"Is this an ID for you?"
"It's not an ID!"
"It's not an ID in EU!"
"It's not Hungarian ID!"
"It's an ancient ID!"
Ilyen és ehhez hasonló reakciókat vált ki a személyi igazolványom az EU különböző pontjain, amikor megpróbálom magam azonosítani vele. Pedig ugye nekem van igazam!
Igaz, alighanem az enyém az egyik legöregebb és legszakadtabb érvényes személyi Magyarországon. Ez persze nem azt jelenti, hogy én vagyok az egyik legöregebb és legszakadtabb széles e hazában.
A velem egykorúaknak mind szép és új plasztikkártyája van. Csakhogy én az enyémet húsz évvel ezelőtt elhagytam, amikor elaludtam egy pécsi parkban egy bluesfesztivál után (az akkori képemet látva ezen persze semmi csodálni való nincs), és valaki ellopta.
Kaptam újat, ami akkoriban nagyon menőn nézett ki, szemben a sötétebb barna kemény fedeles modellekkel. Csak hát eljárt felette az idő. Ma már a címlapján semmi nem olvasható, még a címer se látszik, lehetne akár a Sziget Fesztivál-köztársaságának útlevele is.
Egyszer hosszabbítottam is amúgy:
Egyébként ez szokta a problémát okozni főleg, hiszen teljesen olvashatatlanra fakult rubrikákat kitöltő ügyintéző kézírása, a fényképem meg ki akar esni. Ezt a dublini reptéren sikerült azzal súlyosbítanom, hogy hosszú és álmos gondolkodás után – egy hibás gépből nyomtatott beszállókártyával – rosszul betűztem a nevem. Szerencsére hazaengedtek.
Még egy évig érvényes, utána én is beállok a sorba!
Hé, ez a CINK! Kövesd Facebookon!