Remek szórakozás megtalálni az abszurd színházzá degenerálódott repülőtéri biztonsági ellenőrzés hézagait. Petrány Máté vastag acélpengével marhul évek óta, de most fülön csípték. Ja, nem is.
Remek szórakozás megtalálni az abszurd színházzá degenerálódott repülőtéri biztonsági ellenőrzés hézagait. Petrány Máté vastag acélpengével marhul évek óta, de most fülön csípték. Ja, nem is.
Miközben ellenőrök tízezrei óvják a reptereken a fejlett világ nyugalmát a hétköznapi terroristák félliteres kóláitól, 125 köbcentis fogkrémjeitől, sátorcövekeitől, bokacsizmáitól és arabos hangzású neveitől, kollégánk évek óta járja a sztratoszférát ezzel a tárggyal a zsebében:
Több milliméter vastag, masszív acél, könnyedén vágja át a modern csomagolástechnika rétegzett csodáit, valószínűleg az emberi testrészek sem állnának neki ellen, és akkor arról a brutális fűrészről még nem is volt szó ott a szélén. Eddig elbújt a jóval fenyegetőbb, félig kiivott vizespalackok árnyékában, de nemrég nem volt ilyen szerencséje a légiközlekedés csínytevőjének:
Kevés dolgot utálok jobban, mint a reptéri bohóckodást, ami minden alkalommal három-négy órát lop el az életemből, miközben úgy kezelnek, mint egy szarvasmarhát. Ezért is van nálam mindig valami illegális. Semmi extra, de fém, ami akár fegyverként is használható.
Csendes lázadás, és persze hajt a kiváncsiság, hogy megtalálják-e azzal a sok röntgennel, miközben én zokniban sétálgatatok a járólapon. De nem. Évek óta nem. És nem csak azért, mert Ferihegyen megállás nélkül csajoznak a fiúk, hogy még csak véletlenül se tévedjen a szemük a monitorra. A ferihegyi biztonságiak tényleg a beleszarás mesterei. De az amcsiknak sem volt meg a hülye csillagkapujukkal, és persze Európa legnagyobb reptereinek sem. De az övem le kell vennem, és újabban már a fényképező is külön tálca. Kabát, laptop, apróságok, táska, fényképező, cipők. Hat tálca, sok sikert a végén!
A lényeg, hogy Párizsban sem volt gond visszafelé, viszont odafelé átszálláskor, az amúgy napi kb 200 embert fogadó hármas terminálban a charteres kapunál kiszúrta a csaj. Hogy kék, meg fém, és hogy mi a fene, és főleg hol. Elővettem, boldogan, hogy lám, végre bebizonyosodott, hogy a rendszer akár működhet is egy gimnáziumi osztály létszámáig, ha valaki nem alszik munka közben.
Nézegetik, hát, igen, ez nem jó, mert éles a széle, én meg egyetértek, elnézést kérek, és intek, hogy tartsák meg, semmi gond.
A francia személyzetet azonban elvarázsolta Samuel L. Jackson amerikai színész egy korábbi filmszerepe:
Ám ezen a ponton a “Bad Motherfucker” tárcámra esik a tekintetük, és mivel szerették a Ponyvaregényt, mosolyogva bíztatnak, hogy rakjam csak el, mintha sosem lett volna, és bon voyage.
Visszafelé, már a nagy terminálban szóltak, hogy van nálam egy palack. Haha! Remek elterelő, így már nem csak a teszteszközre, de a táskámban leledző dezodorra sem jutott az éberségből. De legalább a cipőm is maradhatott.
Hát tényleg bon voyage, motherfuckers.
A Cink szerkesztősége gratulál a Bruce Schneier-emlékdíjhoz, egyben további biztonságos légiközlekedést kívánunk minden kedves olvasónknak.