Fűthető VIP-székek, a füvet ronggyal tisztogató rabszolgák és persze a faoszlopok varázslatos erdeje: káprázatos órákat töltöttem Orbán Viktor fáraó értelmetlen, de gyönyörű síremlékében. Inkább ilyeneket kéne építeni, mint hogy Simicska Lajos tegye el a pénzt.
Fűthető VIP-székek, a füvet ronggyal tisztogató rabszolgák és persze a faoszlopok varázslatos erdeje: káprázatos órákat töltöttem Orbán Viktor fáraó értelmetlen, de gyönyörű síremlékében. Inkább ilyeneket kéne építeni, mint hogy Simicska Lajos tegye el a pénzt.
A főúton az M1-es irányából Felcsútra behajtót olyan látvány fogadja, ami eddig csak a gizai parasztoknak adatott meg: a kis házak sűrűje fölé egyszer csak hatalmas, ember építette hegy tornyosul. Még 500 méter, lekanyarodás balra, és kiderül, hogy igen, ez az, a Váli Völgyi Katlan, Csodaerdő, Pancho Aréna és sok más néven ismert stadion, amiről minden magyar gyerek tudja, hogy Orbán miniszterelnök a háza mellé építtette. De azt elég kevés magyar gyerek látta a saját szemével, hogy mennyire közel.
Nagyon. Elképesztően. Hihetlenül.
Torghelle Sándor Orbán kerítésén belül állva le tudná köpni a stadiont. Én némi bemelegítés után át tudnék lőni egy labdát. Az mondjuk nem igaz, hogy Orbán a kerti budin ülve tudná nézni a meccset, de a hazai szurkolóknak fenntartott pénztárat például bámulhatná, igaz le kéne rombolnia hozzá a garázsát, mert útban van.
Mielőtt bemegyünk az arénába, essünk túl a dolog kellemetlen részén. Bár az illetékesek minden lehető alkalommal hangsúlyozzák, sőt alá is húzzák kiemelőfilccel, hogy ez a stadion magántőkéből épült, ellentétben a Fradi- meg a DVSC-arénával, ez az állítás csak messziről nézve, hunyorítva igaz. A Csodapálya döntő részben tao-pénzből készült, ami olyan társasági adó, amit az adózó nem a költségvetésbe fizet be, hanem a törvény adta lehetőséggel élve valamilyen sportszervezetnek ad oda. Vagyis ebből iskola, tanárfizetés vagy lélegeztetőgép lenne, ha befizették volna.
De a felcsúti stadionélményt egyáltalán nem rontja el, hogy olyan pénzből épült, ami félig közpénz. Az épület ugyanis lenyűgözően sikerült. Elég sok focipályán jártam, itthon és külföldön, kicsiben és nagyban, de ehhez még csak hasonlót sem láttam sehol. Stadionok minden kultúrországban vannak, és nálunk most lett egy olyan, ami minden kormányzati púder nélkül tényleg világkülönlegesség.
Két turnusra osztották az újságírókat, annyian jelentkeztünk, én a második körbe kerültem, így van egy órám a stadiontúra előtt. Gyors barátságot kötök egy kivételesen mocskos kandúrral, leszelfizem magam Orbán budija előtt, jót rötyögök azon, hogy milyen előzékeny kiszolgálásban részesítették Felcsút angolul beszélő lakóit – hiszen a hazai szurkolók pénztára angolul is ki van írva –, aztán észreveszem, hogy odabent a pályán egy csapat rabszolga ronggyal tisztogatja a gyepszőnyeg kispadok előtti részét. És mindehhez az élménydömpinghez nem kellett 20 méternél többet gyalogolnom.
A tetőszerkezetet tartó életfaerdő így élőben még annál is jobban néz ki, mint ahogy az agyonfotosoppolt PR-fotókon. Egy ideig nem értem, mitől van az egésznek még ehhez az életfásdihoz képest is elvarázsolt hangulata. Aztán rájövök. A pálya úgy néz ki, mintha egy rendes stadiont félig elnyelt volna a futóhomok. A grandiózus tetőszerkezet alatt ugyanis csak pár ülésssor van, és máris a gyep jön. Az ember szeme és agya elvárna még néhány emeletnyi lelátót, de ilyesmi itt nincsen. Ettól persze még piramisszerűbb a hangulat.
Megérkezik Szöllősi György sajtófőnök, és nekivágunk belül. Ahogy leérünk a gyepszőnyeg sarkához, csak én teszek pár lépést, és szívom magamba a látványt, az összes többi kamerás, fényképezőgépes és telefonos egy csomóba gyűlik, és a pálya felől kifelé fotóz valamit.
Mi a hóhér lehet az?
Hát két, felszerelésre váró pályamenti reklámtábla, az egyik a Mészáros és Mészáros Kft.-é, a másik a Közgépé.
Én előtte arról álmodoztam, hogy megcsókolom a földet Orbánhámon Piramisának kezdőkörében. De idebent annyira elkap a lelkesedés, hogy egy szép futballhagyomány folytatójaként inkább négykézlábra ereszkedem, és kokainként felszippantok pár centit az alapvonalból. Első kézből mondhatom, hogy Orbán piramisában az alapvonal is kéjérzést okoz! A stadiontúra innentől igazi dili, na nem mintha eddig unatkoztam volna.
Közeledünk a főlelátóhoz és a VIP-emelethez, nekem meg dübörög a szívem. Mindjárt meglátom, hol fog mulatni a Fáraó és legbelső köre! Tényleg igaz a hír a "Kövér László mint kentaur legyőzi a brazil komcsiválogatottat" című márványszoborról? Valóban aranyfényben csillog a "Fibiszes nők elrablása" című mozaik a zuhanyzóban? A bárban ki merték állítani a "Pelczné és a vének"-et? Ezernyi kérdés zakatol bennem, de előbb megnézzük az NB I.-es csapat híres öltözőjét, amit a Real Madrid öltözőjének mintájára, a játékosok egész alakos fotóival kidekorálva építettek fel. Viccesen néz ki, olyan, mint egy megelevenedett rendőrvicc.
Az egész stadion irtó high tech, mindenhol van wifi, lent a gyepen is, a tévéközvetítő kocsikat a parkolóban rádugják a rendszerre, aztán a kamerás ember odabent rádugja magát egy csatlakozóra, és máris mehet az élő interjú. Ja, és két nagy eredményjelző is van a kapuk fölött. A stadion egyben a fociakadémia egyik központi épülete, az összes csapatuk itt öltözik például, mielőtt kimegy edzeni az aréna mögötti 7 nagy edzőpálya valamelyikére.
Túljutunk a sajtótájékoztatók termén, és végre felmegyünk a VIP-emeletre, ahol még a plafon is mintás. Itt először egy komplett Puskás Ferenc-relikviamúzeum, aztán két bár fogadja az Új Uralkodó Osztály focira, illetve a Főnök közelségére fogékony tagjait. De az igazi NER-kompatiblis mágnás nem szarozik, és egyből privát páholyt bérel, ami egy egészen nagy, a pálya felől üvegezett szoba bárpulttal, ülőhelyekkel, ötcsillagoshotel-stílusban megépítve. Szöllősi elmondja, hogy egy idényre tízmillió körül van a bérleti díj, és van is cég, amelyik ezt már ténylegesen ki is fizette. Azonnal kiderül, hogy a kormány nem sajnálja a költségvetési pénzt a felcsúti jelenlétre, ugyanis saját luxuspáholya van itt a miniszterelnökségnek.
De van külön VIP-klubjauk a helyi vállakozóknak is, jót mulatunk azon, hogy milyen lehet egy rakás önmagával beszélgető Mészáros Lőrinc.
Kimegyek a VIP-lelátórészre, ahol kiderül, Orbán-Magyarországon érdemes Nagyon Fontos Embernek lenni, itt ugyanis vastagon párnázott, bőrhatású ülések vannak, kétfokozatú ülésfetéssel és beépített tévével. Őrületes lesz szuperlassítva visszanézni Vaszicsku Gergő valamelyik felhőfejesét, miközben éppen megnyerünk egy még ki sem írt közbeszerzési pályázatot! A fáraóközeli hangulatot Mészáros Lőrinc különböző cégeinek reklámtáblái teszik teljessé.
Még a tető alá, majd magára a tetőre is fölmehetünk. Amellett, hogy ez Európa legszebb furastadionja, innen tárul fel a kontinens legszebb futballpanorámája is. Lent az ember alkotta tündeerdő faoszlopai, körben a vülgy buja zöldje, alattunk Orbán Viktor pickupja és szaletlije. Nekem ennél nem is kell több. Íme, így repültem Orbán kertje felett:
Itt az ideje a vitrayzásnak:
I. Orbán Ramszesz tényleg csodálatos, sőt lenyűgöző emléket állított magának. A foci az európai kultúra elvehetetlen része, jó arénákra minden normális országban szükség van, így én nagyon örülök, hogy ez itt felépült. Ilyen arénákra viszont sehol sincs szükség, praktikus szempontból nézve teljesen felesleges a tündeerdő, a mesteri ácsolat a réztornyokkal és az egész fantáziavilág, hiszen ez egy ifjúsági sportközpont. De ha onnan nézed, hogy ezt a pénzt tuti ellopták volna, akkor már ezerszer jobb, hogy egy ilyen fantasztikus műalkotás épült belőle.
Esztétikaliag alig érheti kritika az épületet, a néhol elég rondán kiöntött látszóbetont kivéve. Az meg a gyakorlatban fog kiderülni, hogy az álomtető tényleg megvéd-e az esőtől, vagy – ahogy saccra kinéz – a nézőtér felét a tető ellenére verni fogja az eső. De egy ilyen alkotásban ázni is jó érzés lesz.
(címlapkép: NAK)