derékrész rugalmasságának növelésével – az űrhajósok így le tudtak hajolni, illetve akár le is ülhettek.

A legfontosabb újítás viszont az elektromos hajtású holdjáró megalkotása, feljuttatása és használata volt, aminek segítségével a legénység 27,9 kilométert gurulhatott a Holdon, noha akár ennek kétszeresét is megtehették volna, amennyiben elhagyják a holdkomp biztonságosnak számító hét kilométeres körzetét.

Advertisement

Illustration for article titled És azt tudtátok, hogy magyar zászló is keringett már a Hold körül?

Az alumínium jármű megalkotásán mérnökök egész csoportja dolgozott, az 1956-os menekült Pavlics Ferenc vezetésével. Pavlics ekkor már tíz éve foglalkozott más bolygók felszínén közlekedő terepjárók tervezésével és fejlesztésével, 1969-től pedig ő vezette az egész folyamatot.

Advertisement

A Holdra jellemző nagy hőmérsékletváltozásokat és a légmentes környezetet figyelembe véve a magyar mérnök gumitömlők helyett titán spirálból készült kerekeket tervezett, hatalmasat lendítve ezzel a projekten. (A most nyolcvanhat éves mérnökkel egyébként egy szép interjú olvasható itt, a Természet Világa honlapján.)

Illustration for article titled És azt tudtátok, hogy magyar zászló is keringett már a Hold körül?

Advertisement

A NASA valószínűleg ezzel az aprósággal próbálta megköszönni a fejlesztésben nyújtott segítséget. Az alig 15×11 centiméteres zászlót a küldetés után Alfred Worden, a parancsnoki modul (Endeavour) pilótája őrizte meg, 2012 májusában azonban a dedikált – "Flown to the Moon on Apollo 15 Al Worden CMP" feliratot viselő – zászló a Heritage Auctions egyik, űrkutatási relikvia-aukcióján tűnt fel, majd 1195 dollárért (280 ezer forint) cserélt gazdát.

Illustration for article titled És azt tudtátok, hogy magyar zászló is keringett már a Hold körül?

Advertisement

Illustration for article titled És azt tudtátok, hogy magyar zászló is keringett már a Hold körül?

Advertisement

____

A három űrhajósról és a holdkompról készült fotók a Wikimedia Commons-ból származnak.

Vélemény, hozzászólás?