Szerintem még soha nem ittam előre csomagolt fröccsöt, talán azt sem tudtam, hogy van ilyen, de ebben nem vagyok biztos. Amit a fotón láttok, az a Hungarika Konzervüzem terméke, és egy Tompa utcai kézműves boltban vette a feleségem 500+ forintért.
A Hungarika, ahogy nézem, afféle magyarhipszter vállalkozás, minden tekintetben, a további területeken elért sikereiről egyelőre nem tudok beszámolni, a fröccsről ellenben azt kell mondanom, hogy nem tűnik reményteli próbálkozásnak. Persze már maga a műfaj is különös, hisz épp az neki a lényege elvben, hogy frissen sprickolják bele a borba a hűs szódát, és mi csak nézzük boldogan, ahogy pattognak a buborékok, majd behúzzuk az egészet nagy kortyokban.
A palackozott fröccsöt ezzel szemben hűtőbe teszi az ember, lepattintja róla a kupakot sörnyitóval, kitölti pohárba, és a buborékok nem csinálnak semmit. Legalábbis ránézésre, mert egyébként sokan vannak az italban, és szúrósak meg kemények, sokkal szúrósabbak és keményebbek a kelleténél. A címke sok mindent elárul – pl. azt, hogy a főborász Hudák Péter, azt, hogy az ital alkoholtartalma 4,5-es, és azt, hogy a palack űrtartalma 0,33 liter, ebből visszaszámolva hosszúlépés ez, nem kisfröccs –, de azt nem, hogy a tokaji furmint melyik pincéből, melyik évjáratból érkezett a konzervüzembe. Nagyon jóból aligha, amennyi a bor karakteréből átjön, az fáradtos, színtelen, jellegtelen.
Egyszóval, nem csúszik a cucc úgy, ahogy ideális esetben csúszna, lehet, forróbb nyári estét kellett volna választani hozzá. Nem rohanok venni belőle még, mert hát drága is.
Mindazonáltal megjegyzem, hogy az említett Tompa utcai kisboltból vele egyidejűleg beszerzett párizsi olyan finom volt, hogy pillanatok alatt elfogyott.